Eljött az ideje, hogy felelős magyar tulajdonos kezébe kerüljön az FTC

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 22:13
null
A szurkolók csak reménykedhetnek, hogy jó kezekbe kerül az FTC (Fotó: Németh Ferenc)
Kevin McCabe, a ferencvárosi labdarúgócsapatot működtető FTC Zrt. többségi tulajdonosa angol nyelvű közleményében fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy nem tudott megfelelő befektetőjelöltet találni a klub számára. A zrt. rendkívüli közgyűlésén McCabe nem vett részt, Alexander Gerstl vezérigazgató lemondott, az angol tulajdonos nem tudja tovább finanszírozni a Fradit. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük McCabe-nek az ftc.hu-n megjelent közleményét, amelyről már korábban beszámoltunk.

„2011. január 31-én kiadott sajtóközleményünket követően és annak szellemében tovább folytattuk erőfeszítéseinket, hogy a Fradi vezetését arra alkalmas és megfelelő magyar emberek kezébe adjuk. Ennek okait a hivatkozott sajtóközleményben részletesen kifejtettük. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy jelenleg kb. 2 millió euró (550 millió forint) jogos áfa-visszaigénylése van a klubnak a magyar adóhivatallal szemben, mely összeg átutalására már több mint két éve várunk, és melyre még mindig nem került sor. Továbbá az is tény, hogy több magyar szponzor és támogató nem teljesítette szerződésben vállalt anyagi kötelezettségeit a klubbal szemben. Az utóbbi két hétben három olyan társasággal folytattunk egyeztetéseket, amelyek szerepet vállaltak volna e híres és büszke klub irányításában. Sajnálatos módon egyikük sem tett olyan ésszerű ajánlatot, amely alapján megegyezés születhetett volna.

Feltett szándékunk volt, hogy a részvények többségét olyan – arra alkalmas és megfelelő – személy kezébe adjuk, aki megvalósítja azt az elképzelésünket, hogy a klub »visszakerüljön a magyar emberek kezébe«. Meglepődve tapasztaltuk, hogy egyetlen ilyen személy sem tett megfelelő ajánlatot. Csoportunk három éven át finanszírozta a Fradit, miközben – a többi magyar klubbal ellentétben – mi semmiféle állami támogatást nem kaptunk. Az utóbbi négy-öt hónapban óriási erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy új tulajdonost találjunk.

Nem értünk egyet a rendkívüli közgyűlés határozatával, mivel – véleményünk szerint – a szurkolók jogos elvárásait és saját céljainkat is csak akkor valósíthatjuk meg, ha kinevezünk egy ideiglenes szakértői stábot, mely átveszi a klub vezetését, és felelősséggel viseltetik a klub iránt. A Scarborough-csoport felelősséggel vállalja, hogy biztos anyagi hátteret nyújt e szakértői stáb működtetéséhez. Somogyi Ferenc úr [a TM-Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója - a szerk.] vállalja, hogy biztosítja a klub működését és a napi teendők ellátását, valamint azt, hogy a klubot megfelelő formában adja át egy esetlegesen jelentkező új tulajdonosnak. Ez a fajta korszerű pénzügyi és szerkezeti modell az utóbbi években számos esetben sikeresnek bizonyult az Egyesült Királyságban. A csapat vezetőedzője, Prukner László és a labdarúgóstáb többi tagja a helyén marad, és folytatja a felkészülést a tavaszi szezonra.

Most eljött az ideje annak, hogy a klub olyan magyar emberek kezébe kerüljön, akik felelősséggel tudják vezetni és irányítani.”

Kevin McCabe

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik