Márton Gáboré a hét cseréje; Könyvesnek a templomban is gratuláltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 10:09
null
Könyves Norbert (kékben) Belgrád után Pakson is gólt lőtt, igaz, ezúttal így is kikapott a csapata a korábbi klubjától (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 7. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban a Fehérvár remek cseréje, Ivan Petrjak, a Honvédban egyre inkább magára találó Balogh Norbert, a válogatott után volt csapata a Paks ellen is eredményes Könyves Norbert, de az is kiderül, hogy módosult a góllövőlista, mert Hahn Jánosnak csak egy találatot könyveltek el a zalaiak ellen. 

A FORDULÓ CSERÉJE – IVAN PETRJAK

Az ukrán szélső, Ivan Petrjak beállítása remek húzásnak bizonyult Márton Gábortól – a fehérváriaknak azonban meg kellett elégedniük az egy ponttal.

Cserejátékosnak ritkán szoktunk magas osztályzatot adni, a mérkőzés játékosának pedig kiváltképp nem sűrűn választunk olyat, aki nem volt kezdő az adott találkozón. Ivan Petrjaknak, a Mol Fehérvár 26 esztendős ukrán szélsőjének ezúttal azonban 34 játékperc is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Bp. Honvéd elleni, vasárnapi mérkőzésen 7-es osztályzatával a mezőny legjobbjának bizonyuljon. Sőt valójában tizenegy perc is elegendő volt hozzá. A játékos az 56. percben lépett pályára, aztán a 65.-ben remek gólpasszt adott Loic Negónak, két perccel később pedig hatalmas gólt lőtt a kispestiek kapujába: 18 méterről csavart jobbal a bal felső sarokba védhetetlenül – ezt a gólt lapunk a forduló góljának választotta meg.

A megszokottnál jóval hevesebb, már-már eltúlzottnak is tetsző gól­öröme azt az érzetet keltette: neki is nagyon jól és nagyon jókor jött ez a gól.

Nem azt állítjuk, hogy kezdett kiszorulni a csapatból, mindenesetre feltételezzük, hogy 2019 nyarán nem azért szerződött nagy vihart kiváltva a bajnok Ferencvárostól Székesfehérvárra – máig tartó feszültséget okozva ezzel a két élcsapat között –, hogy rendszeresen a kispadon kezdje a mérkőzéseket.

Márpedig ez a helyzet. Noha a fehérváriak idénybeli mind a hat bajnokiján pályára lépett, négyszer csak csereként. Az Európa-liga selejtezőiben is szerephez jutott mind a négy mérkőzésen, de egyiken sem töltött kilencven percet a pályán. Mély a kerete a Mol Fehérvárnak, Ivan Petrjak posztjára érkezett a nyáron a brazil Evandro is, aki a Honvéd ellen a kezdő balszélső volt. Minden jel arra utal tehát, hogy a nyáron kinevezett vezetőedző, Márton Gábor elsősorban nem kezdőként számít az ukránra, aki ebben az idényben immár három gólnál és két gólpassznál tart az NB I-ben.

Mindenesetre most aligha bánja a fehérvári szakvezető, hogy pályára küldte Petrjakot, mert azonnal színt vitt a mérkőzésbe, mind a gólpassza, mind a gólja élményszámba ment. Nem rajta múlt, hogy a vendégcsapatnak végül meg kellett elégednie egy ponttal. Megértjük, hogy nehéz döntenie Márton Gábornak, amikor Petrjak és Evandro közül kell választania, mert mindkettő kiváló képességű labdarúgó, de egyikük sincs a bal szélhez „kötve”... B. Z.

A FORDULÓ REAKCIÓJA – BALOGH NORBERT

Balogh Norbert csinált balra egy szép cselt, majd fellökték. Szabadrúgás. Gazdag Dániel állt a labda mögé 21 méterre a kaputól, jobbal lőtt, a labda a lécen csattant. A fehérvári védők úgy álltak mozdulatlanul, mintha sóbálvánnyá merevedtek volna.

Nem úgy Balogh Norbert, aki hihetetlen gyorsasággal reagált, lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és mire a lécről levágódó labda földet ért volna (Emil Rockov kapus még csak tápászkodott a földről a vetődés után), ő már ziccerben volt, és két lépésről nem is hibázott, a félig üresen maradt kapuba lőtt. A fehérvári védők még lest reklamáltak, de nem volt igazuk. A gól Balogh Norbert gyors reagálását, szemfülességét dicséri.

„Így volt eltervezve, hogy Gazdag Dani a lécre lövi, én meg megyek a lepattanóra” – mondta nevetve Balogh Norbert a mérkőzés után a találkozót közvetítő M4 Sport csatorna riporterének, amikor a gól születési körülményeiről kérdezték.

Nem csak a körülmények voltak különösek a gólnál, még meglepőbb volt, hogy egyáltalán megszületett. Az első félidő ráadásában történt ugyanis, márpedig az első 45 percben lényegében csak a Fehérvárnak volt helyzete. Márton Gábor együttese az első negyedórában három nagy lehetőséget is hagyott elúszni, a félidőben szinte végig a hazaiak térfelén folyt a játék – gólt mégis a Honvéd szerzett a szünet előtt.

A Honvéddal ellentétben Balogh Norbert kifejezetten jó formában futballozik. Az NB I-ben 2014-ben a Debrecen színeiben bemutatkozó, aztán a Palermóban, a ciprusi APOEL-ben és az angol Hull Cityben is megforduló, a Honvédba idén szerződő középcsatár a kispesti klubban játszott negyedik bajnoki mérkőzésén már a harmadik gólját szerezte, az ezt megelőző két meccsen, a Zalaegerszeg és az Újpest ellen is eredményes volt.

A jelek szerint az ő játékára lehet alapozni Kispesten. B. Z.


A FORDULÓ VISSZATÉRÉSE – KÖNYVES NORBERT

Még a templomban is gratuláltak... A zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban Könyves Norbert megköszönte az égieknek, hogy Szerbia ellen győztes góllal mutatkozhatott be a nemzeti válogatottban.

KÖNYVES NORBERT SZÁMAI AZ NB I-BEN
Klub Mérkőzés/gól
MTK Budapest 74/13
Paksi FC 97/29
Vasas 20/3
Debrecen 56/14
Zalaegerszeg 6/4
ÖSSZESEN  :   253/63

„Ahogy aláírtam a szerződésem, azonnal felkerestem ezt a templomot, azóta hetente egyszer eljövök ide      – mondta a ZTE FC 31 esztendős labdarúgója. – Mivel vasárnap léptünk pályára Pakson, ezúttal nem a hét utolsó napján, hanem szombaton mentem – nekem erre szükségem van.”

A támadó hangsúlyozta, nem lett más ember attól, mert már válogatott játékosnak vallhatja magát, sőt inkább a felelőssége lett nagyobb, hiszen most már kiemelkedő teljesítményt várnak tőle.

„Megjött a válogatott játékosunk – azt hiszem, ez volt az első mondat, amely fogadott, amikor beléptem a Zete öltözőjébe      – mondta a futballista      –, aztán »élőben« is gratuláltak: írásban, üzenetekben már korábban elküldték. A tulajdonos, Végh Gábor is írt, hogy büszke a sikeremre, a sportigazgató Sallói István is üzent, hogy lám, megérte Egerszegre átigazolnom, innen egyből válogatott lettem, bár azt gondolom, a tavaszi paksi teljesítményem is számított a meghívásomban. Nagyon jólesett, hogy Boér Gábor vezetőedző azt mondta nekem, büszke arra, hogy a játékosa vagyok.”

A szurkolók jól tudják: Könyves Norbert Szerbiában született, így neki különösen fontos volt, hogy Belgrádban mutatkozhatott be a magyar válogatottban – ezek után vasárnap a ZTE FC színeiben előző klubja, a Paks vendége volt.

„Az első utam a paksi masszőrszobába vezetett  – mondta a fogadtatásról Könyves Norbert.      – Nagyon szoros, baráti kapcsolatom volt mindig az ott dolgozókkal, természetes, hogy üdvözöltem őket. A játékosokkal is jóban voltam, Szabó János, Gévay Zsolt, Böde Dániel – ugrattak is a találkozó előtt, hogy persze, gratulálnak a szerbek elleni gólhoz és a jó formámhoz, de azért csak óvatosan játsszak, ha nem muszáj, ne rúgjak gólt... Persze ez csak a zrika, ahogy elkezdődik a mérkőzés, már nincs barátság, nincs viccelődés, mindenki győzni akar.”

Ez annak ellenére a hazaiaknak sikerült, hogy Könyves Norbert a vendég zalaiaknak szerzett vezetést. A kötődés miatt intelligensen reagált a góljára: nem kezdett el térden csúszkálni, a szögletzászlót sem rúgta ki a helyéről önkívületben – visszafogottan ünnepelte a gólt.

A futballista elmondta, az MTK Budapest (a fővárosban elért 3–0) és a DVTK elleni hazai 3–1-es siker után Zalaegerszegen nyert a Honvéd (4–2-re), így a Zete mindenképpen javítani akart Pakson.

„És erre minden esélyünk meg is volt  – mondta Könyves Norbert. –  A vezetés megszerzése után legalább négy hatalmas helyzetünk volt, az egyiket sajnos én rontottam el, de adtam egy passzt Zoran Lesjaknak, egy másikat Szánthó Regőnek, mindkettőből gólt kellett volna szereznünk, szóval mi úgy éreztük, hogy már a szünet előtt eldönthettük volna a mérkőzést. Ám nagyon rosszkor kaptunk gólokat, épp a félidő végén és a második elején, ez pedig megfogta a csapatot. Úgy vettem észre, támadóbb lett a Paks játéka, amióta Bognár György az edző.”

A támadó elmondta: nagyon jól jött neki a hétfői szabadnap, mert nem érezte magát teljesen frissnek a Budapest–Szófia–Belgrád–Moszkva–Budapest–Zalaegerszeg útvonalat bejárva: „Nagyon jó volt újra a családommal együtt lenni. Nem is emlékszem, ilyen hosszú időre mikor voltunk távol egymástól, az biztos, hogy a hét­éves fiam és a kétéves lányom is nagyon hiányolt – nekem is hiányoztak, az édesanyjukkal együtt. Nyilván ilyen élményeket átélve könnyebb elviselni a távollétet, de alig vártam, hogy újra megölelhessem őket. Nem lettem más ember, nem szálltam el magamtól, tudom kezelni, ami velem történik. Dolgozom tovább, ha lehet, még keményebben, szeretnék jó játékkal hozzájárulni a Zete sikereihez, és persze célom, hogy ismét meghívjon Marco Rossi szövetségi kapitány. Mérkőzésenként két mezt kapunk a válogatottban, amelyikben a gólt lőttem, kiteszem a falra, egy másikat a szüleimnek adok, egyet már elküldtem a menedzseremnek. A többire is vannak jelentkezők...” SOMOGYI ZSOLT

A FORDULÓ TANULSÁGA

Noha az Újpest ellen is alulmaradt a Mezőkövesd, Cseri Tamás csapatkapitány szerint nem kell temetni csapatát, az ötvédős újítás ugyanakkor nem vált be.

Egy évvel ezelőtt hét forduló után a dobogó alsó fokán állt a Mezőkövesd Zsóry, öt győzelem és két vereség volt a mérlege, sokan csodaként emlegették a dicséretes menetelést. Mára azonban változott a helyzet, Kuttor Attila csapata hét mérkőzésén csupán hét pontot gyűjtött, így a kieséssel fenyegető 11. helyen várja a vasárnapi, Mol Fehérvár elleni bajnokiját. Vannak, akik a keret átalakulásának, mások a mindenáron győzni akarás hiányának tudják be a gyengébb szereplést. Vannak azonban olyanok is – mint például a Mezőkövesd meghatározó játékosa, Cseri Tamás –, akik inkább az új játékrendszerben keresik a bajok forrását.

„Hiba lenne temetni bennünket  – jegyezte meg a Nemzeti Sport megkeresésére a csapatkapitány.      – Sokkal több van bennünk, mint amit a tabellán elfoglalt helyezésünk mutat. Az az igazság, hogy az idény előtt fejlődési szándékkal átálltunk az ötvédős játékrendszerre, s most tapasztalhatjuk, hogy nemigen sikerült az újítás. Az én szerepköröm is teljesen megváltozott az új rendszerben, s bizony nekem sem ment úgy, ahogy elvárom magamtól. Csupán hellyel-közzel sikerült az új pozícióban jól teljesítenem. Nem zárom ki, hogy ez azért van, mert kötöttebb feladatot kaptam, mint korábban, de az is lehet, hogy más az oka.”

Úgy tudjuk, a szakmai stáb is azt a tanulságot vonta le a tapasztalatokból, hogy változtatni kell. Vélhetően már vasárnap is a régi játékrendszerben futballozik a Mezőkövesd, hogy a csapat kikecmeregjen a gödörből.      V. GY.

A FORDULÓ KÉRDÉSE – PAKS

Hivatalosan Gévay Zsolt talált be a Paksi FC–ZTE FC bajnoki 48. percében, így aztán változott a góllövőlista élmezőnye is.

A Paksi FC–ZTE FC bajnoki 48. percében Bertus Lajos, a hazaiak középpályása a bal oldalról ívelt középre szögletből, amely után Hahn János lőhetett 10 méterről, s bár a labda a vendégek kapujának bal oldalába került, előtte irányt változtatott. Lapunk hétfői számában Hahn Jánost jelöltük meg gólszerzőnek, de a felvételek alapján csak az egyértelmű, hogy nem a 25 esztendős támadó volt eredményes. A helyzetnél ugyanis közvetlenül Demjén Patrik kapus előtt helyezkedett Gévay Zsolt, a paksiak, illetve Zoran Lesjak, a zalaiak hátvédje, s a labda útvonalából következik, hogy e két labdarúgó valamelyikén változtatott irányt.

Solymosi Péter játékvezető a mérkőzés jegyzőkönyvében Gévay Zsoltot jelölte meg gólszerzőnek, csakhogy a paksi klubtól kapott információ szerint a védő nem ért hozzá a labdához, s ezt hétfőn a klub jelezte is a szövetségnek, hogy módosítsák a jegyzőkönyvet. A probléma az, hogy ha Gévay Zsolt nem ért a labdához, a labda irányváltása miatt akkor sem lehet Hahn János a gólszerző. Márpedig hétfőn Zoran Lesjak is jelezte, nem ért hozzá a labdához, majd hozzátette: az ellenfél védőjének hátáról pattant a kapuba. A televíziós felvételek többszöri visszajátszása alapján nincs perdöntő bizonyíték. A játékvezető nem módosítja a jegyzőkönyvet, mert információnk szerint többször visszanézték az esetet, s náluk egyértelműen Gévay Zsoltról pattant a kapuba a labda, góllövőlistánkat is ennek megfelelően módosítottuk. Így tehát Hahn János jelenleg négygólos, s Tokmac Nguennel (Ferencváros) és Nikolics Nemanjával (Mol Fehérvár) holtversenyben a második helyen áll a góllövőlistán, míg Gévay Zsolt – ha nem is „szerette” volna, de – megszerezte idénybeli első gólját.     T. N.

NB I, 2020–2021, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
OKTÓBER 16., PÉNTEK
Kisvárda–Ferencváros 0–2
Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
3122
OKTÓBER 17.,SZOMBAT
Budafok–DVTK 2–1Budapest,Budafoki MTE SporttelepIványi Zoltán1400
Újpest–Mezőkövesd 1–0Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
1019
Puskás Akadémia–MTK 0–3
Felcsút,Pancho ArénaPintér Csaba
957
OKTÓBER 18.,VASÁRNAP
Paks–ZTE 3–1
Paks,Városi StadionSolymosi Péter1602
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 2–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc 2378
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 4 1 12–3 +9 13
2. Mol Fehérvár 6 3 3 18–9 +9 12
3. Paksi FC 7 3 1 3 12–12 0 10
4. Budafoki MTE 6 3 1 2 8–9 –1 10
5. Újpest FC 7 3 1 3 11–15 –4 10
6. Puskás Akadémia 6 3 3 9–10 –1 9
7. Kisvárda 6 3 3 9–11 –2 9
8. Zalaegerszegi TE 7 2 2 3 14–14 0 8
9. MTK Budapest 7 2 2 3 9–12 –3 8
10. Budapest Honvéd 6 2 1 3 13–13 0 7
11. Mezőkövesd 7 2 1 4 6–8 –2 7
12. Diósgyőri VTK 6 1 1 4 8–13 –5 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik