Magyar Kupa: Talán most lehetne elkapni az FTC-t – Silye Erik

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 07:28
null
Nem számít a múlt... Silye Erik hét éven át a Ferencváros játékosa volt, és most már a Vasas labdarúgójaként kell mindent megtennie azért, hogy csapata továbbjusson (Fotó: Török Attila)
A Vasas balhátvédje presztízsmeccsre készül nem túl jó passzban lévő volt csapata ellen, s hiszi, hogy kilencven perc erejéig el lehet tüntetni a két együttes közötti tetemes különbséget.

 

Több mint négy év, vagyis 2017. december 9. után játszik ismét az Illovszky Rudolf Stadionban a Ferencváros – a rekordbajnok vendégjátékát sejtésünk szerint Silye Erik várhatja leginkább. Az angyalföldiek huszonöt éves balhátvédje 2013 és 2020 között a zöld-fehérek kötelékében pallérozódott, úgyhogy már csak ezért sem lesz neki közömbös a szerda esti Magyar Kupa-párharc.

„Amikor kiderült, hogy a Ferencváros lesz az ellenfelünk, mindannyian örültünk, hogy rangadót játszhatunk hazai pályán, ám azóta nem foglalkoztunk a kupasorozattal, hiszen zajlik a bajnokság, arra koncentráltunk. Most már viszont érezhető a felfokozott hangulat és a nagy várakozás, rám pedig különösen nagy presztízsmeccs vár – nyilatkozta lapunknak Silye Erik.Kezdek hozzászokni a Fradi elleni találkozókhoz, mezőkövesdi színekben hatszor léptem pályára vele szemben. Szeretnék a Vasassal is győzelmet ünnepelni korábbi klubom ellen!”     

Bár a Ferencvárossal Magyar Kupa-győztes volt (aki nem emlékezne rá: a 2015–2016-os idényben pályára lépett a Nagyecsed ellen 10–0-ra megnyert mérkőzésen), nem érzi különösebben magáénak a sikert. Kedvesebb neki a mezőkövesdi kupamenetelés emléke a 2019–2020-as évadból, azzal együtt is, hogy a matyóföldiek az első Puskás Arénában rendezett MK-fináléban kikaptak a Honvédtól. A Vasas alapembere egyébként is szereti a kupasorozatot.

„Azzal, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás sorsa, kiélezettebb lett a Magyar Kupa – az oda-visszavágós rendszerben, lássuk be, jobban kijön a csapatok közötti különbség. A mostani lebonyolításban lehet félnivalójuk az első osztályú együtteseknek, nekünk pedig több keresnivalónk van. A Fradi nincs annyira jó állapotban, mint Szerhij Rebrov irányításával volt, úgyhogy mikor lehetne elkapni, ha nem most?! A két csapat között bizonyos tekintetben hatalmas a különbség, de hiszem, hogy kilencven perc idejére el lehet tüntetni.”     

Noha a Vasas elsődleges célja az első osztályú tagság kiharcolása, Silye Erik szerint a Magyar Kupát sem veszi félvállról. Noha – szerdai vetélytársáéhoz hasonlóan – nem volt zökkenőmentes a csapat téli felkészülése (a játékoskeret hetven százaléka megbetegedett), egyre jobb formában van.

 „Remek lehetőség lesz a szerdai arra, hogy bebizonyítsuk, az NB I-ben a helyünk, ami a kétkedőknek erős üzenet lenne. Aligha készül bekkelésre a Fradi, ahogy mi sem akarunk védekezni. Úgy vagyunk vele, legyen a Tápiószecső vagy a Real Madrid az ellenfelünk, próbáljuk megőrizni a ránk jellemző, letámadásra és dominanciára építő stílust. Éppen ezért élvezetes, lüktető játék kerekedhet ki ebből a meccsen, amelyen, ha elbizonytalanítjuk a nem túl jó passzban lévő ellenfelünket, szép eredményt érhetünk el.”     

BORSOS LÁSZLÓ

Zelizi Patrik, a Csákvár kapusa felkészülhet arra, hogy a paksi támadók alaposan megdolgoztatják (Fotó: Facebook)
Zelizi Patrik, a Csákvár kapusa felkészülhet arra, hogy a paksi támadók alaposan megdolgoztatják (Fotó: Facebook)

 

ÉLES HELYZET: VERESÉG=KIESÉS!

Már megtörtént velünk érzése lehet az Aqvital Csákvár labdarúgóinak, szurkolóinak: az NB II-es együttes – csakúgy, mint az előző idényben – a Paksi FC-vel találkozik a Mol Magyar Kupában. A sorozat 2020–2021-es kiírásában a csapatok a legjobb harminckettő között „futottak” össze, és bár Madarász Márk már a második percben betalált, a Paks Gévay Zsolt, Sajbán Máté és Szakály Dénes góljával fordított, Sejben Viktor találata már csak szorosabbá tudta tenni az eredményt. Különleges, hogy a Magyar Kupában 2017-ben és 2018-ban is létrejött ez a párharc, és az élvonalbeli klub mindkétszer megszenvedett a továbbjutásért (1–0, 2–1).

  „Egy évvel ezelőtt nagyon jól kezdtünk a Paks ellen, szinte azonnal megszereztük a vezetést, igaz, aztán még az első félidőben kaptunk három gólt  – idézte fel a tavalyi összecsapást az akkor (is) a Csákvár kapujában álló Zelizi Patrik.Fordulás után szépítettünk, mentünk előre, de nagy helyzetet nem alakítottunk ki, így vereség lett a vége. A kupában többször is összecsapott már a két csapat, bízom benne, ezúttal borul a papírforma! Mindenki tisztában van vele, a Paks rengeteg gólt szerez az élvonalban, sok helyzetet alakít ki, ugyanakkor mi is támadófutballt játszunk. Vasárnap Siófokon vár ránk bajnoki, a szakmai stáb ezt is figyelembe veszi majd az összeállításnál, de aki lehetőséget kap, az egész biztosan bizonyítani akar. Nekünk a bajnokság a legfontosabb, biztosra veszem, a középmezőnyben zárunk, de nagyon szeretnénk bravúr után utazni Siófokra!”     

Amire a Ceglédi VSE és a Kazincbarcika SC is képes volt, azt megcsinálta az FC Nagykanizsa is: NB III-as csapatként jutott be a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe! Előnyt biztosan nem jelent a Nyugati csoportban a tizedik helyen álló együttesnek, hogy szerdán játssza le idei első tétmeccsét (a bajnokságot vasárnap folytatja a Gárdony-Agárd elleni találkozóval), ugyanakkor Nagykanizsán abban bíznak, csakúgy mint a sorozat 1991–1992-es kiírásában, bejutnak a legjobb nyolc közé. Ehhez az NB II 9. helyezettjét, az ETO FC-t kellene felülmúlni, ami annak ellenére bravúrral érne fel, hogy a győri csapat a Haladás (0–2) és a Szentlőrinc (0–1) elleni vereséggel indította a tavaszt.

Mozgalmas napok előtt áll a Kecskeméti TE, amely újonc a másodosztályban, de a harmadik helyen áll, s csupán két pont a lemaradása a listavezető Diósgyőr, illetve egy a második helyen lévő Vasas mögött. A miskolciak elleni rangadót hétfő este játsszák a lila-fehérek hazai pályán, előtte azonban még a patinás klub, a Bp. Honvéd megy a Széktói Stadionba. A Magyar Kupában nem először találkozik a két csapat, és többnyire a kispestiek örülhettek továbbjutásnak. Először az 1989–1990-es idényben, amikor az NB III-ban szereplő KTE hazai pályán szenvedett 1–0-s vereséget a harminckettő között (abban a kiírásban a Honvéd a döntőig menetelt, és veszített 2–0-ra a Pécsi MSC ellen). Legutóbb a 2008–2009-es idényben találkoztak a Magyar Kupában, akkor mindkét együttes az élvonalban szerepelt, és a negyeddöntőben 6–1-es összesítéssel a fővárosiak jutottak tovább.

Egy biztos a Békéscsaba–Gyirmót FC Győr összecsapás előtt, mégpedig az, hogy mindkét együttes már most lényegesen jobban szerepel, mint az előző kiírásban. A tavalyi sorozatban ugyanis mindkét csapat a legjobb hatvannégy között kiesett.

„Hat nap alatt három mérkőzést kell játszanunk, a második a Békéscsaba elleni lesz  – mondta Csertői Aurél, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője a klub honlapján, utalva a szombati, Újpest elleni (1–0) hazai, illetve az előttünk álló hétvégén esedékes, Paks elleni idegenbeli bajnokira. – A kupamérkőzésen próbálunk lehetőséget adni az idényben eddig kevesebbet játszó futballistáknak. Sok problémával küzdünk, mert keveset edzettek a játékosok, ezért nehéz is lesz összeraknom a kezdőcsapatot, de egyértelmű célunk a továbbjutás. Gondolom, az ellenfél megmutatná, hogy képes legyőzni egy NB I-es csapatot, ebből szokott kialakulni egy nagyon kemény, hajtós mérkőzés.”    

Bár a Békéscsaba a másodosztályban csupán a tizenharmadik helyen áll, pályaválasztóként október elején kapott ki legutóbb.

T. N., Z. A.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

13.00: FC Nagykanizsa (NB III)–ETO FC (NB II) – élőben az NSO-n!
17.00: Aqvital FC Csákvár (NB II)–Paksi FC – élőben az NSO-n!
17.00: Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Gyirmót FC Győr – élőben az NSO-n!
17.15: Kecskeméti TE Hufbau (NB II)–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Vasas FC (NB II)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik