Magyar Kupa: pokoli meccsre számít Szivics a Vasas ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.13. 08:32
Szerdán a tavaszi döntős is megkezdi szereplését a Magyar Kupa küzdelmeiben. Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője szerint a Vasas elleni mérkőzés is ugyanolyan nehéz lesz, mint az Újpest elleni finálé.

„Pokoli nehéz mérkőzés vár ránk Angyalföldön – idézte Szivicset a DVTK honlapja. – A Vasasnak jó csapata van, és hiába másodosztályú, a keret szinte összes tagjának van NB I-es rutinja, s a klubnak is megvannak a hagyományai. Azonban nekünk csak egy célunk lehet, a továbbjutás. Tavaly a döntőig meneteltünk, most mégis csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, a rendelkezésre álló játékosokból kell egy olyan csapatot összeállítani, amelyik sikerrel veszi az akadályt.”

Barczi Dávid lábujjtörése után még mindig lábadozik, miként biztosan nem lép pályára a részleges bokaszalag-szakadás után gyógyuló Elek Ákos sem. Antal Botond viszont már elkezdte a kapusedzéseket, talán már vállalni is tudja a kerettagságot. Kádár Tamást a Magyar Kupa döntőjében kiállították, majd négy MK-mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így rá biztosan nem számíthat a DVTK szakvezetője. Ellenben jó esély van rá, hogy Georges Griffiths papírjai rendeződnek a nap folyamán, és este bemutatkozik a DVTK mezében.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik