Magyar Kupa: Kemenes megint a Honvéd ellen készül

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 08:38
null
Kemenes Szabolcsék nehéz ellenféllel játsszák idei első tétmeccsüket (Fotó: Nemzeti Sport)
Kemenes Szabolcs harmadik alkalommal találkozik szembe korábbi klubjával – az NB III-ban szereplő, több rutinos futballistát is a soraiban tudó óbudaiak vezetőedzője szerint nincs veszítenivalójuk.

 

Meg sem lepődött, hogy a Honvéddal kell játszaniuk a Magyar Kupában...

Kemenes Szabolcs, a III. Kerület vezetőedzője ugyanis az utóbbi négy évben harmadszor mérheti össze erejét korábbi klubjával. A Kispesten hat évet lehúzó korábbi játékos a 2017–2018-as idényben a Budaörsi SC kapusedzőjeként vívott nagy csatát a Honvéddal, s a rendes játékidő 1–1-es döntetlenje után csak 11-esekkel maradt alul csapata (4–5), míg a 2018–2019-es idényben a negyeddöntőben találkoztak a felek, akkor is a piros-feketék mentek tovább, a két párharc során 5–3-as összesítéssel.

„Néztem a sorsolást, s amikor láttam, hogy a Honvéddal kell megmérkőznünk, felnevettem, nem akartam elhinni   – mondta lapunknak Kemenes Szabolcs, a III. Kerület vezetőedzője, aki 2010 márciusa és 2016 májusa között védett Kispesten. – Budaörsön két évet dolgoztam kapusedzőként, mindkét alkalommal összekerültünk, most meg a III. Kerülettel kell megmérkőznöm egykori csapatommal. Az esélyek nyilván nem mellettünk szólnak, hiszen ha a Honvéd nem is a legerősebb összeállításában lép pályára, akkor is vannak minőségi futballistái. Nehéz megélni, hogy a veszélyzónában áll a Honvéd az NB I-ben, gondolom, jelenleg nem is az a legfőbb vágya, hogy ebben a kemény helyzetben MK-mérkőzést játsszon a legjobb tizenhat közé kerülésért. Nekünk viszont csodálatos lehetőség, hogy újra megmutassuk, jó és erős csapat a miénk. Nincs veszítenivalónk, sőt, a felkészülésünk vége felé járva tétmérkőzést játszhatunk a címvédő ellen, ez remek esély arra, hogy felkészüljünk a hónap végén folytatódó NB III-as küzdelmekre. Semmilyen görcs nincs bennünk, inkább végtelen kíváncsiság, hogy mire megyünk egy NB I-es együttes ellen – korábban már bizonyítottuk, hogy NB II-esekkel is felvesszük a versenyt, hiszen az előző idényben továbbjutottunk a Nyíregyháza és a Vasas ellen, míg idén a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát győztük le. Mérföldkő lesz a szerdai találkozó a pályafutásomban, vezetőedzőként először ülhetek a kispadon tétmeccsen élvonalbeli együttes ellen.”

Az NB III Nyugati csoportját vezető III. Kerület keretét végignézve jó néhány rutinos futballistát találhatunk, elég csak Bori Gábor (256 NB I-es mérkőzés), Czvitkovics Péter (326), Fazakas Géza (5), Nagy Tibor (84), Rajczi Péter (210), Remili Mohamed (218), Tamási Zsolt (22) és Szalai Vilmos (40) nevét említeni. Ez összesen 1161 élvonalbeli mérkőzés…

„Rengeteget számít, hogy olyan játékosokat is találhatunk nálunk, akik már nagyobb csatákat is megéltek, mint a legjobb tizenhat közé jutás a   kupában...    – folytatta Kemenes Szabolcs. – Ezek a futballisták pillérek az öltözőben, lehet rájuk támaszkodni. A fiatalok felnézhetnek rájuk, hiszen van nálunk gimnazista és egyetemista is, szerencsére van kiktől tanulniuk. Bajnokit két hónapja nem játszottunk, márpedig a meccsstresszt semmivel sem lehet modellezni, ettől függetlenül hiszek benne, hogy helytállunk. A pálya talaja a sok csapadék miatt valószínűleg közel sem lesz tökéletes, s az sem segít majd, hogy zárt kapuk mögött kell megrendezni a mérkőzést. De ha már úgy hozta a sors, hogy NB I-es csapattal játszhatunk, minden percét élvezni akarjuk a mérkőzésnek.”      

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ, szerdai mérkőzések

13.00: Dorogi FC (NB II)Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
13.00: III. Kerületi TVE (NB III)Budapest Honvéd
13.00: Aqvital FC Csákvár (NB II)Paksi FC
13.00: Hódmezővásárhelyi FC (NB III)Puskás Akadémia FC
13.00: Soroksár SC (NB II)Kisvárda Master Good
13.00: Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)MTK Budapest
13.00:FÉMALK-Dunavarsány (megyei I.)Budafoki MTE
13.00:Tállya KSE (NB III)Kaposvári Rákóczi FC (NB II)
13.00:Taksony SE (NB III)BFC Siófok (NB II)
13.00:Debreceni EAC (NB II)Debreceni VSC (NB II)
14.00:Pécsi MFC (NB II)Szombathelyi Haladás (NB II)
15.00:FC Ajka (NB II)Mezőkövesd Zsóry FC
19.45:Vasas FC (NB II)Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik