Magyar Kupa: jól muzsikáltak a Puskás Akadémia új igazolásai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 18:41
null
Czvitkovics Péter (sötét mezben) az első gólját lőtte a Puskás Akadémia színeiben (Fotó: Korponai Tamás - archív)
Az élvonal két újonca, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd egyaránt legyőzte alsóbb osztályú ellenfelét a labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójának szerdai játéknapján, azaz továbbjutott. A Biatorbágy magasabb osztályú ellenfelet búcsúztatott, a ZTE hazai pályán vérzett el az Ajkával szemben.

 

A Puskás Akadémia a közelmúltbeli igazolásoknak köszönhette győzelmét az NB III-ban két forduló után százszázalékos Andráshida vendégeként: a 11. percben Lencse László értékesítette a saját maga által kiharcolt tizenegyest, a 25. percben Czvitkovics Péter talált be távolról, majd a fordulás után a csereként beálló Haraszti Zsolt is a hálóba lőtt – olvasható a felcsútiak hivatalos Facebook-oldalán. A meccs hajráját nagyon megnyomta az Andráshida, de Tóth László és Polareczki Roland góljával csak csökkentenie sikerült a különbséget, ledolgoznia nem.

A Mezőkövesd a Bács Kiskun-megyei bajnokság első osztályában szereplő Kunszállás vendége volt, és a második félidőben kiütésesre hizlalta győzelmét. Petneházi Márk és Sigér Dávid az első félidőben kétgólos előnyt szerzett Véber György csapatának, a hajrában két cserejátékos, Hamar Ádám (2) és Bogdány Csaba tette biztossá a győzelmet és a továbbjutást.

SIMA NYÍREGYHÁZI SIKER, HATALMAS FORDULAT BIATORBÁGYON

A szerdai játéknap egyik NB II-es rangadóján Bajzát Péter az első félidő végén – nem sokkal egy nagy helyzet kihagyása után – lőtte be közelről a Nyíregyháza vezető gólját a Cegléd ellen, Katona György a második játékrész elején büntetőből állította be a 2–0-s végeredményt.

GIGÁSZI MEGYE EGYES CSATÁK

Óriási csatában, 11-esprábajt követően harcolta ki a továbbjutást a Kemecse Balassagyarmaton – derül ki a szon.hu beszámolójából. Két hosszabbításbeli gól – Birovecz János találatát az NB I-et is megjáró Balaskó Iván válaszolta meg büntetőből a legvégén balassagyarmati részről – és két kiállítás (egy itt, egy ott) tette eseménydússá a meccset. A hetven percet emberhátárnyban játszó hazaiak a hosszabbításban a volt válogatott, 43 éves Wukovics Lászlót is bevetették.

Ugyancsak egy-egy kiállítást és gigászi küzdelmet hozott a másik megye egyes összecsapás, amelyen szintén vendégsiker született – a bama.hu beszámolója szerint a Geresdlak hosszabbítás után gyűrte le Vas megyei ellenfelét.

A másik délutáni NB II-es derbin a Dunaújváros Urbán Gábor és Lázár Zsolt góljával 2–0-ra legyőzte a Szigetszentmiklóst, míg a Sopron a 24. perctől emberelőnyben játszott Siklóson, és Bali Péter duplájára alapozva érvényesítette is a papírformát.

Az NB III-ban rosszul rajtoló Veszprémnek nem volt elég a kétgólos előny sem Biatorbágyon; a Pest megyei első osztályban szereplő hazaiak Busa Bálint révén az első félidőben szépítettek, Nikolov Balázs góljával a 89. percben egyenlítettek, majd Arany Zoltán a továbbjutást érő góljukat is megszerezte. A Szeged Germán Tamás duplájával győzött Gödöllőn.

JÓL HAJRÁZOTT A BÉKÉSCSABA, ODAHAZA ESETT KI A ZALAEGERSZEG

Az esti program NB II-es csaták jegyében telt: az előbb véget érő mérkőzésén a második félidőre feljavuló Békéscsaba hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Balmazújvárost. A korábbi két Vasas-védő, Komjáti András (Békéscsaba) és Híres Gábor (Balmazújváros) edzői párviadalának első félidejében a csabaiak támadtak többet, mégis ők örülhettek, hogy nem esett gól, a több helyzet ugyanis az ő kapujuk előtt adódott. A második játékrészben is a vendégek voltak veszélyesebbek, Szőllősi Ferenc a kapufát is eltalálta, csakhogy Pozsár Gábor ezúttal is megmutatta, milyen kiválóan rúgja a szabadrúgásokat – 70. percbeli gólját a csereként beálló Nikola Pantovics megtoldotta még eggyel, 2–0-ra nyert a Csaba. A végén Szőllősit szövegért kiállították.

A nap záró mérkőzésén az Ajka némi meglepetésre idegenben 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget. Az első félidőben a zalaegerszegi Darko Pavicsevics tizenegyest harcolt ki, de elhibázta (Tulipán Ákos lábbal védte a lövését), így gól nélkül ért véget az első félidő. A szünet után Pavicsevics fejjel javított, csakhogy gólját egy-egy ajkai találat fogta közre – Sowunmi Thomas előbb fejjel, majd lábbal talált be a kapuba –, és a ZTE-nek a másodikra már nem volt válasza. Érdekesség, hogy a két csapat néhány napja NB II-es bajnokin is megvívott egymással, az ugyancsak Zalaegerszegen lejátszott meccs 2–2-es döntetlennel zárult.

MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ

Nyíregyháza Spartacus FC
(NB II)–Ceglédi VSE (NB II) 2–0
Kunszállás SE (megyei I. o.)–Mezőkövesd Zsóry FC (NB I) 0–5
Gödöllői SK (megyei I. o.)–Szeged 2011 (NB III) 0–2
Dunaújváros PASE (NB II)–Szigetszentmiklós (NB II) 2–0
Viadukt SE Biatorbágy (megyei I. o.)–Veszprém FC (NB III) 3–2
Andráshida SC (NB III)–Puskás Akadémia FC (NB I) 2–3
Siklós FC (megyei I. o.)–Soproni VSE-GYSEV (NB II) 1–5
Balassagyarmati VSE (megyei I. o.)–Kemecse SE (megyei I. o.) 1–1 – 11-esekkel 3–5
Uraiújfalu SE (megyei I. o.)–Geresdlak SE (megyei I. o.) 2–4 – hosszabbítás után
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Balmazújváros (NB II) 2–0
ZTE FC (NB II)–FC Ajka (NB II) 1–2

KEDDI MÉRKŐZÉS
Cigánd SE
(NB III)–Felsőtárkány SC (NB III) 3–2

Az élvonalbeli csapatok – a Puskás Akadémiát és a Mezőkövesdet leszámítva – később kapcsolódnak be a küzdelmekbe
Erőnyerő: Nagykőrösi Kinizsi (megyei I. o.), Kisvárda (NB II), Pilisi LK (megyei II. o.), Nyírbátori FC (NB III), Kazincbarcikai SC (NB III), Felsőzsolca VSC (megyei I. o.), Rákosmenti KSK (NB III), Voyage FC (megyei I. o.), FC Tiszaújváros (NB III), ESMTK (NB III), BKV Előre (NB III), UFC Szekszárd (NB III), Zalaszentgróti VFC (megyei I. o.), Bajai LSE (NB III), Hévíz SK (megyei I. o.), Aqvital-Publo Csákvári TK (NB III), Balatonfüred FC (NB III), Futura Mosonmagyaróvár (NB III), Gyirmót FC Győr (NB II), Sárszentmiklósi SE (megyei II. o.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik