MK: az ETO két döntőt is megnyert az FTC ellen, most a négy között ismételne

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.04.19. 15:34
null
FTC-játékosok a Honvéd elleni tavaszi kupameccsen (Fotó: Árvai Károly)
Két egymeccses vidék-Budapest párharcban dől el, mely csapatok játsszák idén a labdarúgó Mol Magyar Kupa fináléját. Elsőként kedd este az elődöntőben 1991 óta először szereplő Paksi FC fogadja a címvédő Újpest FC-t, amely bajnokin 2015 óta csak egyszer kapott ki a tolnaiaktól. A másik ágon szerdán este a másodosztályban jelenleg csak 11. ETO látja vendégül az élvonalban listavezető Ferencvárost, amely ellen két kupadöntőt is sikerrel vívtak meg a győriek. Ez lesz a két zöld-fehér gárda 150. tétmérkőzése. Ha az elődöntőben a rendes játékidő után egyenlő az állás, kétszer 15 perces hosszabbítás, ha az sem dönt, tizenegyespárbaj következik.

MOL MAGYAR KUPA ELŐDÖNTŐ

ELŐZMÉNYEK, ÉRDEKESSÉGEK

PAKSI FC–ÚJPEST FC
KEDD, 20.00 (Tv: M4 Sport). Vezeti: Bogár Gergő

♦ Bajnokikon 39 mérkőzés után eddig kiegyenlített az örökmérleg, 2006 ősze óta mindkét csapat 12-szer győzött, 15-ször döntetlenre végeztek, a gólkülönbség 57–55 a Tolna megyeiek javára. Legutóbb másfél héttel ezelőtt, április 10-én találkoztak Pakson és 3–1-re a fővárosiak nyertek.

♦ Az NB I-es párharcuk elején a Paks volt az Újpest mumusa, 2009-től 2013 júliusáig a fővárosiak tíz meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, egyszer ikszeltek, 8-szor a zöld-fehérek diadalmaskodtak. Aztán megfordult a helyzet, a tolnai együttes 2015 októberétől már csak egyszer bírta legyűrni a lila-fehéreket: tavaly augusztusban hazai pályán 2–1-re. Emellett az elmúlt hat és fél évben 11-szer ikszeltek (8-szor 1–1-re) , míg 7 alkalommal az újpestiek bizonyultak jobbnak.

♦ A tolnai városban megrendezett első hét bajnokin veretlen maradt a házigazda (5 győzelem, 2 iksz), azóta viszont a lila-fehérek minimálisra csökkentették a lemaradásukat, így a mérleg 7 paksi győzelem, 7 döntetlen, 6 újpesti siker.

♦ Az élvonalbeli találkozóik gólkirálya az újpestiek grúz légiósa, Giorgi Beridze hat góllal, őt az aktív játékosok közül a paksi Ádám Martin követi öttel. A közelmúltban a válogatottban is bemutatkozott támadó a két együttes előző hat bajnokijából ötön betalált az újpestieknek.

♦ A Magyar Kupában három emlékezetes párviadaluk volt a rendszerváltás óta, ezekből kétszer az Újpest, egyszer a Paks került ki nyertesen. 1991 tavaszán a paksi 0–0 után a Megyeri úton elért 1–1-gyel, idegenben szerzett több góllal az akkor másodosztályú tolnai csapat jutott be a legjobb nyolc közé.

♦ Öt évvel később, 1996-ban ismét nagyon szoros csatát vívtak. Újpesten 2–2-re végeztek, majd Pakson úgy nyertek 2–1-re a lilák, hogy az NB II-es tolnai zöld-fehérek a hajrában egy büntetőt a kapufára rúgtak. Így elmaradt az egyenlítés és a hosszabbítás.

♦ 2018-ban már két élvonalbeli csapatként találkoztak a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzést csak másodjára tudták megrendezni, mert a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege az elsőre kiírt időpontban az erős havazás miatt alkalmatlan volt a játékra. Egy héttel később a mínusz 7 fokban megrendezett találkozón Nagy Dániel duplájával 2–0-ra az újpestiek győztek. A paksi visszavágón ugyanez az eredmény született, Tischler Patrik és Obinna Nwobodo volt eredményes. A lila-fehérek abban az esztendőben megnyerték a Magyar Kupát.

♦ A Ligakupában 2008-ban (0–0 és 3–1), 2009-ben (1–1 és 2–1) és 2011-ben (3–3 és 5–3) csaptak össze és a paksiak egyszer sem kaptak ki a IV. kerületiektől: az idegenbeli találkozókat mindig döntetlenre hozták, a hazaiakat megnyerték.

♦ A Paksi FC először jutott el a Magyar Kupa elődöntőjébe. A két legnagyobb sikerét 2011-ben érte el, amikor megnyerte a Ligakupát és második lett az NB I-ben. Az Újpest 11-szeres kupagyőztes, az előző évtizedben háromszor, 2014-ben, 2018-ban és legutóbb tavaly hódította el a serleget, amikor Lirim Kastrati hosszabbításban lőtt góljával 1–0-ra legyőzte a Mol Fehérvárt.

♦ Az elődöntőig a Paksnak volt könnyebb az útja, mert eddig egyetlen NB I-es együttessel sem találkozott, míg az Újpestnek a nyolcaddöntőben a Kisvárdát kellett legyőznie a továbbjutáshoz – igaz, legalább akkor otthon játszhatott, míg a tolnaiak valamennyiszer idegenben léptek pályára.

♦ Ebben a sorozatban a paksiak részéről az ötgólos Pethő Bence, az újpestiektől a három találatot elérő grúz Giorgi Beridze a legeredményesebb játékos.

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG
PAKSI FC
ÚJPEST FC
UFC Gyömrő (megyei I. o.) 9–1Tiszakécske (NB II) 3–0
III. Kerületi TVE (NB II) 5–0Budafoki MTE (NB II) 2–1
Csákvár (NB II) 2–0Kisvárda (NB I) 2–1
Kazincbarcika (NB III) 1–0Békéscsaba (NB II) 3–2

Megjegyzés: vastag betűvel a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket jelöltük.


ETO FC–FERENCVÁROS
SZERDA, 20.00 (Tv: M4 Sport), Vezeti: Erdős József

♦ Ez lesz a két csapat jubileumi, 150. tétmérkőzése, beleértve az NB I-ben, a Magyar Kupában, a Ligakupában, valamint a Bajnokok Tornája keretében (1975-ben és 1976-ban) megrendezett találkozókat. Az örökmérleg jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 43-szor nyertek a győriek, 36 döntetlen és 70 FTC-siker mellett.

♦ Az ETO pályaválasztása mellett teljesen kiegyenlített a párharc, mindkét csapat 24-szer győzött, 18-szor pedig ikszeltek. A gólkülönbség 105–102 a győriek javára.

♦ Először 1922-ben, éppen a Magyar Kupában csaptak össze, az FTC az Üllői úton 7:0-ra lelépte a Rába-partiakat, míg az első NB I-es találkozójukat csak másfél évtizeddel később, 1937-ben, a máig legutolsót 2015-ben játszották (5:1, illetve 3–0 a fővárosiak javára). Az utóbbin egyedül Dibusz Dénes szerepelt a mai kerettagok közül, a második gólt akkor a IX. kerületieknél már jó ideje sportvezetőként dolgozó Hajnal Tamás lőtte.



♦ A Magyar Kupában eddig 12 találkozójuk volt, itt is középen áll a mérleg, 5 FTC- és 5 ETO-diadal mellett 2 meccsük zárult döntetlennel, itt viszont 19–11 a gólkülönbség a Ferencváros javára.

♦ A három legfontosabb kupameccsüket 1967-ben és 1979-ben játszották, amikor is ez a két gárda vívta a Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) fináléját. Miután az 1966-os kiírás 1967 áprilisában megrendezett döntőjében a 2x15 perces hosszabbítás zárultával is 1:1-re álltak a csapatok, az akkori szabályok szerint megismételt fináléra került sor a Népstadionban, ezt pedig 1:2-ről fordítva egy öngóllal 3:2-re a Győri Vasas ETO nyerte meg, majd 1979-ben ugyanott Szabó Ottó találatával már Rába ETO néven 90 perc után 1–0-ra diadalmaskodott.

♦ Az MK-ban legutóbb 1994 tavaszán a negyeddöntőben mérték össze erejüket, akkor az Üllői úti 3–0-s FTC-siker után Győrben nem esett gól, így a fővárosiak jutottak tovább. A visszavágó különlegessége volt, hogy a lefújás után Molnár László játékvezető Verebes József szerint melegebb éghajlatra küldte el a hazaiak vezetőedzőjét, valamint játékosát, Hajszán Gyulát, akik hasonló „jókívánságokkal” viszonozták ezt – írta akkor a Nemzeti Sport.

♦ A másodosztályban jelenleg 11. helyezett ETO FC a legjobb négyig két élvonalbeli ellenfelet – a Puskás Akadémiát és a Mol Fehérvárt – is búcsúztatott, míg a Ferencvárosnak az NB II listavezetője, a Vasas mellett csak egy NB I-es ellenfél, a Bp. Honvéd jutott, viszont idegenben. A győriek dicséretére szól, hogy Nagykanizsán, valamint legutóbb otthon a Vidi ellen is hátrányból, a hajrában csikarták ki a továbbjutást.

♦ A Ferencváros legeredményesebb klubként 23-szor nyerte meg a Magyar Kupát, az előző tíz évben háromszor, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben. Az ETO négyszeres kupagyőztes (1965, 1966, 1967 és 1979).

♦ Ebben a kupakiírásban a győriek legeredményesebb labdarúgója a 4 gólos Farkas Balázs, a Ferencvárostól a télen a spanyol Granadához szerződött Myrto Uzuni talált a legtöbbször az ellenfelek kapujába, összesen 8-szor.

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG
ETO FC
Ferencváros
Mosonmagyaróvár (NB III) 3–0FC Hatvan (megyei I. o.) 9–0
Puskás Akadémia (NB I) 1–0 VSK Tököl (megyei I. o.) 7–0
FC Nagykanizsa (NB III) 3–2 Vasas FC (NB II) 2–0
Mol Fehérvár (NB I) 2–1Bp. Honvéd (NB I) 1–0

Megjegyzés: vastag betűvel a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket jelöltük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik