Az első forduló előtt a csapatokat földrajzi alapon (északkelet, délkelet, északnyugat és délnyugat ) négy részre osztották, az első két fordulóban az azonos csoportban szereplők mérkőznek egymással.

 A MAGYAR KUPA FORDULÓINAK TERVEZETT IDŐPONTJAI
2022. augusztus 6-7.: 1. forduló
Augusztus 27.: 2. forduló
Szeptember 17.: 3. forduló
Október 19.: 4. forduló
2023. február 8.: nyolcaddöntő
Március 1.: negyeddöntő
Április 5.: elődöntő
Május 3., Puskás Aréna: döntő

A harmadik körre 32 klub maradt talpon az augusztusban rajtoló 128-ból, és ekkor csatlakozott a 32 első- és másodosztályú csapat.

A Magyar Kupában végig érvényes, hogy egy mérkőzésből állnak a párharcok, a pályaválasztó az alacsonyabb osztályban szereplő klub lesz, az azonos osztályúak esetében a későbbiekben az játszik otthon, amely addig kevesebb hazai kupameccsen vett részt, azonosság esetén pedig az elejétől fogva az, amelyet a sorsoláskor előbb kihúztak.

A két legtovább jutó megyei csapat az Amatőr Kupa döntőjében találkozik egymással.

A labdarúgó NB I és a Magyar Kupa eddigi győztesei

MOL MAGYAR KUPA
5. FORDULÓ, NYOLCADDÖNTŐ
2023. FEBRUÁR 8.

Monor (NB III)–Paksi FC (NB I)
Vasas FC (NB I)–Budapest Honvéd (NB I)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Zalaegerszegi TE FC (NB I)
Iváncsa (NB III)–Budafoki MTE (NB II)
MTK Budapest (NB II)–Mezőkövesd Zsóry (NB I)
ESMTK (NB III)–Kisvárda (NB I)
Puskás Akadémia (NB I)–Újpest FC (NB I)
ETO FC Győr (NB II)–Debreceni VSC (NB I)

4. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
OKTÓBER 18.
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Vasas FC 1–2
ETO FC Győr (NB II)–Kecskeméti TE 1–0

OKTÓBER 19.
Iváncsa KSE (NB III)
–Ferencvárosi TC 3–2
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)–Kisvárda 0–3
BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–MTK Budapest (NB II) 0–6
Budafoki MTE (NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 1–0
ESMTK (NB III)–BFC Siófok (NB II) 3–1
Nagyatádi FC (Somogy I.)–Monor (NB III) 0–3
DEAC (NB III)–Debreceni VSC 0–4
FC Nagykanizsa (NB III)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 1–4

Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Mezőkövesd 1–4
Balatonfüredi FC (NB III)–Paksi FC 0–3

FC Ajka (NB II)–Újpest FC 1–3
Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd 0–2
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–Zalaegerszegi TE FC 0–2

Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC 0–1

3. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)
SZEPTEMBER 17.
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Újpest FC 1–6
Dorogi FC (NB II)–Budapest Honvéd 0–2
Szegedi VSE Pizzamonster (Csongrád-Csanád I.)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 0–4
FC Nagykanizsa (NB III)–FC Hatvan (NB III) 5–1

Balassagyarmati Városi SE (NB III)–Vasas FC 1–2
Kaposvári Rákóczi FC (NB III)–Zalaegerszegi TE FC 0–2
BVSC Zugló (NB III)–Kisvárda 0–2
Szekszárdi UFC (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC 0–3
Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III)–BFC Siófok (NB II) 0–4
Bölcske SE (Tolna I.)–Budafoki MTE (NB II) 1–2
Iváncsa KSE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 3–2
ESMTK (NB III)–Soroksár SC (NB II) 1–0
Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–ETO FC Győr (NB II) 0–4
Balatonfüredi FC (NB III)–Komáromi VSE (NB III) 3–0
Nagyatádi FC (Somogy I.)–Deszk SC (Csongrád-Csanád I.) 7–0
Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Monor (NB III) 2–3
Jászberényi FC (NB III)–Debreceni EAC (NB III) 1–2
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.)–BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 0–4

Aqvital FC Csákvár (NB II)–Puskás Akadémia FC 2–5
Diósgyőri VTK (NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 0–1
Füzesgyarmati SK (NB III)–Credobus Mosonmagyaróvár (NB II) 1–2 – hosszabbítás után
FC Ajka (NB II)–Szentlőrinc (NB II) 3–0
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II) 0–1

SZEPTEMBER 18.
Pécsi MFC (NB II)–Paksi FC 0–1
Meton FC Dabas SE (NB III)–Debreceni VSC 0–1
Tiszakécskei LC (NB II)–Kecskeméti TE 0–3
III. Kerületi TVE (NB III)–Mol Fehérvár FC 2–5
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 0–2
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Szolnoki MÁV FC (NB III) 1–0
Putnok FC (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II) 2–4

Bicskei TC (NB III)–Ferencvárosi TC 0–2
XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)–MTK Budapest (NB II) 0–8

2. FORDULÓ
Augusztus 27., szombat
Debreceni EAC (NB III)–Eger SE (NB III) 2–0
Mátraderecskei SE (Heves II.)–Putnok FC (NB III) 1–7
Balatonszepezdi ÖKSK (Veszprém II.)–Komáromi VSE (NB III) 0–2
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Tatai AC (Komárom-Esztergom I.) 2–0
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.)–Söpte SE (Vas I.) 4–2
Tatabányai SC (NB III)–Balatonfüredi FC (NB III) 0–1
Zsámbéki SK (NB III)–Bicskei TC (NB III) 0–3
Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád I.)–FC Hatvan (NB III) 0–5-ös állásnál félbeszakadt
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III) 3–1
Székkutas TC (Csongrád-Csanád II.)–Monor (NB III) 0–7
Dunaharaszti MTK (Pest I.)–Bölcske SE (Tolna I.) 1–3
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Hidasnémeti VSC (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 2–0
Füzesgyarmati SK (NB III)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III) 1–0 – hosszabbítás után
Lajosmizsei VLC (Bács-Kiskun I.)–Meton FC Dabas SE (NB III) 0–5
Szegedi VSE Pizzamonster (Csongrád-Csanád I.)–Bugyi OBO SE (Pest I.) 5–1
Kadarkút VSK (Somogy I.)–Iváncsa KSE (NB III) 0–7
Szekszárdi UFC (NB III)–Budaörs (NB III) 2–0
Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–Dunaújváros (NB III) 3–1
K. Ócsárd SE (Baranya II.)–Nagyatádi FC (Somogy I.) 0–6
43. sz. Építők SK (BLSZ I.)–FC Nagykanizsa (NB III) 0–3
Király SE (Vas I.)–BVSC Zugló (NB III) 0–3
REAC Sport Kft. (BLSZ I.)–ESMTK (NB III) 0–2
Augusztus 28., vasárnap
BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 1–0
Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Tiszafüredi VSE (NB III) 0–2
Edelény-Borsodszer (Borsod-Abaúj-Zemplén II.)–Balassagyarmati Városi SE (NB III) 0–5
Deszk SC (Csongrád-Csanád I.)–ASR Gázgyár (BLSZ I.) 3–1
Kalocsai FC (Bács-Kiskun I.)–Jászberényi FC (NB III) 0–2
VS Dunakeszi (Pest I.)–Szolnoki MÁV FC (NB III) 0–1
Úrkút SK (Veszprém I.)–III. Kerületi TVE (NB III) 1–4
Abda SC VVFK Bau (Győr-Moson-Sopron I.)–Zalaszentgróti VFC (Zala I.) 1–2
Pécsi Vasutas SK (Baranya I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III)  1–2
Lenti TE SE (Zala I.)–XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.) 3–4 – hosszabbítás után

1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 6., SZOMBAT

Balatonszepezdi ÖKSK (Veszprém II.)–Pápai Perutz FC (Veszprém I.) 1–0
Fővárosi Vízművek SK (BLSZ I.)–Füzesgyarmati SK (NB III) 2–2 – tizenegyesekkel 1–3
ASR Gázgyár (BLSZ I.)–Körösladányi MSK (NB III) 4–1
BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Bánk-Dalnoki LA (NB III) 1–0
Gerjeni SK (Tolna I.)–Lenti TE SE (Zala I.) 1–7
XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)–Nagybajom AC (Somogy I.) 3–2
Bagi TC 96 (Pest II.)–Tiszafüredi VSE (NB III) 2–4
Balatonlelle SE (Somogy I.)–Iváncsa KSE (NB III) 0–1
Berkenye SE (Nógrád I.)–Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III) 1–4
Bölcske SE (Tolna I.)–Érdi VSE (NB III) 2–1
Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Tállya KSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 2–0
Dunaújváros (NB III)–BKV Előre (NB III) 5–2
Duvenbeck Hegyeshalom (Győr-Moson-Sopron II.)–III. Kerületi TVE (NB III) 0–5
Encs VSC (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Eger SE (NB III) 2–3 – hosszabbítás után
Ercsi Kinizsi SE (Fejér I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III) 1–2
Ibrány SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 0–0 – tizenegyesekkel: 3–4
FSC Hegykő (Győr-Moson-Sopron I.)–Tatabányai SC (NB III) 0–7
Kadarkút VSK (Somogy I.)–Sport36 Komlói Bányász (Baranya I.) 3–1
Kumánia Kisújszállás (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Szegedi VSE Pizzamonster (Csongrád-Csanád I.) 0–2
Lajosmizsei VLC (Bács-Kiskun I.)–Törökszentmiklósi FC-Veteriner (Jász-Nagykun-Szolnok I.) 2–0
Mezőkovácsházi TE (Békés II.)–VS Dunakeszi (Pest I.) 1–5
Mezőmegyer SE (Békés III.)–REAC Sport Kft. (BLSZ I.) 2–3
B. Build Mohács (Baranya I.)–Szekszárdi UFC (NB III) 0–3
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)
–Sajóbábonyi VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 2–1
Nagyatádi FC (Somogy I.)–MÁV Előre FC Főnix (Fejér I.) 1–0
Nagyecsed RSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Balassagyarmati Városi SE (NB III) 0–1
Péceli SSE (Pest II.)–Meton FC Dabas SE (NB III) 0–2
Rákosmente FC (BLSZ I.)–Jászberényi FC (NB III) 1–4
Sárvár FC (Vas I.)–Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.) 1–5
Salgótarjáni BTC (Nógrád I.)–Debreceni Egyetemi AC (NB III) 1–3
Semjénházi SE (Zala I.)–Budaörs (NB III) 0–1
Szolnoki MÁV FC (NB III)–Makó FC (NB III) 1–0
Tarr Andráshida SC (Zala I.)–Bicskei TC (NB III) 2–6
Tatai AC (Komárom-Esztergom I.)–Péti MTE (Veszprém I.) 6–1
Tiszaföldvár SE (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–ESMTK (NB III) 0–6
Vajta RSC (Fejér II.)–K. Ócsárd SE (Baranya II.) 0–3
Király SE (Vas I.)–Practical VLS Veszprém (NB III) 2–0
Pomáz ICO SE (Pest II.)–Abda SC VVFK Bau (Győr-Moson-Sopron I.) 2–2 – tizenegyesekkel 6–7

AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (Fejér I.)–FC Nagykanizsa (NB III) 2–3
Monor (NB III)–Ceglédi VSE (NB III) 1–0 – hosszabbítás után
Bonyhád VLC (Tolna I.)–43. sz. Építők SK (BLSZ I.) 2–2 – 11-esekkel 3–4
Kecel FC (Bács-Kiskun I.)–Deszk SC (Csongrád-Csanád I.) 0–1
Létavértes SC (Hajdú-Bihar II.)–FC Hatvan (NB III) 0–5
Nagydobosi LSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg II.)–Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 0–5
Bugyi OBO SE (Pest I.)
–Kecskeméti LC (Bács-Kiskun I.) 1–0
Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád I.)–Balkányi SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 6–0
Putnok FC (NB III)–Sényő-Carnifex FC (NB III) 2–0
Mátraderecskei SE (Heves II.)–Vác VLSE (Pest I.) 3–0 – a váciak visszalépése miatt játék nélkül
Kalocsai FC (Bács-Kiskun I.)–Testvériség Újpalota SE (BLSZ I.) 1–0
Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III) 0–5
Dabas-Gyón FC (Pest III.)–Székkutas TC (Csongrád-Csanád II.) 1–4
Rábapatyi KSK (Vas I.)–Komáromi VSE (NB III) 1–3
Edeltech-Ugod SE (Veszprém II.)–Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.) 1–5
Technoroll Teskánd KSE (NB III)–BVSC Zugló (NB III) 0–7
Söpte SE (Vas I.)–Devecseri SE (Veszprém I.) 4–1
Sza-Bi Qulitat Ménfőcsanak (Győr-Moson-Sopron I.)–Balatonfüredi FC (NB III) 0–2
Tutitextil Körmend VSE (Vas I.)–Zsámbéki SK (NB III) 0–8
Úrkút SK (Veszprém I.)–SC Sopron (Győr-Moson-Sopron I.) 2–0
Rábaszentandrás SE (Győr-Moson-Sopron II.)–Zalaszentgróti VFC (Zala I.) 0–3
Sárosd NKSC (Fejér I.)–Dunaharaszti MTK (Pest I.) 1–2
Pécsi Vasutas SK (Baranya I.)–Szepetnek SE (Zala I.) 2–0
Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–Kelen SC (NB III) 1–0
Edelény Borsodszer (Borsod-Abaúj-Zemplén II.)–Aqua-General Hajdúszoboszló (NB III) 3–1
Balmazújváros SC (Hajdú-Bihar I.)–Hidasnémeti VSC (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 1–2