MTK: Edzői karrierem legnehezebb időszaka volt – Lucsánszky

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 09:36
null
Lucsánszky Tamás szerint nem lehet és nem is szabad magyarázkodni (Fotó: Dömötör Csaba)
Távozott az élvonalból kieső MTK Budapesttől Lucsánszky Tamás szakvezető, aki pontosan tudja, hogy erre a szereplésre nincsen magyarázat.

 

– Sablonos kérdés, mégis érdekel: hogy van?
– Hogy lehetnék? Rosszul – mondta Lucsánszky Tamás, az MTK Budapest korábbi edzője, aki az utolsó kilenc fordulóban irányította a kék-fehéreket, ez idő alatt a csapat egyszer győzött, nyolcszor vereséget szenvedett, és el kellett búcsúznia az élvonaltól. A klub csütörtökön bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését.

– Meglepte, hogy nem marasztalták?
– Kilenc meccsen voltam a klub edzője, nyolcszor kikaptunk, kiestünk, így nem.

– Ha azt mondják, bízunk önben, folytassa, hozza vissza az NB II-ből a csapatot, vállalja?
– Ez nem került szóba, ezért nincs értelme ezen töprengenem.

PREISINGER SÁNDOR ÉRKEZHET?

Az MTK Budapest vezetősége közleményben kért bocsánatot a szurkolóktól, egyúttal jelezte, magára vállalja a kieséssel járó felelősséget.

„Egyedül az MTK szurkolói nem hibáztathatók semmiért – áll a közleményben. – Ők mindent megtettek a sikeresebb szereplés érdekében. Mind csalódottak vagyunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben a még keményebb munka, a győzelmek és az élvonalba való visszajutás kerüljön a középpontba. Az MTK szurkolói elvárják és megérdemlik, hogy csapatuk, csapatunk ismét az első osztályban szerepeljen. Ennek érdekében változnunk, változtatnunk kell több szinten és több területen is.”

Már keresik Lucsánszky Tamás utódját, felvetődött többek között az U17-es válogatottal a brazíliai világbajnokságra kijutó Preisinger Sándor neve is. Kérdés, hogy a szövetség elengedi-e a sikeresen dolgozó szakembert. Az ötszörös válogatott labdarúgó 1996 és 2000 között futballozott az MTK-ban.

V. GY.

– Miért nem sikerült?
– Az biztos, hogy edzői karrierem legnehezebb időszaka volt. Rengeteg körülmény befolyásolta a helyzetünket, ami nem könnyítette meg a játékosoknak az együttműködést. Páratlan sérüléshullám, kulcspillanatokban hibázó játékosok, kihagyott ziccerek, betegséghullám a sorsdöntő meccs előtt, játékvezetői tévedések – egyenként lehetett volna egyiket-másikat kezelni, mert részei a labdarúgásnak, de így, együtt olyan nagy teher volt ez a tavaszi MTK-nak, hogy nem bírtuk el. Krízishelyzetben pedig a negatív hatások felerősödnek, a pozitívumok egyre kevésbé hatásosak.

– Miben hibázott?
– Nem szeretnék magyarázkodni, az említett okok nyilván hozzájárultak a kudarchoz, de pontosan tudom: kilenc forduló alatt nyolc vereség után az edző maradjon csendben. Magától értetődik, hogy elsősorban magamban kerestem a vereségek okait. Őszintén hittem, hogy a játékosokkal közösen meg tudjuk törni a rossz szériát, ezt rosszul mértem fel. Nyilvánvalóan a kiesés elkerülése volt a cél, amikor kineveztek, és egyértelmű, nem sikerült megoldani a feladatot. Rendkívüli lejtmenetbe került a társaság. Nem volt meg az összhang, amelyben bíztam, nem volt meg a kémia, ami a közös munka alapfeltétele.

– Mivel próbálkozott?
– A pozitív kommunikációval, a pozitív pillanatokat próbáltam kiemelni, de jól tudom – hatszáz meccs van már a hátam mögött –, az öltözői hangulatot az eredmény befolyásolja. Ha van siker, jó a légkör, de ha folyamatosan jönnek a vereségek, más a helyzet. Próbáltunk szakmailag változtatni, módosítani a taktikán, de már semmi sem akart sikerülni.

– Első élvonalbeli meccséből három perc sem telt el, amikor kapusa, Artem Kicsak letarolta védőtársát, Katona Mátét, majd a menteni igyekvő Vass Ádám lába elől az üres kapu előtt helyezkedő ellenfél elé ütötte a labdát – ritkán látható ostoba góllal kezdődött MTK-s időszaka. Ez bizony nagyon rossz előjelnek tűnt…
– Azért ha futballedző az ember, készüljön fel arra, hogy potya gólt kap a csapata. Nem gondolom, hogy ez valamiféle szerencsétlen jel lett volna.

– A légiós nem szerepelt többet.
– Sajnos a sok sérülés miatt sohasem tudtunk úgy felállni, ahogy szerettünk volna, de ez utólag kit érdekel? Kiestünk, rosszul végeztük a munkánkat mi, együtt. Nyolc vereséget kilenc meccsből nem lehet és nem is szabad magyarázni.

– Az első tizenegy fordulóban tizennyolc, a második tizenegyben tizenkét, a harmadikban négy pontot szerzett az MTK, amely a bajnokság első harmadában az összpontszáma felénél is többet ért el – ez egyre gyengülő produkció a számok alapján. Önnel kilenc meccsből egyet nyert meg a csapat, de az edzőváltás előtti kilenc fordulóban is csak kettőt hat vereség mellett.
– Az volt a cél, hogy jobban szerepeljünk, mint előtte, de ez sem jött össze. Magam úgy éreztem, a kezdeti eredmények egyfajta kényelmességet váltottak ki, ebből nem tudott kilépni a közösség, csak túlságosan későn, akkor pedig mindig volt egy momentum, amely az adott meccsen a vesztünket okozta.

– Van, amire mégis jó szívvel gondol vissza?
– A magyar futball meghatározó klubjánál dolgozhattam, ez megtisztelő, nagyszerű embereket, kiváló játékosokat ismertem meg, de a látványosan rossz eredmények miatt ez persze nem tesz boldoggá.

– Hogyan tovább?
– Nem tudom. Régóta dolgozom a futballban, hallottam a mondást: a siker és a kudarc egyformán olyan, mint egy szajha, előbb-utóbb elhagyja az embert. Meg kell újulnom, de nagyon erős a motivációm, hogy valahol bizonyítsam magamnak, ennél sokkal kedvezőbb hatással tudok lenni egy öltözőre.

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 23 5 5 72–27 +45 74
2. Mol Vidi FC 33 18 7 8 53–37 +16 61
3. Debreceni VSC 33 14 9 10 44–39 +5 51
4. Budapest Honvéd 33 13 10 10 46–38 +8 49
5. Újpest FC 33 12 12 9 38–28 +10 48
6. Mezőkövesd Zsóry FC 33 12 8 13 45–40 +5 44
7. Puskás Akadémia FC 33 11 7 15 36–45 –9 40
8. Paksi FC 33 9 12 12 33–46 –13 39
9. Kisvárda 33 10 8 15 36–48 –12 38
10. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 36–57 –21 38
11. MTK Budapest 33 10 4 19 42–56 –14 34
12. Szombathelyi Haladás 33 8 6 19 31–51 –20 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik