Lombard: Dunaszerdahelyen folytathatja a rutinos védő

Vágólapra másolva!
2014.02.25. 11:52
Nagyon úgy tűnik, hogy Szabó Ottó a tavasszal már nem a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa játékoskeretének lesz tagja.

A harminckét esztendős, magyar nemzetiségű szlovákiai védő 2012 nyarán igazolt Pápára, ám könnyen lehet, hogy a decemberi, Honvéd elleni 1–0-s párharc lesz számára az utolsó, amikor a Lombard színeiben – egyúttal az NB I-ben – pályára lépett. Ha ugyanis minden úgy alakul, ahogy szeretné, a szlovák bajnokságban a bennmaradásért küzdő, jelenleg a tizenkét csapatos bajnokság utolsó helyén álló DAC játékosa lesz – Pápán mindenesetre nem gördítenek akadályt a távozása elé.

„A felkészülést még a Lombarddal kezdtem el, ám most úgy tűnik, a pályafutásomat Dunaszerdahelyen folytatom – mondta Szabó Ottó, miután véget ért a DAC hétfői edzése. – A pápai vezetők tisztességesen állnak az ügyemhez, szerdáig adtak engedélyt arra, hogy a DAC-cal gyakoroljak, remélem, addigra rendeződik a helyzetem. Tudni kell, hogy a felvidéki klubnál tulajdonosváltásra készülnek, és ha megvalósul, nem lesz akadálya az átigazolásomnak. Ha mégsem lesz új tulajdonosa a csapatnak, visszatérek a Lombardhoz, a szerződésem ugyanis a nyárig oda köt.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Csizmadia Csaba (Gyirmót FC Győr), Horváth Richárd (szabadon igazolható, legutóbb Újpest FC), Jagodics Bence (Haladás), Kulcsár Kornél (Haladás – kölcsönbe, az ősszel a ZTE FC-nél szerepelt kölcsönben)
Távozott/távozhat: Dóczi Krisztián (FC Ajka?), Ivancsics Gellért (Siófok), Novica Makszimovics (szerb, FK Sloboda Point Sevojno – Szerbia), Jaszmin Mecinovics (macedón, FK Gorno Lisice – Macedónia – az MLSZ felfüggesztette a játékjogát), César Quintero (kolumbiai, Atlético Nacional – Kolumbia), Rodenbücher István (MTK Budapest), Szabó Ottó (DAC Dunajská Streda – Szlovákia?) Zoran Supics (szerb, BSK Borcsa – Szerbia – az MLSZ felfüggesztette a játékjogát), Tóth Bence (Paks)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik