Ligakupa: Kassai alapvonali bíró lesz a Vidi-Pécs meccsen

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 15:39
A csütörtöki, Videoton–PMFC-Matias Ligakupa-mérkőzésen Kassai Viktor tőle szokatlan szerepkörben, alapvonali asszisztensként fogja segíteni Iványi Zoltán játékvezető munkáját – adta hírül az mlsz.hu.

A szövetség tájékoztatása szerint ez nem lefokozás, épp ellenkezőleg. A székesfehérvári mérkőzésen Farkas Ádámmal együtt lesz Kassai alapvonali játékvezető, a találkozót Iványi Zoltán vezeti, az asszisztensei pedig Berettyán Péter és Varga Gábor lesznek, a tartalék játékvezető szerepét Albert István tölti be.

A szerda délutáni Eger–Ferencváros találkozón is hat játékvezetőből áll a stáb: Szabó Zsolt dirigál, Kispál Róbert és Márkus Tamás asszisztál, alapvonali játékvezetőként Andó-Szabó Sándor és Németh Ádám, tartalék játékvezetőként pedig Tóth II Vencel segítik a munkáját.

Az MLSZ döntése értelmében a hat játékvezetős rendszer a következő idénytől az NB I-ben is kötelező lesz.

LABDARÚGÓ LIGAKUPA

ELŐDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS

Eger–Ferencváros 18. V: Szabó Zs. (Kispál, Márkus)
KÉSŐBB
CSÜTÖRTÖK

Videoton–Pécsi MFC 17.15. V: Iványi Z. (Berettyán, Varga II G.)

VISSZAVÁGÓ
SZOMBAT

Ferencváros–Eger 18. V: Becséri D. (Viszokai, Szalai D.)
VASÁRNAP
Pécsi MFC–Videoton 18. V: Erdős (Szpisják, Medovarszki J.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik