Leonardo? Lencse? Rajczi? Kik mehetnek és hová - NB I-es körkép

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2012.12.13. 14:50
null
Januárban nyit a fehérvári Lencse-vásár – vajon elengedi a Videoton a csatárt valamelyik NB I-es riválishoz? (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I-ben hivatalosan csak januárban kezdődik az átigazolási időszak, de több változást már bejelentettek a klubok, és azt is lehet látni, melyik csapat milyen poszton tervez elsősorban erősítéseket. Tekintse át körképünket!

 

Az NB I-es csapatok jó részénél már megkezdődött a tervezés a jövő évi játékoskerettel kapcsolatban. Ennek jele, hogy értesüléseink szerint öt magyar klub, a Videoton, a Ferencváros, a Diósgyőr, a Debrecen és az MTK is képviselteti magát a ma és holnap Londonban zajló nemzetközi „scout-fórumon", amelyen számos nemzetközi játékosügynökség képviselőivel is tárgyalhatnak. A pontos tervek még nem ismertek, de az már több csapatnál látszik, milyen posztra szerződtethetnek új játékosokat.

GYŐRBEN CSATÁRT KERESNEK

Az éllovas Győri ETO-nál semmi sem indokolja, hogy nagy változások legyenek a keretben. Ennek ellenére a csatársorba erősítést terveznek a vezetők, illetve lehetnek távozók is.

A román Mihai Dina már elhagyta a csapatot, és kérdéses, mi lesz Jarmo Ahjuperával. Az észt labdarúgó piacképes játékosnak számít, hiszen rendszeresen meghívót kap hazája válogatottjába, annak ellenére is, hogy az NB I-ben mindössze három meccsen lépett pályára az ősszel. Korábban az Újpest szerette volna megvásárolni, de a lila-fehérek nem tudtak megegyezni az ETO-val a vételáráról. A transfermarkt.de adatai szerint a nyáron lejár Ahjupera szerződése a klubnál, vagyis a győriek egy téli eladással még kereshetnének rajta.

A helyi sajtóban már fél tucat név megjelent a csatársorba kiszemelt játékosok között. A hírek szerint Rafael Burgost (salvadori, KTE-Phoenix Mecano), Nusmir Fajicot (boszniai, ND Mura – Szlovénia),Lencse Lászlót (Videoton), Goran Maricsot (szerb-spanyol, Lombard Pápa), Priskin Tamást (Alanyija Vlagyikavkaz) vagy éppen Tischler Patrikot (MTK) is szívesen látná csapatában Pintér Attila vezetőedző. Közülük Priskin a héten a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy egyelőre nem tervezi hazatérését, míg Tischler esetében a magas, állítólag egymillió eurós kivásárlási ár jelenthet akadályt.

DEBRECENBEN A KISPAD CSERÉLŐDIK

A bajnoki címvédő DVSC-Teva eddig olyan játékosok távozásáról számolt be, akik sérülések vagy egyéb okok miatt nem sokat játszottak, illetve csereembernek számítottak az őszi szezonban.

A gaboni Roguy Méyé hazatér, Varga Róbert kölcsönből visszatér Kecskemétre, de Birtalan Botond, Farkas II Balázs és Nenad Kiso sem lesz már tagja a keretnek a tavaszi szezonban.

Hogy a téli szünet, illetve a vártnál gyengébb őszi szereplés mennyiben érintheti a meghatározó játékosok sorsát, az még kérdéses. Az mindenesetre biztos, hogy többekkel nem lehet elégedett a szakmai stáb, így például a nyáron visszatérő Ibrahima Sidibével sem, aki nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott, 14 meccsen négy gólt szerzett, de csak két találkozón volt eredményes, a Győr és a Honvéd ellen is duplázott.

A leginkább piacképes futballisták közül Adamo Coulibaly arról nyilatkozott a napokban, hogy a nyáron lejár a szerződése, és mivel még nem állapodott meg a hosszabbításról, nem tudja, hogyan alakul a hosszú távú jövője. Varga József célja továbbra is egy külföldi szerződés, kérdés, hogy ezúttal érkezik-e érte megfelelő ajánlat.

AZ MTK-NÁL ÉS A VIDEOTONNÁL KISEBB MOZGOLÓDÁS VÁRHATÓ

Az élmezőnyből az MTK-nál várható a legkevesebb játékosmozgás a téli szünetben. Domonyai László klubigazgató kérdésünkre korábban elmondta, alapvetően a keret együtt tartása a cél, nem számít jelentős változásokra, bár egy-egy posztra érkezhet erősítés. Az már eldőlt, hogy Könyves Norbert Pakson folytatja.

A Videotonnál az őszi Európa-liga-szereplés nyomán több játékos iránt is felélénkülhet a külföldi kereslet. Gyurcsó Ádám és Walter Lee esetében már beszámoltunk konkrét érdeklődésről. A spanyol légiós kérdésünkre el is ismerte, valóban keresték a Lokerentől, járt is a belga csapatnál, de részletesen nem kívánt beszélni arról, mekkora esélye van a belgiumi szerződésnek. A helyi sajtó kész tényként kezeli a szerződtetését (sőt a Lokeren angol nyelvű Wikipedia-oldalán is olvasható a neve), de a belga klub egyelőre semmit sem kommunikált Walter Lee ügyében.

Ugyanakkor, a fehérváriak eddigi játékospolitikáját ismerve, nem várható, hogy kulcsjátékosok sora távozzon a téli szünetben. Az említettek mellett legnagyobb eséllyel azok válthatnak, akikkel már korábban sem számolt Paulo Sousa vezetőedző, és most kölcsönből visszatértek a csapathoz. Közéjük tartozik a Diósgyőrből visszatérő brazil Jeff Silva, a legutóbb a Haladást erősítő Nagy Dániel és az izraeli Ironi Kirjat Smonától visszatérő Lencse László is. Utóbbi a magyar piacon a téli átigazolási időszak egyik legkeresettebb játékosa lehet.

Érkezési oldalon elsősorban a támadósorban lehet szüksége erősítésre a csapatnak. Már csak azért is, mert a nyáron – a transfermarkt.de adatai szerint – négyszázezer euróért vásárolt Paraiba négy meccsen még egyetlen gólt sem szerzett az NB I-ben.

TÖBB MINT FÉLTUCATNYIAN MÁR TÁVOZTAK KISPESTRŐL

A Budapest Honvéd elmúlt másfél évben szerződtetett, de ősszel mellőzött légiósai közül hét futballistának már megszüntették a szerződését – a szerb Marko Rajics, a horvát Boris Bjelkanovic, a szerb Filip Kosztics, a montenegrói Marko Vidovics, a szenegáli Ibrahima Thiam-Iyane, a libériai Joel Toe és a novemberben szerződtetett Donato Bottone már biztosan máshol folytatja pályafutását.

Ugyanakkor nem lenne meglepő, ha lennének még távozók, és ha így lesz, akkor akár a korábbi alapember, a 23 éves Debreceni András is lehet, aki nem kívánja meghosszabbítani a klubbal idény végén lejáró szerződését, és mivel az előző hét fordulóban nem játszott, már a télen váltana.

A játékos menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, tárgyalnak a kispesti vezetőkkel, hogy milyen feltételek mellett engednék el már a télen Debrecenit, akinek mindenképp szeretne olyan csapatot találni, amelynél rendszeresen lehetőséget kap.

Az erősítések kapcsán a klub tulajdonosa, George F. Hemingway egy korábbi online interjúban úgy fogalmazott, egy balhátvédet szerződtetnének, és öt akadémista kerülhet fel a télen Marco Rossi vezetőedző keretébe, az első csapathoz.

ÚJRA KÉPBE KERÜLHET LEONARDO

Moniz egyik kedvenc játékosa volt Leonardo 
a Salzburgnál (Fotó: Action Images)
Moniz egyik kedvenc játékosa volt Leonardo a Salzburgnál (Fotó: Action Images)

A Ferencváros esetében nem lenne meglepetés, ha azok a játékosok, akikre Ricardo Moniz vezetőedző nem számított az ősszel, távoznának. Ezt nem nehéz megjósolni. Az érkezési oldal azonban már érdekesebb lehet. A holland szakembert az amszterdami székhelyű Sports Entertainment Group menedzseriroda közvetítette Magyarországra, és az ő közreműködésükkel azóta több játékos szerződött a zöld-fehérekhez, így Julian Jenner és Philipp Bönig is. A sor télen folytatódhat.

Ez az iroda intézi a brazil Leonardo Santiago ügyeit is, aki korábban a Red Bull Salzburgnál már dolgozott Ricardo Monizzal. Több külföldi internetes oldal már a nyáron arról számolt be, hogy a korábban az Ajaxban és a Feyenoordban is játszó, most 29 éves támadó szóba került a Ferencvárosnál. A csatár azóta szabadon igazolhatóvá vált, mivel távozott a Salzburgtól. A Nemzeti Sport Online Hollandiából származó információi szerint ismét képbe került a Fradinál.

DIÓSGYŐRBEN VÉDŐKET KERESNEK, PAKSRÓL TÁVOZHAT A HÁZI GÓLKIRÁLY, SZOMBATHELYRŐL A VÁLOGATOTT VÉDŐ

A DVTK-tól Jeff Silva már távozott, és elhagyná a csapatot a klubbal jogvitába keveredő, de a nyárig még szerződéssel rendelkező L'Imam Seydi is. Szentes Lázár szakmai igazgató arról számolt be, hogy Igor Galért és Szavo Rakovicsért konkrét kölcsönvételi ajánlatot kaptak, és ha ők távoznak, akkor a védelembe várható erősítés.

A KTE Phoenix-Mecano klubigazgatója, Sallói István a héten a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a nyáron igazolt két brazil csatárt, Jorginhót és Tarabait nem marasztalják. Visszatér a csapathoz Debrecenből Varga Róbert, míg a Kazahsztánba kölcsönadott Foxi Kethevoamát és Christian Ebalát végleg megvásárolhatja az Asztana. Úgy tudjuk, az említett légiósok mellett bizonytalan Balázs Zsolt, Bertus Lajos, Farkas Balázs, Gyagya Attila és Tölgyesi Viktor kecskeméti jövője is.

Ahogy arról már beszámoltunk, nagyobb mozgás lehet Pakson is. A klub megfelelő ajánlat esetén Simon Attilát, Sipeki Istvánt, Sifter Tamást és Kovács Attilát is elengedi, Pokorni Pétert pedig kölcsönadná. Érkezési oldalon Könyves Norbert szerepel, illetve visszatérhet néhány kölcsönjátékos is.

Az Újpesttől négy játékos – Alessandro Iandoli, Jadin Zarisz, „Chema" Antón és Naim Aarab – utazott el az őszi szezon után a belga Standardhoz, de helyi sajtóhírek szerint közülük csak Iandoli szerződtetésére van reális esély. Úgy tudjuk, a télen lezárul Rajczi Péter ügye is, akivel szerződést bont a klub.

A Haladás ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós a vasi klub honlapjának beszélt arról, hogy Barczi Dávid (Újpest) és Haraszti Zsolt (Videoton) szerepel a kiszemeltjeik között. A klubtól már távozott Nagy Dániel, aki visszatért a Videotonhoz, ugyanakkor a vezetőség döntött az őszi szezon hajrájában a második csapathoz száműzött Kenesei Krisztiánról, aki visszatérhet az első kerethez A szombathelyiek egyik nagy értéke a Norvégia ellen a válogatottban is bemutatkozó 25 éves Guzmics Richárd, vele kapcsolatban kérdésünkre Filipovics Vladan elmondta, már a télen csapatot keres neki külföldön, mert úgy érzi, megérett a váltásra. A védő persze csak akkor távozhat, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, hiszen az év elején 2014 nyaráig hosszabbított Szombathelyen. Ugyanakkor a közönségkedvenc, Radó András távozásától még nem kell tartani, a támadó úgy tervez, fejlődése és a további rutinszerzés érdekében a tavasszal is Szombathelyen marad.

Egerben és Kaposváron még nem jelentettek be konkrétumokat. Siófokról távozott Sipos Norbert, Pápáról Jozef Benko és Fellai József (utóbbi visszatért Kozármislenybe), a Pécstől pedig már a szezon közben elköszönt a brazil Ceolin és a horvát Luka Vucko is, viszont több kölcsönből visszatérő játékos a PMFC-nél kezdi meg a felkészülést, köztük a nyáron a szlovákiai Spartak Myjavhoz igazoló Harsányi Zoltán is. A tabella hátsó feléből főképp a pécsieknél várható ezúttal is sok mozgás, a baranyaiaknál ugyanis a tavaly nyári feljutás óta az átigazolási időszakokban rendre egymást követik a próbajátékosok, és mivel új szakmai igazgató érkezik a csapathoz, ez a tendencia aligha fog változni.

Itt tartunk most, de a helyzet természetesen napról napra változhat. Kövesse nyomon NB I-es rovatunkat, illetve átigazolás-figyelő táblázatunkat, hogy semmiről se maradjon le!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik