Labdarúgó NB I: Mezey György megint látott hibákat, mégis elégedett

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 22:09
Mezey György, a Videoton vezetőedzője a Vasas ellen 3–0-ra megnyert vasárnap esti bajnoki labdarúgó-mérkőzés után a Sporttelevíziónak nyilatkozva arról beszélt: a győzelem tényén túl válogatott játékosai jó teljesítményének is nagyon örül.

Mezey György (a Videoton vezetőedzője): – Engem ritkán látnak elégedettnek, most is láttam hibákat, de tulajdonképpen most tényleg meg vagyok elégedve a játékosaim teljesítményével. Külön örülök, hogy itt volt a mérkőzésen a szövetségi kapitány is, és azt láthatta, hogy Elek Ákos és a többi, a válogatottaknál figyelembe vett játékosunk jó formában, válogatott szinten futballozott.Mezey György (a Videoton vezetőedzője): – Engem ritkán látnak elégedettnek, most is láttam hibákat, de tulajdonképpen most tényleg meg vagyok elégedve a játékosaim teljesítményével. Külön örülök, hogy itt volt a mérkőzésen a szövetségi kapitány is, és azt láthatta, hogy Elek Ákos és a többi, a válogatottaknál figyelembe vett játékosunk jó formában, válogatott szinten futballozott.

Gianni Dellacasa (a Vasas vezetőedzője): – Az első félidőben jól játszottunk, és ha az adódó ziccerünket berúgjuk, egészen másképp is alakulhatott volna a mérkőzés. A második félidőben hét perc alatt eldőlt a meccs, sajnos még nem tudom, mi okozhatta a rövidzárlatot. De hát ilyen a futball. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik