Kulcsár teremfocizott, fél évre lesérült

Vágólapra másolva!
2013.01.11. 10:06
null
Kulcsár számára gyakorlatilag véget ért a szezon (Fotó: Veres Viktor)
Keresztszalag-szakadást szenvedett Kulcsár Dávid, az MVM Paks középpályása, miután a klub tiltása ellenére teremfutballozott. Tomiszlav Szivics vezetőedző dühös, mert egyik meghatározó labdarúgója a tavasszal már biztosan nem léphet pályára. Haraszti Zsolt ügyvezető ugyancsak nem boldog, s az operációt követően felelősségre vonja a renitens játékost.

Megkezdte a felkészülést az MVM Paks is, bár az első edzésen Kulcsár Dávid nem vett részt, és vélhetően a nyár végéig nem is lesz rá lehetősége. A szélső középpályás ugyanis – a klub tiltása ellenére – teremfutballozott a napokban, s keresztszalag-szakadást szenvedett, pénteken már meg is operálják. A rehabilitáció vélhetően hat-nyolc hónapot vesz igénybe, vagyis a tavaszi szezonban nem léphet pályára.

„Érthető, hogy nem repesek az örömtől – morgolódott Tomiszlav Szivics vezetőedző a Nemzeti Sportnak, miután értesült Kulcsár Dávid sérüléséről. – Az őszi idény utolsó három-négy mérkőzésén kezdett összeállni a megszokott kezdőcsapat, erre egy felelőtlen döntés miatt változtatnom kell. Ha két nappal korábban kérdeznek Kulcsár Dávidról, a legjobb és legmegbízhatóbb futballistáim között említettem volna, de most hatalmasat csalódtam."

„Korábban sosem elleneztem a teremfutballt, de hangsúlyoztam, mindenki a saját felelősségére játsszon, elvégre a labdarúgás a munkája. A téli szünet előtt azonban valamennyi játékosomnak megtiltottam, hogy teremben futballozzon, mert a keret tagjainak erőállapota az ősszel nem volt megfelelő, és jeleztem, januártól rendkívül kemény alapozásra számíthatnak."

A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBÓL MEGTUDHATJA, HOGY HARASZTI ZSOLT ÜGYVEZETŐ MEGBÜNTETI-E A JÁTÉKOST.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Kiss Máté (Veszprém – kölcsönből vissza), Könyves Norbert (MTK Budapest), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Németh Gábor (legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Kovács Attila (?), Pokorni Péter (Szolnoki MÁV FC), Sifter Tamás (?), Simon Attila (?), Sipeki István (Szolnoki MÁV FC)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik