KTE: idén már másodjára hosszabbítottak Szabó Istvánnal

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 09:33
null
Szabó Istvánnal bíznak a sikeres folytatásban Kecskeméten (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I őszi szezonját a második helyen záró újonc Kecskeméti TE meghosszabbította vezetőedzője, Szabó István szerződését.


Szabó István
tavaly nyár óta ül ismét a Kecskemét kispadján, korábban az élvonalban Tomiszlav Szivics segítőjeként másodedzője, valamint átmenetileg vezetőedzője is volt a lila-fehéreknek. Májusban 2024 nyaráig meghosszabbították szerződését, most pedig újabb, hosszabb távú együttműködésről állapodtak meg a felek– a kontraktus új lejáratának idejéről nem közölt információt a klub.

„Óriási megtiszteltetés, a magam és a stábom munkájának az elismerése is az, hogy a klubvezetés szerződéshosszabbítást ajánlott. Nagyon az út elején járunk még, élvezem a munkát, így nagy öröm ez számomra. Szeretnék hosszabb távon Kecskeméten dolgozni és alkotni, csodálatos közönségünk is megérdemli azt, hogy jó csapatunk legyen. Gyakorlatilag azonnal egymás tenyerébe csaptunk, mert mindkét fél közös akarata ez volt. A munka nem változik, eddig is arról beszéltünk, hogy szeretnénk megtartani értékeinket, emellett a meglévő keretet hosszabb távon megerősíteni. A téli időszakban sosem könnyű igazolni, mert élő szerződéssel rendelkeznek a játékosok, de ez a célunk” – nyilatkozta a KTE honlapjának a szerződés aláírását követően a vezetőedző.

A téli szünetet követő első bajnokin, január 28-án a Mol Fehérvárt fogadja majd Szabó István együttese.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC14111234–12+2234
2. Kecskeméti TE1668223–16+726
3. Kisvárda1674527–29–225
4. Puskás Akadémia1667322–18+425
5. Zalaegerszegi TE1564524–17+722
6. Paksi FC1563627–26+121
7. Debreceni VSC1655627–27020
8. Mol Fehérvár1654720–23–319
9. Mezőkövesd1644818–26–816
10. Újpest FC1644819–29–1016
11. Budapest Honvéd1644816–27–1116
12. Vasas FC1636713–20–715

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik