KTE: a Regginától hazatérő védő nagy lehetőségnek tartja az NB I-et

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 10:23
Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a magyar utánpótlás-válogatott védő, Preklet Csaba fél évre kölcsönbe Kecskemétre kerül az olasz másodosztályú Regginától. A 19 éves játékos a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, óriási lehetőségnek tartja, hogy a KTE-Erecónál bemutatkozhat az NB I-ben.

„Óriási lehetőséget kaptam, hogy felnőttek között léphetek pályára" – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát a KTE új szerzeménye, a 19 éves Preklet Csaba.

„A Reggina primaveracsapatában stabil kezdő voltam, de az első együttessel edzettem. Szóba sem került a végleges eladásom, hiszen a nyáron három évvel meghosszabbítottam a megállapodásomat, vagyis számítanak rám az olaszok. De rettentően nehéz bekerülni a felnőttek kezdőcsapatába, hiszen a vezetőedzőnk huszonkilences kerettel dolgozik" – fogalmazott a védő, aki a héten a szükséges papírmunka elintézése után már Kecskeméten edz.

.„Az U16-os nemzeti csapatban már játszottam, de ezzel természetesen nem érem be – vázolta ambícióit a védő. – Szeretném beverekedni magam az U21-es válogatottba, majd a felnőttek között is szeretnék bizonyítani. De először Kecskeméten, Tomiszlav Szivics együttesében akarok helyet követelni magamnak."

A kapuvári születésű Preklet Győrben kezdett futballozni, majd 15 és fél évesen szerződött Olaszországba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik