Kondás Elemér óta csak külföldi edző lett bajnok az NB I-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 17:56
null
Szerhij Rebrov az NB I-ben (1935 óta) a 7. külföldi edző, aki bajnoki címet nyert (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 30. fordulója után fókuszban a Ferencváros 30. bajnoki címe, amely azután vált biztossá, hogy a Puskás Akadémia FC szombaton pontot rabolt a Mol Viditől, így az FTC úgy is bajnoki címet tudott ünnepelni, hogy a később kezdődő meccsen kikapott a Honvédtól.

A FORDULÓ STATISZTIKÁI

Rebrov a hetedik…

A Nemzeti Bajnokság érájában (1935-ben alapították az NB-t) a Ferencvárost irányító, ukrán Szerhij Rebrov a hetedik külföldi edző és egyben a hetedik különböző nemzetiségű szakember, aki bajnokságot nyert a magyar élvonalban. Korábban ezt a finn Martti Kuusela (Honvéd, 1992–1993), a cseh Miroslav Beránek (2006–2007, Debreceni VSC), a spanyol Joan Carrillo (2014–2015, Videoton), a német Thomas Doll (2015–2016, Ferencváros – a szakember ebben az idényben is irányította az FTC-t az első öt fordulóban, így ebben az idényben is bajnoknak tekinthető), az olasz Marco Rossi (2016–2017, Bp. Honvéd) és a szerb Marko Nikolics (2017–2018, Videoton) mondhatta el magáról.

A fenti felsorolásból az is kiderül, hogy 2015 óta csak külföldi edzők nyertek magyar bajnokságot, immár sorozatban az ötödik szezonban. A legutóbbi hazai szakvezető Kondás Elemér volt, aki aranyérmes lett csapatával, 2014-ben a Debreceni VSC-vel. Ha az 1935 előtti időszakot is megvizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy a magyar labdarúgó-bajnokságban egyszer produkáltak ilyen, sőt még ennél is hosszabb győzelmi sorozatot a külföldről érkezett trénerek.

1914–1922 között ugyanis kivétel nélkül brit szakemberekkel végzett az élen az MTK. Az 1913–1914-es bajnokságot az MTK skót (John Tait Robertson) és angol (a Blackburn Roverstől érkező W. [William?] Holmes) szakmai segítséggel nyerte meg, majd nem hivatalos bajnoki kiírások következtek. Az MTK történetének egyik legfényesebb korszakát hozta el az 1916–1921-es periódus a közép-európai futball felemelkedésének kulcsfigurájaként említhető angol Jimmy Hogan vezérletével. Hogannel egymás után öt aranyérmet nyertek a kék-fehérek, 1921–1922-ben pedig honfitársa, Herbert Burgess ült az MTK bajnokcsapatának kispadján.

Rebrov győzelmének köszönhetően a Ferencváros, a Honvédhoz hasonlóan azt is elmondhatja magáról, hogy a legutóbbi két bajnoki címét külföldi edzőkkel nyerte meg. Nagy kérdés, az ukránnak összejön-e a duplázás, ugyanis azzal még egyetlen külföldi edző sem büszkélkedhetett az NB I-ben (1935-től), hogy két idényt is bajnokként fejezett be.

30-szoros bajnokok…

A Ferencváros megszerezte a 30. bajnoki aranyérmét az első osztályban, ezzel tizenharmadik európai csapatként csatlakozott a legalább 30-szoros bajnokok táborához. A legtöbb bajnoki címmel büszkélkedő európai kluba skót Rangers, 54 elsőséggel.

EURÓPAI KLUBCSAPATOK 30 VAGY TÖBB BAJNOKI CÍMMEL
54 Rangers FC (Skócia)
53Linfield (Észak-Írország)
49Celtic (Skócia)
44Olympiakosz Pireusz (Görögország)
36Benfica (Portugália)
35Juventus (Olaszország)
34Anderlecht (Belgium)
33Ajax (Hollandia)
33Real Madrid (Spanyolország)
33Sparta Praha (Csehszlovákia 21, Csehország 12)
32Rapid Wien (Ausztria) – 1 német bajnoki címet is nyert
31CSZKA Szófia (Bulgária)
30
Ferencváros

A Ferencváros bajnokcsapatának tagjai*

Játékosok (34): Miha Blazic, Botka Endre, Böde Dániel, Bőle Lukács, Csernik Kornél, Csonka András, Dibusz Dénes, Lasa Dvali, Kjartan Finnbogason, Abraham Frimpong, Fernando Gorriarán, Ihor Haratin, Marcel Heister, Holczer Ádám, Isael, Otigba Kenneth, Julian Koch, Könczey Márk, Davide Lanzafame, Leandro, Lovrencsics Balázs, Lovrencsics Gergő, Tokmac Nguen, Novák Zsombor, Rui Pedro, Ivan Petrjak, Matías Rodríguez, Sigér Dávid, Szerető Krisztofer, Mikalaj Szihnyevics, Sztefan Szpirovszki, Takács Zsombor, Varga Ádám, Varga Roland

Vezetőedzők (2): Thomas Doll, Szerhij Rebrov

*Azok nevét tüntettük fel a felsorolásban, akik az idényben legalább egyszer szerepeltek a Ferencváros adott bajnoki mérkőzésének hivatalos jegyzőkönyvében. (Csak a vezetőedzőket és a játékosokat vettük figyelembe, az egyéb stábtagokat nem.)

Először a Honvéd ellen…

A Ferencvárossal először fordult elő, hogy az aktuális fordulóban, amikor bajnok lett, a Honvéd ellen lépett pályára. A Fradi legutóbbi két bajnoki címe egyaránt olyan fordulóban dőlt el matematikailag, amikor a csapat vereséget szenvedett.

A FERENCVÁROS BAJNOKAVATÓI AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN
2018–2019: a Ferencváros a Honvédtól elszenvedett 3–2-es vereség ellenére is bajnok lett, mivel a 2. helyezett Mol Vidi pár órával korábban nem tudta legyőzni a Puskás Akadémiát

2015–2016: a Ferencváros a DVSC-tőlelszenvedett vereséggel lett bajnok (legközelebbi riválisa, az MTK ezzel egy időben vereséget szenvedett a Pakstól, amivel behozhatatlanná vált a Fradi előnye)

2003–2004: a DVSC elleni győzelemmel (és az Újpest pontvesztésével) nyerte meg a bajnokságot
2000–2001: a DVSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1995–1996: a BVSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1994–1995: a DVSC elleni döntetlennel nyerte meg a bajnokságot
1991–1992: a Diósgyőr elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1980–1981: a Pécsi MSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1975–1976: a Zalaegerszegelleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1968: a Győr elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1967: a Komló elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1964: a Tatabánya elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1962–1963: a Salgótarjáni BTC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1948–1949: a Vasas elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1940–1941: az Újpest elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot (már csak a matematikai bizonyosság hiányzott, az aranyérem sorsa az előző fordulóban eldőlt, amikor a Ferencváros nyert Szolnokon, az Újpest pedig kikapott a BSzKRt-től)
1939–1940: a Taxisok elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1937–1938: a Budafok FC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1933–1934: a Phöbus elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1931–1932: a Bocskai elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1927–1928: a Nemzeti elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1926–1927: a Hungária elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1925–1926: az MTK elleni döntetlennel nyerte meg a bajnokságot


A FORDULÓ ÜNNEPLÉSE

A FORDULÓ DÖNTETLENJE, AMI A BAJNOKI CÍMRŐL MATEMATIKAILAG IS DÖNTÖTT

A Mol Vidi FC–Puskás Akadémia FC (1–1) mérkőzésen az első gólt a hazaiak szerezték azt követően, hogy Kassai Viktor tizenegyest ítélt, mert a vendégek a tizenhatosnál szabálytalankodtak Kovács Istvánnal szemben. A büntetőt Georgi Milanov értékesítette. A PAFC a hajrában egyenlített, amikor a Juhász Rolandról a Vidi kapuja felé tartó labdát a fehérváriak menteni igyekvő kapusa, Kovácsik Ádám a saját kapujába rúgta (öngól). Az 1–1-es végeredmény azt jelentette, matematikailag is eldőlt, hogy a Ferencváros nyeri meg az NB I 2018–2019-es kiírását.

A FORDULÓ HIÁNYZÓI

A 30. forduló előtt sajtóhírek alapján már beszámoltunk róla, hogy Vass Ádám és Ulysse Diallo kikerült az MTK Budapest keretéből. Azóta kiderült, Vass már valóban nem készül a klubnál, nyáron, a szerződése lejártával távozik. A mali csatáról viszont nem köszöntek el.

„Ahogy elmondtam az öltözőben és nyilvánosan is: ennél a klubnál minden játékostól legalább száztíz százalékot várok el. Szakmai okai vannak a döntésnek: úgy éreztük, hogy Ádám nincs teljesen lélekben már ennél a klubnál, ez a teljesítményére is kihatott, így nemcsak a jövőben, hanem jelenleg sem tud segíteni már az MTK-nak. Ezért úgy határoztunk, nincs értelme tovább folytatnunk a közös munkát. Diallo kapcsán szó sem volt arról, hogy kikerült volna a keretből, ő egyszerűen nincs megfelelő fizikai és mentális állapotban, ezért létfontosságú, hogy minél előbb megfelelő erőnléte legyen. A héten ezért az erőnléti edzőnk kiemelten, külön foglalkozott vele. Amint jó állapotban lesz, számítunk rá” nyilatkozta az MTK vezetőedzője, Lucsánszky Tamás a kék-fehérek 1–0-s paksi veresége után.



NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NB I, 2018–2019, 30. FORDULÓ
ÁPRILIS 27., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest–DVSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
3557
Mol Vidi–Puskás Akadémia 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKassai Viktor
2585
Mezőkövesd–DVTK 3–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
3425
Paks–MTK 1–0
Paks, Városi Stadion
Vad II István
1153
Kisvárda–Haladás 1–2
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
Erdős József 2620
Honvéd–FTC 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Iványi Zoltán
3090
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3021 4 567–24+4367
2. Mol Vidi FC3017 6 747–32+1557
3. Debreceni VSC3013 9 838–33 +548
4. Újpest FC301212 637–22+1548
5. Budapest Honvéd3012 81036–31 +544
6. Mezőkövesd Zsóry FC3010 81242–38 +438
7. Puskás Akadémia FC3010 51532–42–1035
8. Paksi FC30 8111130–41–1135
9. MTK Budapest3010 41639–47 –834
10. Kisvárda30 8 81431–45–1432
11. Diósgyőri VTK30 8 71527–52–2531
12. Szombathelyi Haladás30 8 41829–48–1928
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik