Komjáti András: Az nem megy, hogy két gólt kapunk meccsenként

Vágólapra másolva!
2011.03.24. 14:13
Első négy bajnoki mérkőzésén nyolc gólt kapott a Vasas – még az ősszel. Tavasszal négy bajnokin egyetlenegyszer sem kellett kényszerűségből középkezdéshez felsorakoznia az angyalföldieknek, így a kapott gólok tekintetében (amikor a nullának a legnagyobb az értéke) ligaelső a piros-kék csapat.

– A Videoton első csapatától nem kapott gólt a Vasas, a másodiktól viszont igen. Hogy van ez?
– Egy edzőmérkőzés mindig más, mint a bajnoki – felelte Komjáti András, a Vasas vezetőedzője a Nemzeti Sport kérdésére. – És különben is: úgy vagyok ezzel, hogy inkább felkészülési meccsen kapjunk gólt, mint bajnokin.– A Videoton első csapatától nem kapott gólt a Vasas, a másodiktól viszont igen. Hogy van ez?
– Egy edzőmérkőzés mindig más, mint a bajnoki – felelte Komjáti András, a Vasas vezetőedzője a Nemzeti Sport kérdésére. – És különben is: úgy vagyok ezzel, hogy inkább felkészülési meccsen kapjunk gólt, mint bajnokin.

Komjáti összerakta a Vasas védelmét (Fotó: Mirkó István)
Komjáti összerakta a Vasas védelmét (Fotó: Mirkó István)

– Ha valaki azt mondja, a Videoton, a Győr, az Újpest és a Siófok elleni négy mérkőzésen egyetlen gólt sem kapnak, és szereznek nyolc pontot, elhitte volna?
– Inkább arra gondoltam volna, hogy tréfálkoznak velem. Ősszel tizenhat bajnokin harminckét gólt kapott a csapat, csak a Szolnok és a Kecskemét kapott többet, mint mi. Azt tudtuk: az nem megy, hogy átlagosan két gólt kapunk meccsenként, mert hármat aligha rúgunk minden ellenfélnek. Ráadásul a középpályánk a tavaszi rajt előtt teljesen átalakult, így nem hittem volna, hogy ennyire bevehetetlen lesz a kapunk. Látja, Siófokon is azt mondtam, hogy nyilván nem nagy baj, ha nem kapunk gólt, de inkább kapjunk kettőt, és rúgjunk hármat, az két ponttal többet ér.

– Ráadásul Végh Zoltán is megsérült.
– Őt gondoltam első számú kapusnak, szerencsére a helyére beugró Németh Gábor nagyszerűen élt a lehetőséggel, így ha Zoli meggyógyul, egészséges versenyhelyzet alakulhat ki a kapuba kerülésért.

– Mit gondol, miért nem lehet gólt rúgni a tavaszi Vasasnak?
– Szerintem a játékosok átérezték, hogy nem sok javítási lehetőségünk lesz, ha rosszul kezdünk tavasszal, ezért óriási becsvággyal, motiváltan léptek eddig pályára, és ha nem is látványos a játék, a küzdőszellemre, az akaratra, az elszántságra nem lehet panasz. A védelem jól működik, szerencsénk is volt, de szerintem annak is köszönhető az eddigi teljesítmény, hogy a középpályássorunk is megfelelően teljesít. Az is igaz, hogy decemberben és januárban nagyon bizonytalan volt a jövőnk, ám az új befektető érkezésével már nyugodtan dolgozhatunk.

– Van, aki azt mondja, hogy Sopronban is védekező csapatot épített, úgy tetszik, önnek ez a stílusa.
– Nem értek egyet. Amikor kezdő edző voltam a Vasasnál, úgy jutottunk be a Magyar Kupa döntőjébe, hogy menet közben a Ferencvárost és az Újpestet is búcsúztattuk, a bajnokságban végig versenyben voltunk a második helyért, végül két ponttal az MTK mögött bronzérmesek lettünk. Ráadásul új társaság jött össze abban az évben, akkor épült be a csapatba Kabát Péter, László András, Szili Attila vagy Zováth János, így azt hiszem, csak védekezve nem lettünk volna ennyire elöl. A mostani csapatot látva a két ék, általában Ferenczi István és Lázok János mögött a két szélső középpályás, Kulcsár Dávid és Rezes László is felzárkózik a támadásokhoz, Lisztes Krisztiánról nem is beszélve – ha valaki ezt védekező stílusnak látja, akkor nem úgy látja a futballt, ahogy én.

A KOMJÁTI ANDRÁSSAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik