Kisvárda: szerb távozó, görög érkező, Jánvári válthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.07. 21:39
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda felbontotta a szerb Vuk Mitosevics szerződését. A klub honlapjának közleménye szerint szerződtették a görög Sztavrosz Cukalaszt.

A honlap beszámolója szerint Révész Attila sportigazgató nem tervez nagy átalakítást a keretben, de amit kell tenni, abba már belefogott: Vuk Mitosevics távozik.Vuk Mitosevics távozik.

Sztavrosz Cukalasz görög középpályás kedden kapcsolódik be az edzésmunkába, ő a kisvárdai csapat első új szerzeménye. A 30 éves, 186 centiméter magas középpályás a PAOK nevelése, játszott a PASZ Janninában és az Aszterasz Tripoliszban is, legutóbb az Apollon Zmirnisz keretéhez tartozott. A görög élvonalban szereplő athéni csapathoz tavaly januárban írt alá, de nyáron lejárt a szerződése, azóta nem volt csapata.

A sportigazgató elmondta, a magyar piacon is keresgélnek futballistát, ám inkább annak van esélye, hogy külföldről érkezhet még egy-két erősítés, valószínűleg Romániából.

Nem kezdte meg a felkészülést a csapattal a hosszú sérülése után felépülő Jánvári Gábor, akit kölcsönbe vagy akár végleg is eladna a Kisvárda, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Cavrosz Cukalasz (görög, szabadon igazolható, legutóbb Apollon Zmirnisz – Görögország), Délczeg Gergely (szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Vuk Mitosevics (szerb, szabadon igazolható), Temur Parcvanija (ukrán-grúz, szabadon igazolható), Rácz Ferenc (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jánvári Gábor

 

A KISVÁRDA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A FELKÉSZÜLÉS KEZDETE: 2019. január 7., hétfő
Edzőtábor: január 11–18. (Egyiptom, Hurghada)
2019. január 13., vasárnap, 15.30:
Kena SC (egyiptomi, II.)–Kisvárda
2019. január 16., szerda, 15.30: el-Gouna (egyiptomi, I.)–Kisvárda
2019. január 23., szerda: Kisvárda–Slavoj Trebisov (szlovák, II.)
2019. január 23., szerda: Kisvárda–X
2019. január 26., szombat, Nagymihály:MFK Zemplín Michalovce (szlovák, I.)–Kisvárda

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik