Kisvárda: Gosztonyira fél év kihagyás vár, már meg is műtötték

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 07:23
null
Gosztonyi András súlyos sérülést szenvedett (Fotó: Szabó Miklós)
Igaznak bizonyultak az első hírek, Gosztonyi András Achilles-ín-szakadást szenvedett. A 29 esztendős szélső kedd este túl is esett a műtéten, a beavatkozást követően három hét gipsz vár rá, majd fokozatosan megkezdheti a rehabilitációs munkát. A Kisvárda beszámolója szerint mintegy hat hónapos gyógyulási idővel kell számolni. 

A keddi Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC OTP Bank Liga-mérkőzésen (1–1) bő félórányi játék után megsérült Gosztonyi Andrást még aznap este megműtötte a csapat orvosa, doktor Kósa Jenő – számolt be a kisvardafc.hu.

„Az első diagnózis a feltárás után is helyénvalónak bizonyult, Gosztonyi Andrásnak a bal lábában teljesen elszakadt az Achilles-ina – mondta a műtét után közvetlenül Kósa Jenő. – A műtétet gerincen át történő érzéstelenítés mellett végeztük el, nagyjából egy órán át tartott, amíg megvarrtuk a sérült részt. Komplikáció nem lépett fel, játékosunk lábára gipsz került, amelyet három hétig visel majd, utána még három hétig kötés lesz rajta, és közben óvatosan megkezdődik a rehabilitációja. Fél év kihagyás vár rá, a januári felkészülés kezdetére épülhet fel teljesen.”

Mint beszámoltunk róla, Gosztonyi a mérkőzés 35. percében egy rossz lépés után maradt a földön. A sérülés előtt közvetlenül senkivel sem ütközött, nem egy belépő nyomán szakadt el tehát az Achillese.

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

Kisvárda–Mezőkövesd 1–1 (Viana 24., ill. Nagy D. 45+3.)
KiállÍtva: Kovácsréti (85.)
Kisvárda,
Várkerti Stadion, 832 néző. Vezette: Bogár Gergő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik