Kisvárda: aláírt a Bulgáriából érkező brazil balhátvéd – hivatalos

2021.01.07. 12:08
Igaznak bizonyult a korábbi sajtóhír, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette Matheus Leoni szerződtetését. A 29 éves brazil védő a bolgár élvonalbeli FK Arda Kardzsalitól érkezett.

„A nyárig volt szerződésem az Ardánál, azzal az opcióval, hogy a mostani átigazolási időszakban kecsegtetőbb ajánlat esetén távozhatok – idézi a kisvardafc.hu Matheus Leonit. A bolgár klubom ugyan marasztalt, és újabb hároméves megállapodással kínált meg, de addigra már eldöntöttem, hogy Kisvárdán folytatom. Úgy látom, a magyar bajnokság erősebb, jobbak az infrastrukturális lehetőségek és a klubok helyzete gazdaságilag stabilabb. Szeretném hozzásegíteni új együttesemet céljai eléréséhez. Tudom, hogy több brazil csapattársam is lesz, illetve olyanok is, akik már szerepeltek a bolgár bajnokságban, az ő jelenlétük felgyorsíthatja a beilleszkedésemet, de tisztában vagyok vele, hogy a pályán nyújtott teljesítménnyel tehetek ezért a legtöbbet.”

A védelemben középen és a bal oldalon bevethető Leoni pályafutása elején brazil, német, osztrák és svájci alsóbb osztályú gárdákban futballozott, 2017 óta szerepelt Bulgáriában. A mostani idényben csapata tizenhat bajnoki meccséből tizenötön játszott, rendre végig a pályán volt. Összesen egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott a szezonban. „A nyárig volt szerződésem az Ardánál, azzal az opcióval, hogy a mostani átigazolási időszakban kecsegtetőbb ajánlat esetén távozhatok – idézi a kisvardafc.hu Matheus Leonit. A bolgár klubom ugyan marasztalt, és újabb hároméves megállapodással kínált meg, de addigra már eldöntöttem, hogy Kisvárdán folytatom. Úgy látom, a magyar bajnokság erősebb, jobbak az infrastrukturális lehetőségek és a klubok helyzete gazdaságilag stabilabb. Szeretném hozzásegíteni új együttesemet céljai eléréséhez. Tudom, hogy több brazil csapattársam is lesz, illetve olyanok is, akik már szerepeltek a bolgár bajnokságban, az ő jelenlétük felgyorsíthatja a beilleszkedésemet, de tisztában vagyok vele, hogy a pályán nyújtott teljesítménnyel tehetek ezért a legtöbbet.”

A védelemben középen és a bal oldalon bevethető Leoni pályafutása elején brazil, német, osztrák és svájci alsóbb osztályú gárdákban futballozott, 2017 óta szerepelt Bulgáriában. A mostani idényben csapata tizenhat bajnoki meccséből tizenötön játszott, rendre végig a pályán volt. Összesen egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott a szezonban.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Janisz Karabeljov (bolgár, Szlavija Szófia – Bulgária), Matheus Leoni (brazil-olasz, FK Arda Kardzsali – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Ötvös Bence (Nyíregyháza)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Lakatos Csaba (szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek