Kevés ember jár Fradi-meccsre? 12 éve még ennyien sem!

Vágólapra másolva!
2016.08.01. 16:37
null
Így örültek a 6–2-es győzelemnek azok a fradisták, akik kilátogattak a DVTK elleni bajnokira (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I aktuális fordulója után ezúttal is összegyűjtöttük a hétvége legjeit, érdekességeit, illetve kiemelt figyelmet fordítunk a Ferencváros eddigi nézőszámainak. Megvizsgáltuk, hogy amikor legutóbb címvédőként kezdte a szezont az FTC, akkor mennyien jártak a csapat mérkőzéseire.

A MAI MENÜBŐL:

♦ A FRADI ÉS A NÉZŐSZÁMOK
♦ BERG KONTRA CASONI
A HÉT VISSZATÉRŐJE: HERCZEG ANDRÁS
♦ LÁZOK ÉS AZ ÚJPEST–PAKS

ANGOL FIATALOK HERGELTÉK A DIÓSGYŐRIEKET
A diósgyőri tábor melletti szektorban az angol West Bromwich Albion címerével ellátott pólóban feszítő fiatalok foglaltak helyet, akiknek szemmel látható módon csak nyűg volt a Ferencváros–Diósgyőr mérkőzés megtekintése. Jobb híján a mobiltelefonjukat bámulták és nyomkodták, majd néhányan ezt megunva a diósgyőri szurkolóknak kezdtek el mutogatni, és hergelték a több száz fős vendégtábort – számolt be róla a boon.hu.

12 ÉVE MÉG ENNYIEN SEM LÁTTÁK A FRADIT

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Thomas Doll a múlt héten videoüzenetben fordult a szurkolókhoz, és kérte a támogatásukat, hogy az ő segítségükkel átlendüljön a csapat a BL-kudarc okozta sokkon. A szurkolók támogatásának a kérése azért is tűnik indokoltnak, mert a bajnoki címvédő első két mérkőzését összesen nyolcezren látták az NB I első két fordulójában (a Haladás elleni hazai meccset 5642-en, a Honvéd elleni idegenbeli találkozót pedig mindössze 2384-en). Ez pedig meglehetősen kevésnek tűnik, főképp annak ismeretében, hogy a Fradinál kimondott cél az új stadionban a hazai tízezres nézőszámátlag elérése.

DEMONSTRÁLÓK KONTRA MECCSRE JÁRÓK – AZ NSO TV SZOMBATI RIPORTJA


Azt nem tudni, hogy Doll felhívásának hatására-e, de a Diósgyőr ellen azért többen látogattak ki az Üllői úti stadionba, mint az 1. fordulóban a Haladás ellen. Igaz, az emelkedéshez a nagyobb számú vendégtábor is hozzájárulhatott, és valószínűleg még így sem elégedettek az FTC-nél a 6736 nézővel. Az alacsony nézőszámhoz biztosan hozzájárul, hogy a meccsektől távol maradnak a szervezett szurkolói csoportok, akiknek szombati demonstrációjáról már beszámoltunk.

Ugyanakkor érdekes megvizsgálni, hogy vajon 12 éve, amikor legutóbb NB I-es bajnokként kezdte az FTC a szezont, mennyien voltak kíváncsiak a csapat meccseire. A múltat mindig rózsaszínben látók számára meglepő lehet, hogy bizony a 2004–2005-ös szezon elején még ennyien sem látogattak ki a Ferencváros bajnoki találkozóira, pedig akkor még csak bojkottot sem hirdettek a drukkerek egyes csoportjai.

A Nemzeti Labdarúgó Archívum adatainak segítségével megvizsgáltuk, és kiderül, hogy tizenkét éve az első három fordulóban 13407-en, ezúttal pedig 14762-en látták a bajnoki címvédő Ferencváros meccseit. Hozzá kell tenni, hogy akkor az első három bajnokijából kettőt is idegenben játszott a Fradi, ezért érdemes szűkíteni a kört az első két hazai találkozóra. Most a két hazai összecsapásra 12378-an látogattak ki, 12 éve pedig 10790-en, vagyis ebben az összevetésben is kevesebben látták Leandróékat a helyszínen 12 éve, mint most.

A szombati FTC–DVTK meccs sajnálatos mellékzöngéje, hogy egyes beszámolók szerint (kommentelőink is írtak erről) a meccsről hazafelé tartó szurkolók egy csoportját inzultus érte, a Ferencváros sértettek jelentkezését várja – a Fradi Biztonsági Szolgálat ezzel kapcsolatos közleményét ide kattintva olvashatja!

A BAJNOKI CÍMVÉDŐ FTC NÉZŐSZÁMAI
A 2016–2017-ES SZEZON ELEJÉN
FTC–Diósgyőr (6–2): 6736 néző
Honvéd–FTC (0–1): 2384
FTC–Haladás (3–1): 5642
Összesen: 14762
Az első két hazai meccsen
FTC–Haladás (3–1): 5642
FTC–Diósgyőr (6–2): 6736
A két meccsen összesen: 12 378
A 2004–2005-ÖS SZEZON ELEJÉN
Győri ETO–FTC (2–4): 4000 néző
FTC–Diósgyőr (2–1): 5907
Fehérvár–FTC (0–1): 3500
Összesen: 13407
Az első két hazai meccsen
FTC–Diósgyőr (2–1): 5907
FTC–MTK (2–1): 4883
Összesen: 10 790

A HÉT LEGJEI, SOROZATAI, ÉRDEKESSÉGEI

Lázok János NB I-es góljai jó részét, a 48-ból hetet a Paks és az Újpest mérkőzésein szerezte, számára biztosan ez a legkedveltebb párosítás. A támadó a tolnaiak színeiben 14 találkozón hatszor volt eredményes, míg múlt szombaton először volt kezdő az Újpestben, és rögtön győztes gólt jegyzett a Paks ellen.

A hét folytatódó negatív sorozata az MTK-é, a kék-fehérek 553 perce nem szereztek gólt az NB I-ben, legutóbb Torghelle Sándor volt eredményes még az előző idény 30. fordulójában az FTC elleni, 2–2-es meccsen.

A hét pozitív szériája a Vasasé. A Videotont Felcsúton 2–1-re legyőző angyalföldiek 17 év után rajtoltak ismét három győzelemmel az NB I-ben. A Vasas újabb sikerével nálunk a hét csapata címet is kiérdemelte. A piros-kékek három El-indulót vertek meg az első három fordulóban, az MTK után a DVSC-t, majd a Videotont.

Casoni kontra Berg. A harmadik fordulóban a második vereségét elszenvedő Videoton az új vezetőedzővel, Henning Berggel rosszabbul kezdte az NB I-es idényt, mint egy éve az akkor kinevezett francia Bernard Casonival, akivel három meccsen három pontot szerzett az együttes a mostani eggyel szemben. A Videoton egy évvel ezelőtt is kikapott 2–1-re a Vasastól, de akkor idegenben és az 5. fordulóban, viszont az a fiaskó Casoni állásába került. (Ebben a szezonban Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője mondott le múlt héten a Vasastól elszenvedett vereség után.)

A hét igazolása Braniszlav Danilovics, aki a Puskás Akadémiától kölcsönbe szerződött a DVSC-hez, és a Gyirmót elleni 4–0-s siker alkalmával rögtön be is mutatkozott új csapatában. A legutóbb a Videotonban védő kapus ezzel folytatta 612 perce tartó góltalansági sorozatát. Legutóbbi hat NB I-es bajnokiját megnyerte aktuális csapatával, és ezeken a meccseken 15 gólt szerzett a Videoton és a DVSC, miközben egyet sem kapott.

A hét visszatérői. Egyrészt a DVSC megbízott vezetőedzője, az egy meccsre visszatérő Herczeg András, aki a 2010. november 26-i, Lombard Pápa–DVSC (1–1) mérkőzés után ült ismét a kispadon az NB I-ben, és 4–0-s győzelemmel tért vissza a Gyirmót ellen. A mezőkövesdi Tarmo Kink pedig az első meccsét játszotta végig (a 2. fordulóban lecserélték) azóta, hogy 2014-ben távozott Magyarországról. Az MTK ellen győztes gólt szerzett, így két év után talált be ismét a magyar élvonalban (legutóbb 2014 áprilisában a Kaposvár az ő duplájával nyert 2–0-ra a Haladás ellen).

Az öngólok meccse. A Haladás–Honvéd mérkőzésen három percen belül két öngól született, így alakult ki az 1–1-es végeredmény.

A hét legszebb góljai. „Ritkán látni két ekkora gólt egy NB I-es meccsen” – írtuk az FTC–DVTK meccse után, Emir Dilaver (FTC) és Diego Vela (DVTK) találata kapcsán. Nos, ugyanezt a vasárnapi, DVSC–Gyirmót találkozót követően is elmondhatjuk, egy kis nyelvcsavarral élve az elmúlt hétvégén gyakoriak voltak a ritka nagy gólok. Előbb Tisza Tibor bombázott a kapuba, miután egy csellel elfektetett két védőt, majd Takács Tamás talált messziről a felső sarokba (ráadásul ugyanezen a mérkőzésen az első félidőben Korhut Mihály is nagy gólt lőtt kapásból a léc alá).

A FERENCVÁROS–DVTK MECCS GÓLJAI



A DVSC–GYIRMÓT TALÁLATAI

NB I 2016–2017, 3. FORDULÓ
JÚLIUS 30., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Honvéd 1–1 Sopron, Soproni Városi Stadion
Vad II István
Újpest–Paks 1–0
Budapest, Illovszky-stadion Pintér Csaba
Ferencváros–DVTK 6–2 Budapest, Groupama Aréna Bognár Tamás
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr 4–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
MTK–Mezőkövesd 0–1
Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionSolymosi Péter
Videoton–Vasas 1–2
Felcsút, Pancho Aréna Kassai Viktor
NB I 2016–2017, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 6., SZOMBAT HELYSZÍN
18.00: Paks–Ferencváros
Paks, Paksi Stadion
18:00 DVTK–Honvéd Miskolc, DVTK-stadion
20.30: Vasas–Újpest
Budapest, Illovszky-stadion
AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
18.00: Mezőkövesd–DVSC-Teva Mezőkövesd, Városi Stadion
18.00: Gyirmót FC Győr–Videoton
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
18.00: MTK–Haladás
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 10–3 +7 9
2. Vasas FC 3 3 6–2 +4 9
3. Diósgyőri VTK 3 2 1 6–8 –2 6
4. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 2 4–3 +1 5
5. DVSC-Teva 3 1 1 1 6–4 +2 4
6. Budapest Honvéd 3 1 1 1 3–2 +1 4
7. Újpest FC 3 1 2 2–4 –2 3
8. Paksi FC 3 2 1 2–3 –1 2
9. Szombathelyi Haladás 3 2 1 3–5 –2 2
10. Gyirmót FC Győr 3 2 1 2–6 –4 2
11. Videoton FC 3 1 2 3–5 –2 1
12. MTK Budapest 3 1 2 0–2 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik