Kecskemét: bejelentették Balázs és Nagy Patrik érkezését

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 19:33
A KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapata hivatalos honlapján, a kecskemetite.hu-n bejelentette a Zalaegerszegről érkező Balázs Zsolt és a legutóbb az Újpest alkalmazásában álló Nagy Patrik szerződtetését.

A ZTE egyik legnagyobb értékének tartott, korábbi utánpótlás-válogatott Balázs mindenképpen az élvonalban szerette volna folytatni, és a zalaegerszegi szakmai vezetők el is engedték – a csatár három évre kötelezte el magát Kecskemétre.

A 21 éves, szélső hátvédként és védekező középpályásként is bevethető Nagy Patrik szerződésének időtartamát egyelőre nem közölte a KTE.

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK: KECSKEMÉTI TE
Érkezők: Balázs Zsolt (ZTE), Milan Csokics (szerb, OFK Mladenovac – Szerbia), Joseph Di Chiara (kanadai-olasz, Krilja Szovjetov Szamara – Oroszország), Farkas Balázs (Vasas), Farkas István (Cegléd – lejárt a kölcsönszerződése), Füle Ákos (Dunakanyar-Vác), Jorge da Silva Pereira „Jorginho" (brazil, Qormi FC – Málta), Eugene Salami (nigériai, Debreceni VSC-Teva – kölcsönbe), Sós Márkó (REAC), Edison Luis dos Santos „Tarabai" (brazil, Hibarnians FC – Málta), Tóth Patrik (Újpest), Vaskó Tamás (Videoton), Predrag Vujovics (szerb, PFK Shortan Guzor – Üzbegisztán)
Távozik/távozhat: Alekszandar Alempijevics (szerb, Ferencváros), Balog Marcell (Cegléd), Vladan Brdarics (Cegléd), Milan Csokics (Siófok), Vladan Csukics (szerb, Ferencváros), Hegedűs Ádám (?), Lencse László (Videoton – lejárt a kölcsönszerződése), Mohl Dávid (DVSC – kölcsönbe), Sarus Balázs (?), Tököli Attila (Paks)

Kiszemeltek:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik