Kassai az alapvonalon „melegít” a francia-spanyolra

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 11:35
null
Azért nem vár olyan rémes feladat Kassai Viktorra Székesfehérváron sem (Fotó: Reuters)
Az Eger elleni 3–1-es váci győzelmével a Ferencváros labdarúgócsapata hatalmas lépést tett a döntőbe jutás felé a Ligakupában, de a zöld-fehéreket erősítő Julian Jenner szerint a szombati visszavágón is oda kell tenniük magukat. Az elődöntő másik párharcának első mérkőzésén a Videoton csütörtökön a Pécsi MFC-t fogadja. A székesfehérvári találkozón Kassai Viktor is szerepet kap.

A szerda esti váci mérkőzés után a Ferencváros edzője, Ricardo Moniz azt mondta, hogy a visszavágón sem becsülhetik le az egrieket, szavaival pedig egyetért Julian Jenner is.


„Jó eredményt értünk el, főként annak fényében, hogy rossz talajú pályán kellett futballoznunk – nyilatkozta a holland légiós a fradi.hu-nak. – A visszavágón abból a szempontból könnyebb helyzetben leszünk, hogy a saját pályánkon tudjuk játszani gyors játékunkat. De a szombati találkozó sem lesz könnyű, gólokat kell lőnünk, hogy meglegyen a biztos továbbjutás.”

A másik ágon ma rendezik az első összecsapást Székesfehérváron, ahol a Pécsi MFC vendégszerepel. A piros-feketék védője, Gaál Miklós szerint nem kell megijedniük esélyesebb ellenfelüktől.

„Szimpatikusan futballozott a Videoton az Európa-ligában – mondta Gaál Miklós. – Még akkor is, ha jobbára védekezésre meg a kontrákra épült a taktikája. Úgy tudom, Paulo Sousa távozásával sok minden megváltozott, például támadóbb futballt játszanak a fehérváriak. De nem kell megijedni a Videotontól, ráadásul két meccsről van szó.”

A találkozón Kassai Viktor is szerepet kap, ám a sztárbíró ezúttal nem a sípot fújja, hanem az alapvonalról segíti Iványi Zoltán munkáját. Remélhetőleg nem fázik meg a korántsem barátságos időben, hiszen kedden a Franciaország–Spanyolország világbajnoki selejtezőt kell vezetnie.

LABDARÚGÓ LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Videoton–Pécsi MFC 17.15 (Tv: Sport1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. V: Iványi

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Egri FC–FTC 1–3 (1–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik