Játékossors: Szívesen maradnék Magyarországon – Isael

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 13:30
null
A bajnoki trófea elhódítása mellett a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-szereplésre is büszke lehet (Fotó: Árvai Károly)
Három aranyéremmel a tarsolyában távozott a Ferencvárostól Isael, aki ezekben a napokban Dubaiban pihen, de szívesen maradna Magyarországon.

 

ISAEL
Nemzetisége: brazil
Életkora: 33
Posztja: támadó
Lába: bal lábas
NB I-es mérkőzései: 64
NB I-es góljai: 14
Sikerei: 4x Kazah Kupa-győztes      (2014, 2015, 2017, 2018),      3x magyar bajnok      (2019, 2020, 2021)

– Nem volt egyszerű utolérni...
– Dubaiban vagyok a családdal, az itteni kormány több csevegőprogram hívásait letiltja – felelte lapunk megkeresésére Isael, aki az elmúlt három évben a Ferencvárosban futballozott, és mindhárom bajnoki címben oroszlánrészt vállalt. – De csak megoldottuk, a brazil számom itt is él.

– Jólesik a pihenés?
– Néhány napja érkeztünk, a feleségem és a két kisfiam élvezi a vakációt. Korábban is jártunk már itt, imádjuk. Jövő héten még maradunk, de nemcsak a szállodai szobában és a tengerparton fekszünk, hanem aktívan töltjük el a szabadidőnket is, a nevezetességeket ismét körbejárjuk, pénteken pedig a sivatagban kirándultunk.

– Az sem rontja el a hangulatát, hogy a Ferencváros nem újította meg lejáró szerződését?
– Elfogadtam a vezetők döntését. Megértettem, hogy mi a klub filozófiája. Elmúltam harminchárom éves, fiatalabb futballistákat szeretnének a keretben látni. De ez a része már nem rám tartozik.

– Váratlanul érte a döntés, vagy benne volt a levegőben?
– Az elmúlt idényben kevesebbet játszottam, mint szerettem volna, ebből a szempontból felkészültem a legrosszabbra. Tudtam, hogy lejár a szerződésem, ha szerettek volna megtartani, sokkal több időt töltök a pályán. Nem hosszabbították meg a szerződésemet, de nem vagyok már fiatal, tudom kezelni az ilyen döntéseket.

SOKAN VÁRJÁK SZERHIJ REBROVOT

Továbbra sem tudni, hogyan alakul Szerhij Rebrov jövője. A szerződése szerint 2022 nyaráig a Ferencváros kötelékéhez tartozó ukrán vezetőedző papíron még nem vált el a zöld-fehérektől, de biztosan nem azért teszi, mert nincs ajánlata. Mi is beszámoltunk róla, hogy a kazah Kajrat Almati elnöke, Kajrat Boranbajev négy éve próbálja magukhoz csábítani a trénert, az AEK Athén elöljárói pedig csak arra várnak, hogy szabaddá váljon. Rajtuk kívül nyolc másik klub is örömmel látná Szerhij Rebrovot. A magyar bajnoknál két forgatókönyv lehetséges. Az egyik, hogy valamilyen csoda folytán Rebrov marad a vezetőedző, ha nem, bejelenthetik, hogy a csapat az osztrák Peter Stöger irányításával kezdi el a felkészülést. Az Austria Wientől búcsúzó tréner tapasztalt szakember, célja ugyancsak a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutás lenne.

– Négyszeres Kazah Kupa-győztesként érkezett a Ferencvároshoz, ahonnan háromszoros magyar bajnokként távozott. Emlékszik az első napokra a Fradiban?
– Élénken él bennem. Kétezertizenkilenc februárjában érkeztem meg, akkor már Szerhij Rebrov volt az edző. Tisztában voltam vele, hogy kemény tréner keze alá kerülök, de utólag mondhatom, remekül megértettük egymást. Pontosan tudta, melyek az erősségeim, nekem ezeket kellett érvényesítenem. Arra is emlékszem, amikor körbevezettek az edzőközpontban és először megmutatták a stadiont, nem túlzás, leesett az állam. Remek körülmények közé kerültem, pedig az előző klubomnál, a Kajrat Almatinál sem volt ezzel gond. Akkoriban sok kisfilmet néztem meg az itteni szurkolótáborról, arra is felkészítettek, hogy a Fradi drukkerei egyedülállók. Nos, két és fél év után elmondhatom, a telt házas meccseket sohasem felejtem el.

– És a Bajnokok Ligája?
– Gyerekkori álmom vált valóra a csoportkörbe jutással. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, ezek közül is kiemelkednek a bajnoki címeket követő ünneplések, valamint a Bajnokok Ligája-meccsek. Annak idején kisgyerekként csak álmodtam arról, milyen jó lenne egyszer a BL mezőnyében bizonyítani, a Ferencvárossal ez is sikerült. De idevenném az Európa-ligát is, hiszen abban a sorozatban remek eredményeket értünk el. Az Espanyol elleni meccsek különösen közel állnak hozzám, hiszen a két mérkőzésen összesen három gólpasszt adtam.

– Hogyan tovább?
– Egyelőre pihenek, szeretnék teljesen feltöltődni. A brazil ügynökömmel abban maradtunk, hogy ezekben a napokban nem zavar, csak akkor, ha konkrét ajánlat fut be. Néhány klub már puhatolózik.

– Elképzelhető, hogy hazatér Brazíliába?
– Egyelőre nem szívesen tenném. Brazília még várhat.

– Nocsak! Az ember azt gondolná, brazil futballistaként minden álma, hogy egyszer újra odahaza futballozhasson.
– Ez így is van. Csakhogy jelenleg rossz a helyzet Brazíliában, a koronavírus miatt nem szívesen térnénk haza a családdal. Arról nem is beszélve, hogy nagyon megkedveltük Európát, jól érezzük itt magunkat.

– És Magyarország?
– Elég, ha annyit mondok, hogy a feleségem mindenáron szeretne itt maradni. Budapest gyönyörű város, hamar megszoktuk, napról napra jobban éreztük magunkat. Élhető hely, minden van, ami a boldog élethez kell. A feleségemmel már beszélgettünk a jövőről, az sem zárható ki, hogy a következő csapatomhoz csak én költözöm, ők pedig Budapesten maradnak.

– Előfordulhat, hogy az NB I-ben marad?
– Nem elképzelhetetlen. A magam részéről nem zárkózom el tőle. Szívesen maradnék Magyarországon.

Isael Dubaiból küldte lapunknak ezt a családja nyaralásán készült fotót
Isael Dubaiból küldte lapunknak ezt a családja nyaralásán készült fotót
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik