Húszból csak négy: kispesti mumus vár az idegenben robogó Újpestre

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 12:03
null
Kispesti mumus vár az idegenben robogó Újpestre (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
Az már eldőlt, hogy a riválisainál egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Ferencváros telel az élen a labdarúgó NB I-ben, s az is biztos, hogy a Kaposvár lesz a sereghajtó a szünetben. A többi pozícióban még elképzelhető a változás – a 16. forduló mérkőzéseivel zárul a futballősz. A listavezető Diósgyőrbe látogat, üldözői közül a Mol Fehérvár FC és a Mezőkövesd is idegenben lép pályára. A forduló rangadója a jó formában levő Budapest Honvéd és Újpest összecsapása.

 

Jól jött ki a kettős őszi terhelésből a Ferencváros, holott ez a ritkább kimenetel, ha egy magyar klubcsapat bejut valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe – a Fradi annak ellenére négypontos előnnyel várja az utolsó őszi fordulót, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott (az őszi 1. fordulóból az FTC–Debrecen mérkőzést tavaszra halasztották). Kérdés, hogy meg tudja-e őrizni, esetleg növelni ezt a fórt a listavezető, melynek nem lesz könnyű dolga Diósgyőrben. Ha igen, akkor a Ferencváros igen erős helyzetből várhatja a tavaszi folytatást. Már csak azért is, mert bő egy hét alatt két kupából (az Európa-ligából és a Magyar Kupából) esett ki a csapat, így a tavaszi szezonban – a riválisokkal ellentétben – csak a bajnokságra kell összpontosítania.

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD

♦ Tizenkét mérkőzést játszottak eddig egymással az NB I-ben, a Paks áll jobban: ötször győzött, három döntetlen és négy kövesdi siker mellett.

♦ A Mezőkövesd eddig még nem tudott mérkőzést nyerni Pakson, kétszer kikapott, kétszer döntetlent játszott.

♦ A Paks 2017. február 25-én 5–0-ra győzte le a Mezőkövesdet. Ez – holtversenyben másik négy zakóval – a Mezőkövesd élvonalbeli történetének legsúlyosabb veresége.

♦ A paksiak az előző három hazai bajnokijukon nyeretlenek és csak egy pontot szereztek, a legutóbbi hatból pedig csak egyszer tudtak győzni, a sereghajtó Kaposvár ellen.

♦ A Paks a legutóbbi hét hazai bajnoki mérkőzése mindegyikén kapott gólt, május 11. (Paks–Kisvárda 1–0) óta otthon nem tudta ellenfelét nullán tartani.

♦ A Paks hazai mérlege a második legrosszabb a mezőnyben, 2 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. A Mezőkövesd a Fehérvár mellett a másik csapat, mely idegenben még veretlen, 4 találkozót megnyert, 3 alkalommal döntetlent játszott. Kuttor Attila csapata legutóbbi három idegenbeli bajnokiján 1–1-es döntetlent játszott.

♦ Április 20. (Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0) óta a Mezőkövesd minden idegenbeli bajnokiján betalált, a sorozat kilenc mérkőzést számlál.

KISVÁRDA–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Ez lesz a két csapat ötödik élvonalbeli mérkőzése, az eddigi négyen nem termett babér a Kisvárdának: a Fehérvár háromszor nyert, egy találkozó döntetlennel zárult. Kisvárdán csak egyszer játszottak, az a mérkőzés 2–2-re végződött.

♦ A Kisvárda otthon, a Fehérvár idegenben szerepel kimondottan jól. A várdaiak 4–1–2-es hazai mutatóval állnak, ez a második legjobb a mezőnyben (persze ez azt is mutatja, a pályaválasztók nem remekelnek). A Vidi veretlen vendégként, ötször győzött, kétszer döntetlent játszott. A fehérváriak kapták idegenben eddig a legkevesebb gólt a mezőnyben, csupán négyet.

♦ A Kisvárda két legutóbbi hazai bajnokiját kapott gól nélkül nyerte meg, s ha most is nyer, akkor beállítja legjobb szériáját pályaválasztóként rövid NB I-es történetében.

♦ A Fehérvár idegenbeli veretlenségi szériája még az előző bajnokság végére nyúlik vissza, jelenleg nyolc mérkőzést számlál (5 győzelem, 3 döntetlen). A sorozat alatt a Vidi csak egyszer kapott egynél több gólt, Zalaegerszegen játszott 3–3-at. A fehérváriak legutóbb május 4-én, a Diósgyőrtől kaptak ki idegenben.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ A két csapat egyszer találkozott eddig az élvonalban, augusztus 31-én 1–1-es döntetlent játszottak egymással. A másodosztályú találkozókat is beszámítva a ZTE-nek még nem volt sikerélménye a PAFC ellen (3 döntetlen, 2 vereség).

♦ A PAFC veretlen maradt az előző három mérkőzésén, és ez jelenleg a második leghosszabb aktív jó széria az NB I-ben.

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi öt bajnokija mindegyikén szerzett és kapott is gólt, az átlag ezeken a mérkőzéseken három gól fölött van. A felcsútiak gólszerző sorozata augusztus végéig nyúlik vissza, a PAFC legutóbbi 12 NB I-es bajnokiján betalált.

♦ A Puskás Akadémia hazai mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, ez a 6. legjobb mutató a mezőnyben. A felcsútiaknál (13 találat) csak a Fehérvár (16) és a Debrecen (15) szerzett több gólt pályaválasztóként.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–DEBRECENI VSC

♦ Eddig 25 NB I-es mérkőzést játszottak egymással, a mérleg kaposvári szempontból elég lehangoló: 3 győzelem, 5 döntetlen és 17 vereség.

♦ A Rákóczi 12 kísérletből csak egyszer, 2012 nyarán tudta legyőzni pályaválasztóként a Debrecent (1–0). Ezen a találkozón szakadt meg a 2011–2012-es idényt veretlenül megnyerő DVSC 31 mérkőzéses sorozata, mely során nem talált legyőzőre. Igaz, a Loki európai kupakötelezettségei miatt gyakorlatilag tartalékjait küldte pályára ekkor Kaposváron.

♦ A DVSC legutóbbi 13 idegenbeli bajnokijából csak kettőt nyert meg, a Honvédot és a ZTE-t tudta legyőzni.

♦ Tovább folytatódott a Rákóczi nagyon rossz szériája, a kaposváriak az előző nyolc bajnokijukat mind elveszítették. Az újonc legutóbb szeptember 28-án, a DVTK ellen szerzett pontokat (2–0).

♦ A Kaposváré a legrosszabb hazai mérleg az NB I-ben, 1 győzelem, 6 vereség. A somogyiak szerezték a legkevesebb gólt pályaválasztóként (7), s ők kapták a legtöbbet (16). A Loki nem villog idegenben, 2 győzelem és 4 vereség a mutató, ez csak a 10. helyre elég a „vendégtabellán”.

BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC

♦ Természetesen ez a forduló legnagyobb hagyományú találkozója. Dél- és Észak-Pest prominens képviselője hivatalos bajnoki mérkőzésen először 1916 szeptemberében találkozott egymással, s az újpestiek 2:0-ra győztek. 210 élvonalbeli bajnoki után a mérleg 57 kispesti siker, 51 döntetlen és 102 újpesti győzelem – meglepően nagy a negyedik kerületiek fölénye.
(Megjegyzés: a magyarfutball.hu az egymás elleni összesítésbe beszámítja pluszban az 1915 őszén lejátszott, 4:2-es kispesti győzelemmel végződő meccset, de ez nem hivatalos bajnokság volt, hadimérkőzéseket rendeztek, s a honlap a Kispest–Újpest párharc esetében említi meg ezt az 1915-ös idénybeli találkozót, a Kispest–FTC, az Újpest–FTC, az MTK–Újpest vagy az MTK–Kispest párharcnál nem számítja be az 1915-ös mérkőzést – az olv. szerk.).

♦ A Honvéd veretlenül tudta le az Újpest elleni, legutóbbi öt bajnokiját – igaz, csak egyet nyert meg, négy derbi döntetlenre végződött. A lilák az előzői tíz kísérletből csak egyszer verték meg a Honvédot, a legutóbbi húszból csak négyszer – a 2010-es években nem megy az Újpestnek egyik hagyományos riválisa ellen. Egy évtizeddel korábban jobb volt a helyzet, az újpestiek kétszer is hetet gurítottak a kispestieknek: 2001 őszén 7–2-re, 2006 tavaszán 7–0-ra győztek.

♦ Az előző öt fordulóban az Újpest gyűjtötte a legtöbb pontot az NB I-ben, 12-t, és a Bp. Honvéd is a legjobbak között van a megszerzett 10 pontjával. A két budapesti csapat mellett a szintén fővárosi Ferencváros (11 pont) található a legutóbbi öt forduló eredményei alapján összeállított tabella első három helyén.

♦ Az Újpest négyet megnyert előző öt bajnokijából, és sikerrel zárta legutóbbi három vendégjátékát – úgy, hogy mindhármon három vagy több gólt elérve győzött! Kaposváron 3–2-re, Felcsúton 3–1-re, Pakson 4–2-re nyert Nebojsa Vignjevics csapata.

♦ A kispestiek kezdik „belakni” ideiglenes otthonukat, a Hidegkuti-stadiont, hiszen a rossz kezdés után legutóbbi három mérkőzésüket már megnyerték pályaválasztóként, s az előző négyen veretlenek. A Honvéd hazai mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, az Újpest idegenbeli mutatója 5 győzelem, 2 vereség.

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROS

♦ Századszor mérkőzik meg az élvonalban a Diósgyőr és a Ferencváros. Az eddigi 99 találkozó után a mérleg 19 diósgyőri siker, 17 döntetlen és 63 ferencvárosi diadal.

♦ A két csapat legutóbbi öt mérkőzését kivétel nélkül a Fradi nyerte meg, négyet ráadásul kiütéssel – 4–0, 4–1, 4–1, 7–0, 1–0 az öt eredmény (a felsorolt öt meccsből négyet a Groupama Arénában, egyet Diósgyőrben rendeztek). A két csapat legutóbbi húsz egymás elleni bajnokijából csak kettőt nyert meg a DVTK, miközben a húsz találkozón 57 gólt kasszírozott.

♦ Az utóbbi 35 évben a Diósgyőr csak kétszer tudott hazai pályán győzni a Ferencváros ellen (2014-ben és 2018-ban 2–1), pedig korábban kifejezetten jó volt pályaválasztóként a mérlege az FTC-vel szemben.

♦ A Ferencvárosé az egyetlen hosszú aktív veretlenségi sorozat a mezőnyben, Szerhij Rebrov csapata 12 bajnoki óta nem talált legyőzőre, egyetlen vereségét augusztus 25-én szenvedte el, 4–1-re kapott ki a Puskás Akadémiától.

♦ Idegenben hatmérkőzéses a Fradi veretlenségi sorozata, a zöld-fehérek a hat találkozón megszerezhető 18 pontból 16-ot gyűjtöttek be, csak a Honvéd ellen botlottak.

♦ A Fradi legutóbbi négy bajnokija gólzáporos volt, mindegyiken legalább négy találat esett, az összesített gólszám 21, tehát öt fölött van a gólátlag.

♦ Valószínűleg nem megnyugtató Rebrovnak, hogy a bajnokság elején nagyon szigorú védelem valamelyest megingott: a Ferencváros legutóbbi hat bajnokija mindegyikén gólt kapott, a legutóbbi hármon mindig kettőt.

♦ A DVTK hazai mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség. A Ferencvárosnál vendégként csak a Fehérvár szerzett több pontot, az FTC idegenbeli mérlege 5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Vendégként a zöld-fehérek szerezték ebben a bajnokságban a legtöbb gólt (18).

NB I, 2019–2020, 16. FORDULÓ
DECEMBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Paksi FC–MezőkövesdPaks, Városi StadionPintér Csaba
17.00: Kisvárda–Mol Fehérvár
(Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
17.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC
Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán
17.00: Kaposvári Rákóczi–Debreceni VSC

Kaposvár, Rákóczi Stadion

Bognár Tamás
19.30: Budapest Honvéd–Újpest FC
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
DECEMBER 15., VASÁRNAP
18.00: Diósgyőri VTK–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 10 3 1 28–14 +14 33
2. Mol Fehérvár FC 15 9 2 4 29–17 +12 29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 15 8 4 3 20–12 +8 28
4. Puskás Akadémia FC 15 7 4 4 26–19 +7 25
5. Újpest FC 15 7 2 6 23–22 +1 23
6. Budapest Honvéd 15 7 2 6 19–20 –1 23
7. Kisvárda 15 6 2 7 18–20 –2 20
8. Debreceni VSC 14 6 1 7 24–26 –2 19
9. Diósgyőri VTK 15 6 1 8 16–23 –7 19
10. Paksi FC 15 4 2 9 19–29 –10 14
11. Zalaegerszegi TE FC 15 3 5 7 22–22 0 14
12. Kaposvári Rákóczi FC 15 2 13 11–31 –20 6
Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Debreceni VSC mérkőzést április 7-én játsszák le.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik