NB I: „Huhogva, üvöltve rázták a kerítést!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.02. 18:35
Különleges kezdőrúgással vette kezdetét a Budapest Honvéd‒Paksi FC bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A kezdőkörbe a házigazdák egykori és jelenlegi kiválósága, Szurgent Lajos és Souleymane Youla lépett, hogy a Polgári Platform felkérésére, a Szurkoljunk a rasszizmus ellen! projekt keretében közösen hívják fel a figyelmet a hazai lelátókon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. A kezdőrúgást megelőzően a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgathatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát.

„Amikor a Bajnokok Ligájában, a Lazio ellen, Rómában játszottam, bemelegítés közben a labda a kerítéshez gurult. Mikor érte mentem, a Lazio-szurkolók huhogva, üvöltözve rázták a kerítést. Így utólag visszagondolva, eléggé vicces szituáció volt. Előtte még nem láttam felnőtteket így kikelni magukból ‒ meséli Souleymane Youla, a Honvéd játékosa. ‒ Persze ez nem jó érzés, hiszen minden ember ugyanolyan, csak a bőrszínek változnak. Néha sajnálom a rasszistákat, mert azt gondolom, pszichológiai problémákkal, frusztrációkkal küzdenek, emiatt keresik a lehetőségét, hogy utáljanak valakit. Magyarországon szerencsére nem tapasztaltam ellenem irányuló rasszista megnyilvánulást.” Souleymane Youla, a Honvéd játékosa. ‒ Persze ez nem jó érzés, hiszen minden ember ugyanolyan, csak a bőrszínek változnak. Néha sajnálom a rasszistákat, mert azt gondolom, pszichológiai problémákkal, frusztrációkkal küzdenek, emiatt keresik a lehetőségét, hogy utáljanak valakit. Magyarországon szerencsére nem tapasztaltam ellenem irányuló rasszista megnyilvánulást.”

Szurgent Lajos a Honvéd játékosmegfigyelője, a klub korábbi labdarúgója a kezdőrúgás kapcsán elmondta:

„A mi időnkben ‒ amikor a kettős rangadókon több tízezren voltak a stadionban, akik aztán a mérkőzés után együtt mentek sörözni ‒, elő nem fordulhatott, hogy bármi botrány legyen a lelátón. Ahogy telt az idő, sajnos úgy fokozódtak az ellentétek. Megálljt kell mondani ezeknek a rétegeknek. Fontos, hogy a normális biztatástól legyen hangos a lelátó, mert annál jobb érzés nincs, mint amikor a szurkolók együtt támogatják a csapatot. Nekem ettől mindig megborzong a hátam. Egy focistának rendkívüli érzés, ha a tömeg a nevét skandálja, teljesen más motivációval játszik úgy a pályán.”

A Polgári Platform 2013 őszén indította „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg. A szervezet a tavalyi bajnokság alatt számos antirasszista demonstrációt, szakmai kerekasztal-beszélgetést tartott, valamint elindította figyelemfelhívó kezdőrúgó kampányát, amelyben a hazai sport- és közélet olyan kiválóságai vállaltak szerepet, mint Gesztesi Károly színművész, Pisont István, Hajdu Attila és Rudolf Gergely egykori és jelenlegi labdarúgók. A Polgári Platform kampányát több hazai klub támogatja, köztük a Budapest Honvéd, a Ferencváros, a Győri ETO, az MTK Budapest és a Vasas FC.

A POLGÁRI PLATFORM „SZURKOLJUNK A RASSZIZMUS ELLEN!” CÍMŰ KIÁLTVÁNYA
„Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.
Hiszünk a versenyben.
Hiszünk a tisztességben.
Hiszünk a csapatunkban.
Hiszünk a győzelemben.
A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.
Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.
Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.
A foci összeköt mindannyiunkat.
Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.”

 

A POLGÁRI PLATFORM
A Polgári Platform Szurkoljunk a Rasszizmus ellen projektjének célja, hogy különböző fórumokon keresztül hívja fel a rasszizmus elleni küzdelem jelentőségére a figyelmet, és hogy megmutassa, lehet gyűlöletkeltés nélkül is szurkolni. A rasszizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb csatornája a stadionok világa, itt figyelhető meg leginkább a szélsőségek térnyerése. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői arra keresik a választ, milyen eszközökkel szüntethetők be a hazai futballpályákon a rasszista megnyilvánulások.

További információ: https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik