Honvéd: Vadócz Krisztián Kispesten folytatja – hivatalos

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.09.12. 18:13
null
Vadócz Krisztián egyéves szerződést kötött a klubbal (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Vadócz Krisztiánt.

 

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a rutinos labdarúgó a Honvédnál készül, most azonban eldőlt, ott is folytatja pályafutását. Mint ismert, a 34 éves középpályás nemrég szakított ázsiai klubjával, azóta szabadon igazolható játékos volt.

A klub tájékoztatása szerint Vadócz – aki tavaly 13 év után tért haza – egyéves szerződést kötött a kispestiekkel. Az előző idényben hat bajnoki mérkőzésen szerepelt a klub színeiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Naser Aliji (albán, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Federico Moretti (olasz, ASD Albissola 2010 – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Tomás Tujvel (szlovákiai, Fehérvár), Vadócz Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Kitchee – Hongkong)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks), Patrick Ikenne-King(nigériai, MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Paks), Vladiszlav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorogi FC), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Juhász Zsombor
Kiszemeltek:
Távozók:
Fousseni Bamba(guineai, szabadon igazolható),Danilo(brazil, Muaither SC – Katar, szabadon igazolhatóként),Gergényi Bence(ZTE FC, kölcsön után végleg),Gróf Dávid(Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Heffler Tibor (szabadon igazolható),HolenderFilip(magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Federico Moretti (olasz, szabadon igazolható), Raul-Ioan Palmes(román, kazincbarcikai kölcsön után FK Csíkszereda – Románia),Pölöskei Zsolt(befejezte a pályafutását),Dino Skvorc(horvát, szabadon igazolható),Takács János(Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr – ismét), Májer Milán (Gyirmót FC Győr), Tömösvári Bálint (Kaposvár – ismét). Kooperációs kölcsön (FC Ajka): Soltész Dominik István, Stoiacovici Dávid
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország,onnan SJK - Finnország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik