Honvéd: N'Gog és Egerszegi távozik; Hidi visszatér az NB I-be?

Vágólapra másolva!
2019.12.29. 10:26
Mint arról beszámoltunk, uruguayi források szerint könnyen lehet, hogy a 42-szeres magyar válogatott futballista, Vadócz Krisztián tizenkettedik klubja a Penarol lesz – a csapat új vezetőedzője a kétszeres aranycipős Diego Forlán, akivel Vadócz együtt szerepelt a Mumbai Cityben és a Kitchee-ben is. Az NB I-ben szereplő Honvédnál emellett további játékosmozgás is várható a télen.

Információnk szerint az újdonsült tréner és a kispesti labdarúgó beszélt egymással, s felvetődött a klubváltás lehetősége. Kétségtelen, az uruguayi első osztályban szereplő Penarol erős csapat, s a magyar futballista újabb játék- és életstílussal ismerkedhetne meg, de még semmi sem dőlt el – ne feledjük, a kispesti nevelésű játékost jövő nyárig szerződés köti klubjához, vagyis még valóban sok a kérdőjel. De túl sok idejük nem marad a feleknek a gondolkodásra, hiszen január 3-án, vagyis pénteken már el is kezdi a felkészülést a Honvéd, ráadásul 10-én elutazik Törökországba edzőtáborozni, 25-én pedig folytatódik a bajnokság.

Ha távozik Vadócz Krisztián, a Honvéd egyik alapemberét veszíti el, hiszen 11 bajnokin játszott az ősszel, kilencszer kezdőként. Giuseppe Sannino vezetőedző nem lehet nyugodt, mert – bár nem fontos láncszemekről beszélünk – már távozott Enisz Ben-Hatira, s úgy tudjuk, búcsúzik Egerszegi Tamás és David N’Gog is. Egyelőre senki sem írt alá, viszont értesülésünk szerint csereügylet is történhet a télen: a védő Kálnoki Kis Dávid Paksra mehet, míg a helyére Fejes András érkezhet.

Hidi Patrik visszatérhet az NB I-be (Fotó: Török Attila)
Hidi Patrik visszatérhet az NB I-be (Fotó: Török Attila)

Hidi Patrik szerződése november 30-án lejárt az Irtis Pavlodarnál, s biztosan nem marad a kazah klubnál.

„Győrben készülök, egyénre szabott edzésterv szerint dolgozom – mondta lapunknak Hidi Patrik, a Honvéddal 2017-ben bajnoki aranyat szerző, 29 éves, szabadon igazolható középpályás. – Úgy tervezem, hogy – ha addig nem írok alá sehova – januárban valamelyik klubnál elkezdem a munkát. Remélem, csakúgy, mint tavaly, Kispesten újra szívesen látnak, és edzhetek a csapattal. Jól éreztem magam Kazahsztánban, játszottam is, nem küzdök játékhiánnyal. Már korábban is elmondtam, elsődleges célom légiósként folytatni, de könnyen lehet, hogy hazatérek.”

Úgy tudjuk, a futballistát már keresték Lengyelországból, de nem lenne meglepő, ha az NB I-ben folytatná pályafutását – egyelőre nem tudni, hogy hol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik