Honvéd–Fradi: „Ekkora kezezést nem megadni tizenegyesnek…”

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 07:48
Nem született gól a Budapest Honvéd–Ferencváros rangadón a labdarúgó NB I 8. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után az NSO Tv stábja Batik Bencével és Gazdag Dániellel beszélgetett, akik szerint az utolsó pillanatokban kezezés miatt büntetőt kellett volna kapnia a Honvédnak.

A kispestiek védője, Batik Bence korábbi csapata, a Ferencváros ellen léphetett pályára.

„A múltamból adódóan persze kicsit jobban vártam a meccset, de ezért is ugyanúgy három pontot adnak. Szerintem jól kezeltem ezt a helyzetet.”

Gazdag Dániel sérülés után térhetett vissza, csereként lépett pályára.

„Nem volt egyszerű beszállni. Hosszabb kihagyás után jöttem vissza, egy hetet edzettem a csapattal, fizikailag is éreztem, hogy még le vagyok maradva kicsit a többiekhez képest. Azért örülök neki, hogy tudtam játszani fél órát.”

Az NSO Tv videójában mind a két játékos beszél arról, hogy az utolsó pillanatokban kezezés miatt szerintük büntetőt érdemeltek volna.

Az M4 Sport felvétele az utolsó pillanatokban történtekről

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Ferencváros 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3616 néző. Vezette: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 8. FORDULÓ
OKTÓBER 5., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest FC–Mezőkövesd 1–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs2248
Kisvárda–ZTE 3–3 Kisvárda,
Várkerti Stadion
Pintér Csaba
2280

Paksi FC–Kaposvár 2–1

Paks,
Városi Stadion
Bogár Gergő
1109
DVTK–Puskás Akadémia 1–1 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József2302
Mol Fehérvár–DVSC 2–1
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Iványi Zoltán3301
OKTÓBER 6., VASÁRNAP
Budapest Honvéd–Ferencváros 0–0Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
3616
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19– 6 +13 21
2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12– 7 +5 18
3. Ferencvárosi TC 7 5 1 1 10– 5 +5 16
4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13– 8 +5 14
5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14 –2 10
6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14 –3 10
7. Paksi FC 8 3 1 4 9–13 –4 10
8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12 +2 8
10. Budapest Honvéd 8 2 1 5 10–15 –5 7
11. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 6–15 –9 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik