Honvéd: ebben különbözik az idei gárda Marco Rossi bajnokcsapatától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.25. 06:59
Hiába vezetett a házigazda Budapest Honvéd a Mezőkövesd ellen, a csereként beálló Sztefan Drazsics négy helyzete közül egyet gólra váltva egyenlíteni tudott a labdarúgó NB I 15. fordulójában rendezett mérkőzésen. A találkozó után a kispesti csapatból Hidi Patrikkal és Djordje Kamberrel beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Holender Filip pontot érő gólját előkészítő Djordje Kamber szomorú volt amiatt, hogy három találkozó után ismét gólt kapott a csapata.

„De azért ez nem rossz eredmény, mert a Mezőkövesd jó formában van, mégis meg tudtuk volna nyerni ezt a meccset is. A védelmünk erőssége annak köszönhető, hogy sokat gyakorlunk, nagyon jól ismerjük egymást. Van néhány új ember hátul, ám gyorsan összeálltak a régi védelemmel. Keményen is játszunk, de ma sajnos volt egy kis koncentrációs kihagyás és kaptunk egy gólt. Javulnunk kell, mert kemény meccsek várnak ránk.″

A következő fordulóban nagy rangadó következik a Mol Vidi ellen – ahogy legutóbb, a székesfehérváriak ismét egy nemzetközi kupameccs után találkoznak velük.

„Nem foglalkozok azzal, hogy a Vidi az Európa-liga miatt csütörtökön is játszik, szerintem nem fog ez neki problémát okozni. A Vidi fáradtan is nagyon veszélyes, úgyhogy koncentráltabban kell futballoznunk.”

Videónkban Hidi Patrik arról is mesél, hogy mennyire érzik már otthon magukat az MTK stadionjában, illetve összehasonlította a mostani csapatot azzal, amely 2017-ben bajnoki címet nyert Marco Rossi irányításával.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1 (Holender 64., ill. Drazsics 76.)
Budapest, Új Hidegkuti-stadion, 1556 néző. V: Pintér Cs.

NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 3–2 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
2070
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
17.00: Debreceni VSC–Mol Vidi FC
(Tv: M4 Sport)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 29–11 +18 33
2. Budapest Honvéd 15 8 4 3 19–9 +10 28
3. Mol Vidi FC 14 7 4 3 25–13 +12 25
4. MTK Budapest 15 7 3 5 23–23 0 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 23–18 +5 23
6. Újpest FC 15 6 5 4 17–12 +5 23
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
8. Paksi FC 15 5 6 4 20–19 +1 21
9. Puskás Akadémia FC 15 5 2 8 18–22 –4 17
10. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 14–26 –12 12
11. Kisvárda 15 2 3 10 13–34 –21 9
12. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 12–28 –16 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik