Honvéd: Dean Klafuric veszi át a csapat irányítását – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.10.24. 15:51
null
Dean Klafuric (balra) és Chris Docherty, a Honvéd sportigazgatója (Fotó: honvedfc.hu)
Alig negyedórával azután, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd közölte, közös megegyezéssel távozik Thomas Courts vezetőedző, bejelentette, hogy a horvát Dean Klafuric veszi át a helyét.

 

A Nemzeti Sport múlt kedden megírta, Thomas Courts menesztése esetén a horvát szakember ülhet a kispadra. Az 50 esztendős szakember korábban – többek között – a Dinamo Zagrebnél másodedzőként dolgozott, vezetőedzőként irányította a Legia Warszawát, legutóbb pedig a Slaven Belupo élén állt.

„Boldog vagyok, hogy immár részese lehetek a Honvéd-családnak és nemcsak a klubra, hanem a szurkolókra is gondolok – kezdte mondta Dean Klafuric a klubhonlapnak. – Ismerem a Honvédot, amely az egyik legnagyobb tradíciókkal rendelkező magyar klub, és azt gondolom, hogy most is a nagy csapatok közé tartozik. Puskástól Détáriig, sorolhatnám az itt játszó klasszisokat, ami szintén mutatja, hogy komoly együttesről van szó, dicső múlttal, és reméljük, sikeres jelennel. Azért dolgozom, hogy szép időszak álljon előttünk. Fontos, hogy szervezett futballal rukkoljunk elő, hogy eredményesek legyünk, olyan játékot kell nyújtanunk, amellyel kivívjuk a szurkolók elismerését.“

A klub sportigazgatója, Chris Docherty így nyilatkozott: „Dean Klafuric személyében tapasztalt és szenvedélyes edző érkezik a Honvédhoz, eddigi pályafutása során a fiatal játékosok képzésében, és a legmagasabb szintre juttatásában is fontos szerepet vállalt, többek között Marko Pjaca és Josip Brekalo nevét említhetem. Emellett az első csapatnál végzett munkában is szerzett már rutint: segéd-, illetve vezetőedzőként a Dinamo Zagreb, valamint a Legia Warszawa kispadján is bajnoki címet ünnepelhetett. Dean korábbi munkásságának köszönhetően több játékosunkat is ismeri már. Bízunk benne, ez is hozzájárul ahhoz, hogy talpra álljunk ebből a nehéz helyzetből, és jó irányba tereljük a szezonunkat.”

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyettKuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25–7 +18 24
2. Kecskeméti TE 12 6 5 1 19–11 +8 23
3. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 11 4 3 4 17–21 –4 15
7. Debreceni VSC 11 3 4 4 18–20 –2 13
8. Budapest Honvéd 12 3 4 5 14–19 –5 13
9. Mol Fehérvár 12 3 3 6 12–18 –6 12
10. Újpest FC 11 3 3 5 13–20 –7 12
11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14–22 –8 9
12. Vasas FC 12 1 6 5 11–15 –4 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik