Honvéd: „alattomos patkányok bűntette” - klubközlemény

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 13:11
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján megjelentetett közleményben adott hangot felháborodásának a kispesti szurkolók egy csoportjának tette miatt, akik szétverték az ETO Park mellékhelyiségét a győriek ellen elveszített Magyar Kupa-mérkőzés során. A klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Csapatunk hősies küzdelemben sajnos elvérzett a Magyar Kupában a legjobb 8 között. Ugyan egy nagyon jó csapattól szenvedtünk vereséget, de még így is egészen a visszavágó második félidejéig bőven megvolt az esélyünk a továbbjutásra. Aztán a saját hibáink, meg némely nem isteni beavatkozás révén elszálltak esélyeink. A csapat mindent megtett a győzelemért. Egy pár tucat rendkívül lelkes szurkoló megállás nélkül biztatta a fiúkat, és azt kell mondanom, hogy minden objektív szemlélő számára jó benyomást keltettünk. Illetve, csak keltettünk volna. Miért a feltételes mód? Mert egy pár ember barbársága miatt szégyenkeznünk kell. De miért mi? Miért mi szégyenkezzünk? Miért nem azok az alattomos patkányok, akik elkövették a bűntettet? Miért mi? Miért mi fizessük meg az árát? Miért nem azok az alattomos, gerinctelen senkiháziak, akik a mellékhelyiség magányában elrontották napunkat? Mert mi is történt?

A mérkőzés utáni napon a Győri ETO pályagondnokságától megkaptuk azokat a fényképeket, amelyeket a vendégszektor mosdójában készítettek a mérkőzés után. Ezeket a fényképeket változtatás nélkül csatoljuk ehhez a közleményhez. A kárt meg fogjuk téríteni a győrieknek, és elnézésüket kérjük. Elnézésüket kérjük a barbárokért, és azért a nyilas söpredékért, amely a mellékelt feliratot a mosdó belső falára pingálta. Nektek, rasszista barbároknak pedig üzenjük, hogy jobban fogunk titeket figyelni, és minden erővel azon leszünk, hogy elkapjunk, és bebörtönözzünk titeket. Nem csak az összes stadionból akarunk titeket kitiltani, de a mi életünkből is. Szégyenkezzetek ti! Mi soha többet nem akarunk elnézést kérni miattatok.

S most egy pár szót azokról a szurkolókról, akik hét hét után kijárnak a Bozsik Stadionba és idegenbe is. Önöket nagyon szeretjük, és mindet megteszünk annak érdekében, hogy büszkék lehessenek a Honvédra, azokra, akik a kispesti színekben játszanak, és azokra, akik abban segítenek, hogy a szórakoztatás létrejöhessen. Kérjük ezeket a nagyszerű, éveken át kitartó szurkolókat, ne engedjék, hogy egy pár sötét lelkű kígyó tönkretegye mindazt, amit mi közösen építünk. Tűzzel-vassal irtani fogjuk őket, de ehhez az is kell, hogy Önök se tolerálják jelenlétüket. Hajrá Honvéd, Csak a Kispest!

U.i.: Az okozott és általunk megtérítendő kár 428 031 Ft. Képzeljék el, hány labdát, szerelést, és mást tudtunk volna ezért a pénzért vásárolni.

Budapest Honvéd FC”

A közleményhez csatolt képeket a Honvéd hivatalos honlapján tekintheti meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik