Honvéd: a török élvonalba távozhat az alapember

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 08:48
null
Gróf Dávid már búcsúzik a szurkolóktól? (Fotó: Török Attila)
Gróf Dávid a török első osztályba szerződhet, így egyik legbiztosabb pontján, a kapusposzton gyengülhet a Budapest Honvéd.

 

IRÁNY A MÁSODOSZTÁLY?

Valószínűleg a másodosztályú Dorogi FC-nél folytatja pályafutását Májer Milán, a Bp. Honvéd ugyanis információnk szerint kölcsönadja tehetséges támadóját. A futballista az idényben csupán három élvonalbeli bajnokin játszott, összesen 50 percet, gólt pedig nem szerzett.

Szépen lépegetett felfelé a szamárlétrán: Gróf Dávid két és fél esztendeje szerződött a Budapest Honvédhoz, azóta stabil kezdővé vált, 2017-ben bajnoki aranyérmet szerzett, sőt a válogatott keretbe is beverekedte magát.

Ráadásul hamarosan még egyet feljebb ugorhat a 29 esztendős játékos.

A török első osztályú Kasimpasa ugyanis élénken érdeklődik a kapus iránt, olyannyira, hogy lapunk információja szerint az isztambuli klub hamarosan írásos ajánlatot tesz a Budapest Honvédnak. Mint ismert, a futballista szerződése a nyáron lejár, vagyis a kispestiek csak a téli átigazolási szezonban kaphatnak pénzt az értékükért. A kapuvédő többször is hangoztatta, hogy szeret Kispesten játszani, hiszen a drukkerek imádják, nem is kívánkozik el a XIX. kerületből, kivéve, ha külföldre hívják, elvégre nagy vágya újra légiósként szerepelni. Gróf Dávid korábban már megjárta Skóciát, Angliát és Németországot is, és 2015-ben tért haza, Csákvárra.

„A hír igaz, valóban komoly érdeklődés mutatkozik Gróf Dávid iránt Törökországból – mondta lapunk megkeresésére Illés Zoltán, a kapus menedzsere. – Szóbeli egyezséget már kötöttünk a török klub vezetőivel, várjuk az írásos ajánlatot, amelyet továbbítok a kispesti vezetőknek. Remélem, napokon belül lezárul a történet, és valóra válhat Gróf Dávid álma, vagyis újra légiósként folytathatja.”

Ha a felek megkötik az üzletet, Gróf Dávid elégedett lehet, erős bajnokságba és klubba kerülne – a Kasimpasa jelenleg negyedik a török ligában, és szoros a verseny. A Basaksehir 35 ponttal áll az élen, az együttes mögött pedig négy csapat (!) is 29-29 pontot gyűjtött, így a Trabzonspor, a Malatyaspor, a Kasimpasa és a Galatasaray.

A hírek szerint a kispesti klub már gondoskodott is kapusa pótlásáról, román légiós érkezéséről hallani. Még sok a kérdőjel, az viszont biztos, hogy a Honvéd szerdán elutazott edzőtáborba, a törökországi Larába, s a csapattal tartott Gróf Dávid is.

A keret tagjainak már kora reggel jelentkezniük kellett Kispesten, majd a társaság Bécsbe buszozott. A repülőgép késéssel indult Antalyába, a kispestiek aztán buszra szálltak, és úgy érték el Larát – szerda este még megvacsorázott a csapat, majd nyugovóra tért. A Honvéd január 26-ig, vagyis jövő hét szombatig készül Törökországban, az első felkészülési mérkőzést pénteken játssza, a fővárosiak ellenfele a bolgár Ludogorec lesz.

A csapattal tartott Zakaria Beglarisvili is, a grúz támadó a 2018-as idényben 30 gólt és 24 gólpasszt jegyzett az észt Flora Tallinnban, amely nyárig adta kölcsön a futballistát. Törökországban bizonyíthat Mohamed Mezgrani is, a jobb oldali védő egyelőre próbajátékon szerepel. Még nem tudni, hogy az algériai próbajátékos megfelel-e, ennél bizonyára jobban foglalkoztatja a kispestieket, meddig marad a Honvédban Gróf Dávid.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Zakaria Beglarisvili (grúz, Flora Tallinn – Észtország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Mohamed Mezgrani (algériai, USM Alger – Algéria, próbajáték)
Távozók: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként), Deák István (szerbiai, szabadon igazolható), Hidi Patrik (szabadon igazolható – érdeklődnek iránta: Lengyelország), Holdampf Gergő (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Tomás Pilík (cseh, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: 1. FK Príbram – Csehország)
Kölcsönbe távozók: Kovács Nikolasz (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gróf Dávid (Egyesült Államok, Kasimpasa – Törökország), Májer Milán (Dorogi FC), Pölöskei Zsolt (átadólistán)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik