Honvéd: A tehetségek érdekében inkább „megdöglöttem” – Szurgent Lajos

– Huszonöt éve dolgozik a Honvédnál: mi köti ilyen erősen a klubhoz?
– A gyerekkorom – felelte kapásból a Honvéd egykori játékosa, edzője, Szurgent Lajos. – Kölyökként is a foci volt a mindenem, ráadásul olyan példaképem lehetett, mint Tichy Lajos, akinek a játékát tátott szájjal figyelhettem a pálya mellől a meccseken, sőt az edzéseken. És ami még fontos, hogy – sok gyerekkel és barátommal együtt – voltak álmaim is, egészen pontosan az, hogy NB I-es futballista legyek. Persze nagy utat jártam be, amíg Kispestre értem: Békéscsabáról Diósgyőrbe kerültem, és csak utána vált valóra az említett álom, hogy együtt futballozhattam a Honvédban Tichy Lajossal. Amikor a játékoskarrierem véget ért, edzőként is megmaradt a ragaszkodásom a piros-fehér, majd a piros-fekete színhez.

– Manapság mi a feladata? A nevével már nem találkozni a szakmai stábban…
– Elnöki tanácsadó és játékosmegfigyelő vagyok. Az a dolgom, hogy kövessem a más klubokhoz kölcsönadott fiatal játékosaink beilleszkedését és fejlődését. A vírushelyzet kialakulása jócskán megnehezítette a munkámat, de most már újra ki tudok járni az utánpótláscsapatok meccseire, szóval van feladat. És ha már a futballszakma: korábban több alkalommal is voltam a Honvéd vezetőedzője, de őszintén szólva a pályaedzői pozíció mindig közelebb állt a szívemhez.

– A Honvéd hullámvasutazik az NB I-ben, de az elmúlt időszakban nem nagyon jöttek a sikerek. Mi lehet az oka ennek?
– A legnagyobb probléma az edzők és a játékoskeret folyamatos cserélődése. Kétezerhatban, amikor George F. Hemingway lett a klub tulajdonosa, kialakult a régen vágyott egység, kétezertizenhétben Marco Rossi csodát tett, és bajnoki címig vezette a csapatot. Olyan remek képességű futballisták játszottak a Honvédban, mint Davide Lanzafame és Eppel Márton, ráadásul ők szinte olvasták egymás gondolatait. Az elmúlt öt évben egy tréner sem maradt a kispadon két évnél tovább. A játékosok között sem volt olyan labdarúgó, aki hosszú távon a kezdőcsapatban ragadt volna.

– Mi kellene ahhoz, hogy a Honvéd újra a nevéhez méltó nagy csapatként szerepeljen az NB I-ben?
– Bizalom. Az edzői felfogásom szerint a kiválasztott szakember akkor tud jó eredményt elérni, ha hosszú távon dolgozik. Időt kell adni az edzőnek, hogy kibontakozzon, hagyni, hogy begyakoroltassa a taktikáját, nem pedig félévente kirúgni. Ugyanez igaz a játékosokra is: a mai rendszerben még a világklasszistól sem lehet elvárni, hogy beilleszkedés nélkül meccseket nyerjen egy csapatnak. Esélyt kell adni, hogy a jobb labdarúgók megmutathassák, mire képesek. Ha valaki tartósan gyenge teljesítményt nyújt, természetesen pihentetni kell, azonban nem az a megoldás, hogy a játékosokat néhány rossz meccs után kiteszik a keretből, vagy a második csapatba száműzik. Tehát a lényeg, hogy folyamatosan, lépésről lépésre fel kell építeni azt a tizennyolc tagú keretet, amelyben a stabil kezdőemberek mellett robbanékony cserejátékosok vannak. Ez hosszabb procedúra, aminek megvalósításához évekre lenne szükség, ám ha ez megtörténne, akkor – szerintem – ismét bajnokesélyes csapattá válna a Honvéd.

– Mit gondol az utánpótlás-játékosokról? Vannak vagy lesznek olyan szinten, hogy a későbbiekben az NB I-ben játsszanak?
– Na, ez a vesszőparipám! Nem jósolok olyan fényes jövőt a fiataloknak, mint amilyen annak idején előttünk állt. Vannak tehetséges gyerekek, és amikor elérik a tizennyolc éves kort, már bontogatják a szárnyaikat – az NB III-as csapatokban. Amikor kilencvenkettőben a finn Martti Kuusela volt a vezetőedző, pályaedzőként már felvittem a tizenhét esztendős fiatalokat a cserepadra, és győztes állásnál „be-becsempészgettem” őket a pályára, hogy szokják az élvonal légkörét, stílusát. Ahogy mondani szoktam, „kisparaszt” létemre tudtam, milyen nehéz felkapaszkodni és bizonyítani, éppen ezért meg kell adni és fogni is az esélyt. Futballistaként főleg! Nagyon szigorú voltam a fiatalokkal, de az ő érdeküket néztem. Torghelle Sándor például a mai napig odajön hozzám, megölel, mert tudja, hogy a szigorral csak jót akartam neki. A tehetségek érdekében inkább „megdöglöttem”, hogy ők is bizonyíthassanak. Manapság az edzőket nem érdeklik az ifjú tehetségek, inkább idehozzák a kispadra sem való külföldieket, mert gyorsan kell produkálni valamit. Nem tudom, hová vezet ez a szemlélet, nem tudom, mi lesz a jövőben így, de az biztos, ha a megyei első osztályban játszik is, én akkor is a Honvédért rajongok…