Honvéd: a meccsbelépők árával segítenek a szurkolók

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 13:31
null
Az akció plakátját Kimmel Zsolt rajzolta
Nem először hirdettek jótékonysági akciót a kispesti futballszurkolók. Korábban is ott segítettek, ahol tudtak, most pedig egy újabb nemes kezdeményezéssel rukkoltak elő. Az előzményekről csak annyit: a mai napon rendezték volna az NB I 26. fordulóját, de miután az MLSZ elnöksége a koronavírus miatt hétfőn felfüggesztette a bajnokságot, a csapatok és a drukkerek mérkőzés nélkül maradtak – és maradnak még hetekig.

Amint azt a kispestiek a közösségi oldalukon írják: „Hiányoznak a meccsek, a hangulat, a játék – nem hiányozhat azonban az összefogás! Sokan rengeteget tesznek azért, hogy mielőbb a stadionban találkozhassunk. Segítsük az ő munkájukat egy meccsbelépő árával (Aki teheti, a sör árát is rakja hozzá.)!

Már sokan csatlakoztak a szombat reggel óta tartó akcióhoz, és aki még szeretne, nem kell mást tennie, mint az általa gondolt összeget (csupán a miheztartás végett: a Honvéd hazai meccseire 1690 és 7500 forint között váltható teljes árú jegy) átutalja a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület számlaszámára (MAGNET Magyar Közösségi Bank 16200113-00270179) a „maradjotthon” megjegyzéssel.

A támogatás jó helyre megy, az biztos: az összegyűlt összeget a Szent László Kórháznak ajánlják fel a szervezők, így segítve az ott dolgozó orvosok, ápolók munkáját.

Az akció plakátját megrajzoló Kimmel Zsolttal készített interjúnkat ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik