Heinz nem levezetni jött a Ferencvárosba

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 07:47
null
Rutinos róka: az Eb-t és vb-t is megjárt Heinz ígéri, nem levezetni jött (Fotó: Action Images, archív)
Reméli, hogy szerencsés tizenhármas lesz: a cseh Marek Heinz karrierjének 13. klubja a Ferencváros, melyhez nem levezetni érkezett. A cseh válogatottban 30 alkalommal szerepelt támadó mesés Los Angeles-i ajánlatot utasított vissza, elsősorban családi okok miatt – most Magyarországon bizonyíthat.

– Levezetni érkezett a Fradihoz?
– Ugyan már! A feltételezést is kikérem magamnak – vágta rá Marek Heinz a hétfő délutáni tréning után az Üllői úti stadion egyik irodájában – Tudom, többen úgy gondolják, hogy egy harminckét éves futballista már csupán pénzkeresetként futballozik, bárhová megy, ott már csak levezetni akar. Gondoljon bele, ha a pályafutásom végéhez közelednék, ha levezetni akarnék, akkor azt miért nem otthon, Csehországban tenném meg? Vannak még céljaim, Magyarországon is bizonyítani szeretném, hogy nem véletlenül vittem ilyen sokra.

– Akkor miért éppen a Ferencváros?
– Való igaz, sok helyről kaptam ajánlatot, de fontos volt, hogy az új klubom ne legyen túlságosan messze az otthonomtól.

– Ezért utasította vissza az amerikai ajánlatot is?
– Többek között igen. Mesés ajánlatot kaptam Los Angelesből, ám mérlegelnem kellett. A család itthon van, a kislányom ráadásul retteg a repüléstől, a szeretteimet semmiképpen sem akartam magukra hagyni. Nem lett volna helyes belevágni egy ekkora kalandba. Amerika vonzó, ám nekem túl messze van – más világ. Persze nehogy azt higgye, hogy az új klubom kiválasztásánál csupán földrajzi szempontokat vettem figyelembe. A Ferencváros híres klub, Csehországban is jól ismerik. Nagy kihívás lesz itt futballozni.

– Csatárként érzi a legjobban magát?
– A korábbi csapataimnál hol csatárként, hol támadó középpályásként számoltak velem. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egyik poszt sem okoz gondot. Azt sem bánom majd, ha Prukner Lászlótól szabad kezet kapok – úgy tudok igazán élni a pályán. A lényeg, hogy sikeresek legyünk.

A TELJES, MAREK HEINZCEL KÉSZÍTETT INTERJÚT ELOLVASHATJÁK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik