NB I: hatan már vannak – velük állhat ki az MTK a Haladás ellen

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2019.04.13. 08:11
null
Az MTK Budapest vezetőedzőjének, Lucsánszky Tamásnak nagy fejtörést jelent, kit küldjön pályára (Fotó: Meder István)
Miután minden érdekelt véleményét kikérték, az a döntés született, hogy lesz meccs Szombathelyen, de az MTK-nál a bélhurutos fertőzés miatt csak hat futballista játéka biztos.

 

Különleges mérkőzésre van kilátás Szombathelyen. Az MTK Budapest játékosainak zöme ugyanis bélhurutos fertőzés miatt betegeskedett a héten, a csapat vezetősége az MLSZ versenybizottságát a mérkőzés elhalasztására kérte, ám a testület végül elutasította a fővárosiak kérését, mondván, a versenynaptárban nincs lehetőség arra, hogy gond nélkül pótolni lehessen az elmaradó találkozót.

Tóth Miklós ügyvezetőtől megtudtuk, csütörtökön 20 órakor hívták a szövetségből, és kérték, véleményezze az MTK MLSZ-nek és Haladásnak is megküldött kérelmét, ő pedig ezt válaszolta írásban: „A Szombathelyi Haladás Kft. sajnálattal vette tudomásul, hogy az MTK-játékosok megbetegedtek, bízunk benne, hogy nem növekedett a megbetegedések száma, s felépülnek a játékosok, valamint a szakmai stáb tagjai is, és április 13-án, szombaton 17 órától az eredeti időpontban lejátszásra kerül, kerülhet az NB I-es bajnoki mérkőzésünk.”

A szövetség figyelembe vette a Haladás véleményét, és azt is, hogy a múltban a klubok – szurkolói igényekre is hivatkozva – többször határozottan kérték az MLSZ-től a versenynapok és időpontok betartatását, hogy kiszámítható legyen a találkozók kezdési időpontja, és később ne is változzon. Ráadásul a bajnokság mostani időszaka minden csapatnak rendkívül fontos: az utolsó harmadban dől el a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás, valamint a kiesés. Ezért egy-egy mérkőzés előre kitűzött időpontjának megváltozása lényegesen összetettebb hatást gyakorolhat a többi együttes és a bajnokság egészére – többek között ez szerepel a kérelem elutasításáról szóló indoklásban.

A kék-fehérektől kapott hírek szerint több játékost is alaposan megviselt a betegség, van, aki három kilót is fogyott, ennek ellenére az MTK Budapestnél tudomásul vették a döntést, a csapat elutazott Szombathelyre.

„Szerencsére ritkán kerül ilyen helyzetbe egy vezetőedző – mondta Lucsánszky Tamás, az MTK szakvezetője. – Kis túlzással az együttes orvosával állítom össze a csapatot. Érdemi felkészülésről nemigen beszélhetünk, hiszen a héten tartott öt edzés mindegyikén másképpen néztünk ki, és egyetlen alkalommal sem tudtunk tíznél többen gyakorolni. Természetesen nem szeretném előre magyarázni a bizonyítványt, ami biztos, aki játszik, aki hadra fogható, az mindent megtesz a sikerért.”

Az MTK vezetőedzője csupán hat olyan játékost tudott pénteken megnevezni, akire biztosan számíthat, ők a következők: Balogh Béla, Gengeliczki Gergő, Katona Máté, Lencse László, Pintér Ádám és Schön Szabolcs, így a beharangozónkban olvasható kezdőt is csak megtippelni lehetett.

„Sajnálatos, ami az ellenfelünkkel történt, ám bennünket semmi sem befolyásolhat, az sem, ha a leggyengébb, s az sem, ha a legerősebb összeállításban lép pályára az MTK: játszani kell, így döntött az MLSZ, nekünk pedig így is, úgy is csak a győzelem számít elfogadható eredménynek – mondta Németh Márió, a szombathelyiek 23 éves labdarúgója. – Csak a három pont megszerzésével marad remény arra, hogy NB I-esek maradjunk. Lendületben vagyunk, ami a csapat egységének köszönhető, nincsenek sértődések, nincsenek a keretben duzzogó játékosok, ellenben vannak, akik egyre jobb formában futballoznak.”

 

NB I, 2018–2019, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 13., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
17.00: Honvéd–DVSC
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
17.00: Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
17.00: Paks–Puskás Akadémia Paks, Városi StadionKassai Viktor
17.00: Kisvárda–DVTK
Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
17.00: Haladás–MTK
Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
19.30: Mol Vidi–Újpest (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 19 4 4 59–19 +40 61
2. Mol Vidi FC 27 16 5 6 43–26 +17 53
3. Újpest FC 27 12 10 5 35–19 +16 46
4. Debreceni VSC 27 12 7 8 34–30 +4 43
5. Budapest Honvéd 27 11 6 10 32–28 +4 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 27 9 8 10 38–35 +3 35
7. MTK Budapest 27 10 4 13 39–44 –5 34
8. Paksi FC 27 7 10 10 29–40 –11 31
9. Puskás Akadémia FC 27 9 3 15 30–41 –11 30
10. Kisvárda 27 7 7 13 28–42 –14 28
11. Diósgyőri VTK 27 7 6 14 25–48 –23 27
12. Szombathelyi Haladás 27 6 4 17 25–45 –20 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik