Hat gól, három kiállítás a Pápa-Haladás meccsen

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 21:01
null
Bárányos büntetőből talált be
Nem mindennapi bajnokit játszott egymással a Pápa és a Haladás a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában. Az egymással amúgy sem barátságos meccseket vívó csapatok között most kifejezetten feszült találkozóra került sor. A végeredmény: három Hali-kiállítás és 5–1 a Pápának.

A Pápa–Haladás találkozóra a két szurkolótábor közismerten „jó" viszonya miatt kiemelt rendőri jelenlét mellett került sor. A vendégeket körülbelül négyszáz drukker kísérte el.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Hali teljesítményén meg is látszott a szurkolók lelkes támogatása, a szombathelyiek az első játékrész nagyobbik részében egyértelműen fölényben voltak.

Az első gól a 22. percben született. Kenesei Krisztián végzett el szögletet a jobb oldalról, Oross Márton belecsúsztatott a labdába, ami végül Tóth Péternél kötött ki. Utóbbinak mindössze annyi dolga volt, hogy a labdát három méterről a kapuba juttassa. 0–1

Alig tíz percet kellett várni az egyenlítésre, amely furcsa körülmények között született. A vezető gól szerzője, Tóth Péter szabálytalankodott a tizenhatoson belül, ám a játékvezető, Alvaro Garcia Miquel továbbot intett. Az egyik asszisztens azonban „rábeszélte" a chileit, hogy a büntető jobb megoldás. Bárányos Zsolt gond nélkül értékesítette a tizenegyest. 1–1

Ezután már sokkal kiegyenlítettebbé vált a találkozó, ám még így is inkább a Haladás akarata érvényesült. Több gól azonban már nem esett az első félidőben.

A szünetben alapos fejmosást tarthatott Véber György a hazaiaknak, mert egy fejben teljesen kicserélt Pápa jött ki a pályára.

Mindössze öt perc telt el a második játékrészből, amikor Goran Marics megszerezte a vezetést egy remek indítás után. 2–1

A hátrányba került vendégeknek ezt követően nem sikerült uralkodniuk az indulataikon. Egy percen belül ketten is idő előtt mehettek zuhanyozni. Előbb Nagy Gábor csúszott rá hátulról Rajnay Attilára, amiért Miquel – kissé szigorúan – kiállította. Nem sokkal később követte őt az eseten felháborodott Molnár Balázs, aki kikapta a játékvezető kezéből a lapot, amelyet aztán ő is megkapott.

A Haladás harmadik labdarúgóját a 69. percben állították ki, miután Lattenstein Norbert buktatta Venczel Balázst. A játékvezető igyekezett kézben tartani a meccset, de úgy tűnik, ez nem sikerült. A chilei nem ért szót a magyar játékosokkal...

A Haladásnak hármas emberhátrányban nem volt sok esélye, ellenben a Pápa még így sem vitte túlzásba a támadójátékot.

A jég az utolsó tíz percben tört meg, a Pápa három gólt is szerzett (Germán Tamás, Gyömbér Gábor és Goran Marics sorrendben), kialakítva ezzel az 5–1-es végeredmény. A Haladást csak a büszkeség hajtotta, semmi esélye sem volt, és végül a kiütéses vereséget sem tudta elkerülni.

MESTERMÉRLEG

„Hektikus találkozón vagyunk túl, amelyet részekre lehet bontani: jól kezdtünk, fölényben játszottunk, aztán váratlanul kaptunk egy gólt, de sikerült kiegyenlíteni. Eddig volt normális a meccs, aztán sajnos az ellenfél elvesztette a fejét. Nyilván más lett volna a találkozó, ha tíz-tíz mezőnyjátékossal fejezzük be, de nem szeretném minősíteni a kiállításokat" – mondta Véber György a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. – Hajtottam a csapatot, hogy hozzuk ki a meccsből, amit lehet, mivel a gólkülönbség sokat számíthat a bajnokságban. A szünetben három taktikai elemre hívtam fel a figyelmet, nyugodtan beszéltünk az öltözőben. Goran Marics nagy kérdőjel volt a számomra, mivel csak edzésen láttam játszani, és az teljesen más, mint egy mérkőzés. Ha még javul az erőnléte, akkor óriási erősítést jelent a csapatnak. Ha minden meccsen ilyen teljesítményt hoz, nagyszerű lesz."

 

A vendégek vezetőedzője, Csertői Aurél nem kívánt nyilatkozni a tévés stábnak közvetlen a lefújás után. 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik