Haladás: Thomas Wils hiányolta a szurkolókat Székesfehérváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.12. 13:38
Thomas Wils és testvére, Stef Wils a nyáron érkezett a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladáshoz Belgiumból. Mindkét játékos mesélt magyarországi élményeiről a haladas.hu-nak.

„Az első, Mattersburg elleni edzőmeccsen – amit öcsémmel a lelátóról néztünk végig – nem ment jól a csapatnak, de ez nem tántorított el attól, hogy a Haladáshoz szerződjek – mondta Stef Wils. – Úgy gondoltam, tudok segíteni a csapatnak. Korábban nem ismertük az országot, nem voltak tapasztalataink,. A családom így kicsit meglepődött, hogy hirtelen Belgiumból egy új országba költözünk, de nemrégiben feleségem, fiam és lányom is megérkezett – most már együtt vagyunk.” Stef Wils. – Úgy gondoltam, tudok segíteni a csapatnak. Korábban nem ismertük az országot, nem voltak tapasztalataink,. A családom így kicsit meglepődött, hogy hirtelen Belgiumból egy új országba költözünk, de nemrégiben feleségem, fiam és lányom is megérkezett – most már együtt vagyunk.”

„Négy fordulón vagyunk túl, eddigi ellenfeleink nagyon magas nívót képviseltek, mégis sikeresen vettük az akadályokat. Pedig a felkészülési meccseink nem sikerültek igazán fényesen, ott valami nem stimmelt. Eddig azt tapasztaltam, hogy az NB I-ben általában az előretolt, magas csatárt próbálják megjátszani, erre épül a taktika. Ami a saját teljesítményemet illeti, az FTC ellen az első félidőben nem futballoztam jól, a Videoton ellen már javult a teljesítményem, míg az utolsó két meccsem szerintem jól ment a foci. A csapattal együtt az én játékom is jobb lett. De ez semmit sem jelent, minden héten a nulláról kell indítani, nem szabad megelégedni.“

„A családdal együtt jól érezzük magunkat Szombathelyen, nyugodt és tiszta város, barátságosak az emberek, tényleg csak pozitív tapasztalatokat szereztünk eddig. Ha valamiben segítség kell, nyugodtan fordulhatunk Király Gáborhoz vagy az Illés Akadémián dolgozó Szekér Istvánhoz, de Mészöly Gézával is remekül tudunk kommunikálni. Az eredmények pedig jönnek, ami egyre jobban összekovácsolja a csapatot.”

„Ami az étkezést illeti, bevallom, egyelőre nem nagyon ismerkedtünk meg a magyar konyhával, habár azt tapasztaltuk, hogy finomak az ételek, de egyelőre a boltban megvesszük az alapanyagot és otthon elkészítjük. Gyakorlatilag ugyanazt esszük, mint otthon, például steaket hasábburgonyával és majonézzel. Szombathelyt már nagyjából felfedeztük, ám távolabb még nem jutottunk. Egyrészt nagyon meleg van kirándulni, másrészt az edzések és a meccsek töltik ki az időt.”

„Engem sem riasztott el az első edzőmeccsen látott gyenge futball, előtte két napot a Haladással edzettem, tudtam, hogy annál többre képes a gárda – jelezte Thomas Wils. – Miután korábban sem a bátyám, sem én nem jártunk Magyarországon, megnéztük a várost, és miután kedvezőek voltak a benyomásaink, aláírtuk a szerződést. Az sem elhanyagolható szempont, hogy új stadion épül. A párom is velem tartott, igaz, ő októberben hazautazik, mivel szülni fog.”

„A játékostársak barátságosan fogadtak, nem volt gond a beilleszkedéssel. A belga és magyar bajnokság között a legszembetűnőbb különbség, hogy nálunk fizikailag erősebbek a játékosok, sokkal több a testi kontaktus, a párharc a meccseken. Teljesen más stílusban futballoznak arra a csapatok. Nem is tudnám hová helyezni a Haladást az ottani bajnokságban, négy-öt meccsre szükség lenne, mire felveszi, megszokja a kinti futballt. Ami a saját céljaimat illeti, lépésről lépésre szeretnék fejlődni, minél jobb teljesítménnyel akarom felhívni magamra nagyobb klubok figyelmét.”

„Természetesen elsődleges, hogy a Haladást minél jobb helyezéshez segítsem. Kezdem megszokni az itteni futballt, az FTC ellen még nehéz volt, nem ment úgy a játék, mint szerettem volna. Székesfehérváron csereként harmincpercnyi lehetőséget kaptam, az MTK ellen és Debrecenben viszont már nagyjából azt nyújtottam, amire képes vagyok. De lesz ez még jobb is, mindenesetre az MTK ellen elhullajtott két pontot még most is sajnálom. Pedig ha a bajnokság előtt valaki felajánlja a négy mérkőzésből a hét pontot, elfogadom.”

„Ami furcsa volt, a bajnok Videoton elleni idegenbeli meccsen nagyon kevés néző volt kint, Belgiumban az élkluboknál – Gent, Bruges, Anderlecht – szinte mindig tele van a stadion. Szerencsére nálunk ezzel nincs gond, a Rohonci úton sokan kijönnek és hallatják is a hangjukat. Egyelőre nem volt időnk körülnézni az országban, majd a válogatott meccsek miatti kéthetes szünetben elmegyünk a Balatonra és Budapestre, de nem turistának érkeztünk, hanem focizni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik