Haladás: Rózsát a DVTK vinné, Pál, Melczer, Horváth kiszemelt

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 13:17
Megkezdte felkészülését a 2013–2014-es futballszezonra a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. A klub hivatalos honlapjának, a haladas.hu-nak Artner Tamás a nyári játékosmozgásokról is beszélt. A tréner öt-hat távozóval és legalább két-három érkezővel számol.

„Predrag Bosnjak mellett két játékost szeretnék szerződtetni, és ha Guzmicsesetlegtávozik, helyére is kell egy védő. Egy védekezni és támadni egyaránt tudó középpályást és egy támadót vagy a támadó mögött futballozó játékost szeretnék igazolni. Öt-hat távozónk lesz” – mondta Artner Tamás a klubhonlapnak.Artner Tamás a klubhonlapnak.

Rózsa a DVTK célkeresztjében van (Fotó: Szabó Miklós)
Rózsa a DVTK célkeresztjében van (Fotó: Szabó Miklós)

„Gőcze Gergőés Búrány Zoltántávozott, és továbbra sem tudni, mi lesz a június harmincadikán lejáró szerződésű játékosok sorsa. Így kérdéses Kenesei Krisztián, Rajos Gábor, Mursits Roland jövője. Simon Ádámot június harmincadikáig vettük kölcsön a Palermótól, a középpályás addig velünk együtt készül, egyelőre vele kapcsolatban sem tudok konkrétumot mondani. KulcsárKornél élő szerződéssel rendelkezik, de elképzelhető, hogy kölcsönadjuk.Nagy valószínűséggel Czafit Richárd kölcsönben máshol futballozik az elkövetkező évben.Rózsa Dániel iránt a Diósgyőr érdeklődött, de konkrét ajánlatot még nem kaptunk a miskolciaktól. Radó András ügyében nincs változás,nem érkezett konkrét megkeresés.A két MTK-s kiszemeltünk – Zsidai László és Vadnai Dániel – pedig még nem adott választ. Mindenesetre a tulajdonosi taggyűlés után okosabbak leszünk.”

A hivatalos honlap információja szerint Artner kívánságlistáján Pál Szabolcs és Melczer Vilmos (mindkettő Siófok), a Ferencváros és a Diósgyőr által is csábított szigetszentmiklósi csatár, Takács Tamás, valamint a Pécsről távozó Horváth Zsolt szerepel. Mindegyik játékos szerződése lejártával szabadon igazolható.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Predrag Bosnjak (szerb, Veszprém), Skriba Máté (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (?), Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Kenesei Krisztián (?), Kulcsár Kornél (? –kölcsönbe), Radó András (Videoton?), Rajos Gábor (?), Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Horváth Zsolt (Pécsi MFC), Melczer Vilmos (Siófok), Pál Szabolcs (Siófok), Takács Tamás (Szigetszentmiklósi TK), Vadnai Dániel (MTK)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik