Haladás: nem sokat tudott a magyar futballról a holland csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 09:31
Sjoerd Ars, a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás holland támadója érkezése előtt nem sokat tudott a magyar futballról, azt pedig nem jósolja meg, hány gólig jut, mert inkább a pályán bizonyítana.

„Mivel előző klubom, a NAC Breda nem jutott fel az első osztályba, volt egy opció a szerződésemben, hogy távozhatok – mondta Sjoerd Ars a vaol.hu-nak. – Éppen Velencében nyaraltam, amikor befutott a Haladás ajánlata. Nem sok információm volt a magyar futballról és a szombathelyi együttesről sem, úgyhogy érdeklődtem olyan korábbi játékostársaimtól, akiknek van vagy volt magyar csapattársuk.”

„Miután a világhálón utánanéztem a klubnak és a városnak, személyesen is eljöttem megnézni, hová is kerülnék. Tetszett, amit láttam, úgyhogy belevágtam a kalandba. Persze korábbról is ismertem magyar labdarúgókat, főleg akik nálunk Hollandiában szerepeltek, így Babos Gábor vagy Dzsudzsák Balázs neve természetesen nem volt ismeretlen számomra.”

„Rengeteg most a fiatal futballista a Haladásban, technikás csapattársaim vannak, mindenki ezer százalékon dolgozik. Nyitott, barátságos emberekkel találkoztam a városban és a klubban is, így elmondhatom, máris sikerült beilleszkednem.”

„Ami az erősségeimet illeti, fizikai felépítésemnek köszönhetően jól tartom a labdát, gyakran megelőzöm a védőket és a góllövéssel sem állok hadilábon. Viszont nem szeretnék jósolni, hány gólig juthatok, egyrészt meg kell ismernem az ellenfeleinket, és úgy gondolom, úgyis majd a pályán, a tettek beszéljenek. Nyilván egyedül senki sem lehet sikeres, csapatként kell jól együttműködnünk.”

„Azt tudom, hogy az FTC, a Videoton és a Debrecen nagyon erős, de remélem, mi is jók leszünk és látványos támadófutballal rukkolunk ki. Egyelőre egyedül költöztem Szombathelyre, két gyermekem miatt a család egy ideig látogatóba jön, ám később ők is követnek.”

A 32 esztendős csatár 2018. június 30-ig szerződött a Haladáshoz. Pályafutása során 216 másodosztályú holland meccsen 125 gólt szerzett, a holland első osztályban két bajnokin szerepelt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik