Haladás: nehezen élte meg a tavaszi szezont a korábbi alapember

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 09:05
Amíg Mészöly Géza, majd az őt váltó Pacsi Bálint irányította a Haladást, Polgár Kristóf alapembernek számított a szombathelyi együttesben. Michal Hipp novemberi érkezése után azonban először a csapatból, aztán a keretből is kiszorult. Június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbította meg a szombathelyi klub.

A 21 éves védő egyelőre nem találta meg új csapatát, ahogy azt a vaol.hu-nak elmondta, jelenleg az MTK-nál szerepel próbajátékon. Polgár arról is beszélt, hogyan élte meg, hogy a tavaszi szezonban egyszer sem lépett pályára az NB I-ben.vaol.hu-nak elmondta, jelenleg az MTK-nál szerepel próbajátékon. Polgár arról is beszélt, hogyan élte meg, hogy a tavaszi szezonban egyszer sem lépett pályára az NB I-ben.

„Először is szeretném megköszönni a klubnak, a csapattársaknak és a szurkolóknak ezt a két évet, rengeteg tapasztalatot és élményt szereztem. Elég, ha csak visszagondolok az első NB I-es meccsre a Ferencváros stadionjában, vagy az első gólomra a Mezőkövesd ellen, amelyekért Mészöly Gézának és Pacsi Bálintnak tartozom hálával, hiszen megkaptam tőlük a lehetőséget és a bizalmat. Sok jó embert és futballistát ismertem meg csapaton belül és kívül is, megemlíteném Stef Wilset és David Williamset, akik mindig hasznos tanáccsal láttak el. Köszönöm a szurkolóknak, hogy az első perctől elfogadtak és megmutatták, milyen a fergeteges hangulat. Nagyon sajnálom, hogy ezt a Rohonci úton nem élhettem át. Nehéz volt megélni a tavaszi szezont. Egy labdarúgónak mindig szombatonként kell megmutatnia, milyen keményen dolgozott egész héten. Természetesen csalódott vagyok, hogy erre nem kaptam lehetőséget. De a nehéz időszak ellenére is jól éreztem magam Szombathelyen.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Jurij Habovda (ukrán, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Tamás László (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Priskin Tamás (FTC)
Kölcsönből visszatérők: Szellák Soma (Dorog, ?), Winkler András (Mosonmagyaróvári TE, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Kovalovszki Máté
Kiszemeltek:
Távozók:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Polgár Kristóf (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: MTK), David Joel Williams (ausztrál, szabadon igazolható, Ázsia?), Stef Wils (belga, a profi labdarúgást abbahagyta, Koninklijke Lyra-Lierse Berlaar – Belgium)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Angyal Zsolt (soproni kölcsön után Újpest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik