Haladás: Kenesei és Halmosi is csere a Fradi ellen

Vágólapra másolva!
2012.09.25. 18:32
Az élvonalbeli Haladás labdarúgócsapatának két meghatározó labdarúgója, Kenesei Krisztián és Halmosi Péter is csak a kispadon kezd a Ferencváros elleni Magyar Kupa 2. fordulójának szerdai mérkőzésén.

„Kenesei Krisztián számára sok lenne egy héten a két meccs, csak ha muszáj, akkor küldöm be a Fradi ellen. Halmosi Pétert is inkább Debrecenben vetem be, de természetesen, ha az eredmény úgy kívánja, ő is beszállhat szerdán" – nyilatkozta Artner Tamás vezetőedző a haladas.hu oldalának.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Haladás a kupamérkőzést követően nem tér vissza Szombathelyre, hanem Mezőkövesdre utazik, és ott készül a szombati DVSC-Teva elleni bajnoki mérkőzésre, melyet nem túl jó előjelekkel várják a vasiak.

„Amennyiben Radó András állapota addig javul, akkor velünk jön, de valószínűbb, hogy ő csak a Kaposvár ellen játszhat legközelebb. Persze az is elképzelhető, hogy ha úgy alakul, utánunk jön Mezőkövesdre. Kulcsár Kornél hétfőn még lázas volt, nem tudom, hogy lesz szerdára. Simon Ádám viszont szinte biztos, hogy játszhat majd Debrecenben, így a középpályás is felül szerdán a buszra. A kupától eltiltott Guzmics Richárd természetesen utazik, míg Tóth Péter egyelőre külön, egyénileg készül" – tette hozzá Artner Tamás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik