Haladás: Halmosi Péter kikerült az első keretből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 09:46
null
Halmosi Péter (zöldben) már nemcsak a meccsekről, hanem az edzésekről is lemarad (Fotó: Unger Tamás)
A Nemzeti Sport információi szerint Halmosi Péter kikerült a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás keretéből, és nem vehet részt az első csapat edzésein. Péntek délután a klub hivatalosan megerősítette az értesülést.

 

A 37 éves szélső a múlt héten azt nyilatkozta lapunknak, többre tartja magát annál, mint amennyi lehetőséget kapott az utóbbi időben, és nehezen viseli a mellőzést. Hozzátette, elfogadja a fiatalszabály betartásával járó anyagi előnyöket, de nem törődik bele a padozásba. Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője erre úgy reagált, hogy szerinte nem teljesen korrekt Halmosi felvetése, és csodálkozik rajta, hogy játékosa ilyet mondott.

A legutóbbi szezonban alapembernek számító labdarúgó az új bajnokság első négy fordulójában rendre csereként lépett pályára, összesen 78 percet játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik