Haladás: Halmosi nem megy Debrecenbe - Illés Béla

Vágólapra másolva!
2012.06.20. 12:38
Halmosi Péter nem lesz a DVSC-Teva labdarúgója, jelentette ki határozottan Illés Béla, a Haladás tulajdonosi körének tagja a szombathelyi klub honlapjának.

„Való igaz, megkeresett Szima Gábor, a Debrecen tulajdonosa, mégpedig azzal a szándékkal, hogy fél évre szeretnék kölcsönvenni Halmosi Pétert – felelte a honlapnak Illés Béla, a Haladás Sopron Bank sportigazgatója. – Az ajánlatról valamennyi tulajdonostársamat tájékoztattam, ám egyöntetű volt a véleményünk: Halmosi a pályán és a pályán kívül is vezéregyéniség, úgyhogy nem engedjük el. Péterre óriási szükségünk van, már csak azért is, mert az őszi szezont évről évre elrontjuk, s ezúttal végre szeretnénk jól szerepelni. Tehát: Halmosi marad a Haladásban.”Illés Béla, a Haladás Sopron Bank sportigazgatója. – Az ajánlatról valamennyi tulajdonostársamat tájékoztattam, ám egyöntetű volt a véleményünk: Halmosi a pályán és a pályán kívül is vezéregyéniség, úgyhogy nem engedjük el. Péterre óriási szükségünk van, már csak azért is, mert az őszi szezont évről évre elrontjuk, s ezúttal végre szeretnénk jól szerepelni. Tehát: Halmosi marad a Haladásban.”

A Nemzeti Sport kedden arról számolt be, hogy a nemzetközi kupaszereplésre is készülő, bajnoki címvédő debreceniek szívesen kölcsönvették volna a rutinos válogatott játékost.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik