Haladás: Halmosi nem edzett, nehezére esik a járás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 21:30
Az NB I-es Haladás labdarúgócsapatának hivatalos honlapja szerint a szombathelyiek kulcsembere, Halmosi Péter kihagyta a hétfői edzést, mert a Paks elleni bajnokin összeszedett sérülés következtében – saját bevallása szerint – még a járás is nehezére esik.

A középpályást a hazai környezetben 1–0-ra megnyert bajnoki 63. percében cserélték le, az orvosi vizsgálat később bokaszalag-húzódást állapított meg nála.

„Bedagadt, tele van vízzel a jobb bokám – mondta a haladas.hu-nak Halmosi. – Momentán a járás is nehezemre esik, a hétfői edzést kihagytam, de Újpesten játszani akarok.”

Az együttes vezetőedzője, Mészöly Géza úgy készül, hogy rutinos játékosa a szerdai edzésen már a társakkal együtt tud készülni.

Az NB I 6. fordulójában a Haladás Újpestre látogat, a szombati bajnoki 18 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik