Haladás: Halmosi minimum két minőségi játékost szerződtetne

Vágólapra másolva!
2017.01.26. 17:24
Halmosi Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás csapatkapitánya szerint mentálisan rendben van a brigád, de szükség van még kvalitásra, és minimum két olyan futballistát szerződtetne, aki hozzá tud tenni a csapat játékához.

– Azok után, hogy az Arena-kupa keretében a Cibalia és a Koper ellen egyaránt egy nullára nyertek, ráhajtanak a tornagyőzelemre?
– Nyerni mindig jó, de... – mondta a Nemzeti Sportnak Halmosi Péter, a Haladás 35-szörös válogatottja. – Ahogyan az elmúlt egy-két évtizedben sem érdekelt, milyen eredményeket érünk el a felkészülés során, ezekben a napokban sem izgat. Csak azt nézem, hogyan futballozunk, mennyire vagyunk egységesek. Csapatkapitányként figyelem a többiek hozzáállását, és azt is, mekkora alázattal viseltetnek a klub iránt.

– Mit tapasztal?
– Mentálisan rendben van a brigád, ezt a két sikerünk is mutatja. Hozzáteszem, ha kétszer jó játékkal kaptunk volna ki, akkor is elégedett lennék. Továbbra is hangsúlyozom ugyanakkor, hogy az edzőmérkőzések nem mérvadók. A próbajátékosokkal is úgy vagyok, hogy az edzéseken és a felkészülési meccseken könnyebb bizonyítaniuk, de hogy valójában ki mire képes, a tétmérkőzéseken derül ki. A két győzelemre visszakanyarodva, nem téveszthet meg minket, nem hihetjük, hogy már készen állunk a bajnokság folytatására. Egyebek mellett azért sem, mert véleményem szerint szükség van erősítésre. A keretünk nem bő, ha netán többen is kidőlnek a sorból sérülés miatt, bajba kerülhetünk. Hárman innen is hazautaztak sérülés, illetve betegség miatt. Alig maradtunk. Kell a kvalitás a csapatba, az az igazság. Minimum két olyan futballistát kellene még szerződtetnünk, aki hozzá tud tenni a csapat játékához. Csak azért viszont nem szükséges igazolni, hogy sokan legyünk. Attól nem leszünk jobbak, sőt. Mondom, elsősorban a minőséget kell szem előtt tartanunk.

– Tegyük fel, teljesül az óhaja. Ez esetben mire lehet képes a Haladás tavasszal?
– Akkor tudjuk tartani a szintet, vagyis a középmezőny elejére, az ötödik-hatodik hely valamelyikére odaérhetünk. A dobogótól kissé messze, nyolc pontra vagyunk, de inkább előretekintek, mint hátra. Akkor is, ha a kiesést jelentő tizenegyedik helytől csak hat pont választ el minket. Fel sem vetődik bennem, hogy a bennmaradásért kell majd harcolnunk, még akkor sem, ha netán nem tudjuk megerősíteni a csapatot. Már az sem tetszik, hogy hetedikként zártuk az őszt, nem is emlékszem arra, hogy az előző másfél évben a hatodiknál rosszabb helyen álltunk volna.

Halmosi Péter bővebben is beszélt a Haladás távozóiról és új érkezőiről, és a Koper elleni egy félidőről a Nemzeti Sportnak, amelyet már digitális formában is elérhet!

TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar)
Kölcsönbe érkezők: Mészáros Karol (szlovákiai, DVSC)
Kölcsönből visszatérők: Devecseri Szilárd (Mezőkövesd), Jancsó András (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia FC, próbajáték), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Mervó Bence (FC Sion – Svájc, jelenleg kölcsönben Slask Wroclaw – Lengyelország), Radó András (Ferencváros)
Távozók: Sjoerd Ars (holland, Fortuna Sittard – Hollandia), Gaál Bálint (Vasas), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Angyal Zsolt (ZTE FC)

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 9–14., Rovinj (Horvátország); január 20–31., Medulin (Horvátország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 17.:SV Mattersburg (Nagymarton, osztrák)–Haladás 2–0
Január 21., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Cibalia Vinkovci (horvát) 1–0 (Gajdos)
Január 24., Medulin, Arena-kupa: Haladás–Koper (szlovén) 1–0 (Williams)
Január 27., Medulin, Arena-kupa, 11.00: Haladás–Lokomotiva Zagreb (horvát)
Február 3., Sopron, 15.00: Haladás–Austria Wien (osztrák)
Február 7.: SV Oberwart (Felsőőr, osztrák IV.)–Haladás (még nincs helyszín)
Február 11., Székesfehérvár vagy Felcsút, 12.00:Videoton–Haladás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik