Garami: Az MTK most játszott a legjobban, minden bejött

Vágólapra másolva!
2010.09.17. 09:00
null
Jogos az MTK-játékosok öröme: a kék-fehérek kiütötték a Vasast, és átvették a vezetést a tabellán (Fotó: Czerkl Gábor)
Csütörtökön napközben még az erősítéssel foglalkoztak az MTK vezetői – szerződtették a rutinos Dragan Vukmirt –, este pedig már a fiatal csapaté volt a főszerep: a fővárosi kék-fehérek kitűnő teljesítménnyel verték meg 4–0-ra a Vasast. Garami József szerint ebben a szezonban ilyen jól még nem játszott együttese, amely átvette a vezetést a tabellán (legalábbis a pénteki meccsekig). A két gólt szerző MTK-center, Tischler Patrik már ötnél jár a bajnokságban, így (holtversenyben Ferenczi Istvánnal) vezeti a góllövőlistát.

„A szép gólok mérkőzése volt ez – legalábbis nekem igazán tetszettek. Tischler Patrick fejese nagyon szép volt, Gál András távoli lövése viszont meglepett, nem jellemző rá, hogy ilyen messziről bombázzon. Pál András távoli csavarása ugyancsak élményszámba ment" – értékelt Garami József a Nemzeti Sportnak.

A VÉDELEM VEZÉRE LEHET

„Garami József szerette volna, ha már a Vasas ellen leülök a kispadra – mondta Dragan Vukmir. – Egy ideje a csapattal edzek, a mester a Ferencvárosból jól ismer, nem kellett bemutatnom magam neki. Tudja, mire vagyok képes, elsősorban a védelmet kell összefognom. Délután gyorsan elmentem megcsináltatni az orvosi vizsgálatot, hogy leülhessek a kispadra."

„Ebben a szezonban talán most játszottunk a legjobban. A Vasas ellen minden bejött, voltak szép akciók, s különösen az első félidőben játszottunk gyorsan és ötletesen" – tette hozzá a rutinos szakvezető, aki Dragan Vukmir szerződtetéséről is beszélt.

„Az elmúlt évi védelemből szinte mindenki távozott – magyarázta a kék-fehérek szakmai igazgatója. – Dragan Vukmir belső védőként és védekező középpályásként is hasznos futballista. A koráról pedig csak annyit, hogy annak idején Mladen Lambulics már harminchét is elmúlt, amikor nálunk futballozott, és még most is jól teljesít Kecskeméten. Dragan Vukmir harminckét esztendős, aligha túlkoros még a labdarúgáshoz."

Garami kollégája, a Vasas kispadján ülő Giovanni Dellacasa rendkívül elégedetlen és ideges volt a találkozó után.

„A végeredmény önmagáért beszél. Sajnálom, hogy így alakult ez az este, hiszen az első gólig jól játszottunk, semmivel sem volt jobb az MTK, ezt követően viszont nem tudom, mi történt. Olyan hibákat követtünk el, amelyeket még ifista szinten sem lenne szabad. Borzasztóan ideges vagyok. Ha valaki nem képes egy harminc méteren keresztül szálló beadásra helyezkedni, ott nagy gondok vannak. Tizenegyen voltunk a labda mögött, és úgy sem tudtuk olykor lefékezni az ellenfelet. A tizenegyesnél nem kellett volna becsúsznia a védőnknek, le kellett volna kísérni az ellenfelet" – nyilatkozta.

AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/07,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik