Futsal NB I: egy lépésre van a bronztól a Balaton Bútor FC

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 21:54
null
A Balaton Bútor FC simán nyert a második összecsapáson (Fotó: Kovács Péter)
A futsal NB I bronzmérkőzésének második meccsén, a Debreceni Egyetemi Sportarénában is simán nyert a Balaton Bútor FC a DEAC ellen, és már 2–0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

 

A veszprémiek a pénteken rendezett első mérkőzésen 6–1-es diadalt arattak hazai pályán, ám a debreceniek otthonában még nagyobb különbségű sikert értek el. Boromisza Dániel már az első pillanatokban megszerezte a vezetést, tíz perccel később pedig már 4–0-ra elhúztak a vendégek, mivel Rutai Balázs, Bognár Péter és Antonio Hinojosa Montero is eredményes volt. Noha a hazaiak az első félidőben – Siska Gergő révén – egyenlítettek, nem tudták tartani a lépést a Balaton FC-vel, amely a folytatásban további öt gólig jutott, így hiába szerzett még kettőt a DEAC (az egyik találat öngólból született), 9–3-as vereséget szenvedett.

FUTSAL NB I
A 3. HELYÉRT
2. MÉRKŐZÉS
DEAC–Balaton Bútor FC 3–9
(Siska 17., Bencsik 34. – öngól, Szentes-Bíró 37., ill. Boromisza 1., Rutai 3., Bognár 9., Montero 10., 24., 37., 38., Tatai 26., Bencsik 30.)
A három győzelemig tartó párharc állása: 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik